Bemutatkozás

A Csütörtöki Csoport (Csücsop) egy Budapesten működő Katolikus Ifjúsági Közösség. Lelki vezetőnk Bíró László püspök atya, tagjaink pedig Budapesten tanuló főiskolások és egyetemisták, valamint fiatal dolgozók (jellemzően 18-30 év közötti korosztály). A Csücsop egyszerre kíván számukra otthon és ugródeszka is lenni. Otthon a Budapesten élő (de sokszor máshonnan érkező) fiataloknak, ahol személyes kapcsolatokat építhetnek, elmélyíthetik hitéletüket, megoszthatják örömeiket és gondjaikat másokkal. Ugyanakkor ugródeszka is, mivel a kezdetektől fogva egyik célunk, hogy tagjaink a Csücsopon szerzett közösségi tapasztalat birtokában később új közösségeket hozzanak létre vagy más, már működő közösségeket erősítsenek.

Érdekel a Csücsop?

Közösségünk minden csütörtök este 7 órakor találkozik a Párbeszéd Házában.

Cím: 1085 Budapest, Horánszky utca 20. (térkép)

Kérdéseddel bátran keress minket az info@csucsop.hu címen vagy közvetlenül írhatsz itt.

Szeretettel várunk!

Csütörtöki levelek

Ép testben ép lélek

2012.07.26. 19:00 | Dondó | Szólj hozzá!

Címkék: csütörtöki levél

A 4-es és a 8-as kiscsoport ráhangolódása.

Ép testben ép lélek, avagy kereszténység és testi-lelki béke, nyugalom, jóllét

Ráhangolódásunkban  a békéről  elmélkedtünk, mivel  gondoltuk, hogy egy kis ízelítőt nyújtunk belőle a nyári táborraEnnek során együtt imádkoztunk illetve a témával kapcsolatos történeteket olvastunk fel, ezekből az alább egy kis ízelítőt is kaphattok.

Horváth Árpád SJ:  A belső béke

A belső béke nem hűvös nyugalom és nem édeskés megbékéltség. A belső béke alap. Életünk alapszínezete. Átcsillan az ünnepeken és a jóléten, de a bőséges fájdalmak és a sorscsapások szövedékén is. Mindennapjaink során a kiegyensúlyozottság és a jókedv forrása, az elköteleződésben vigasz, a hűségben életerő, monoton teendőink között a színek fénye. A belső béke lényünk legmélyebb foglalata. Erre a békére épül az áldás és a kegyelem. Gyümölcse a tisztánlátás, az önismeret, a megértés és az együttérzés, a bölcsesség és a harmónia. A belső béke a legjobb iránytű Istenhez.

Korunk embere egyre kevésbé érti, hogy valójában mi is a mindentteendőket, örömöt, reményt és szomorúságot, még a szenvedést is átjáróvalódi belső béke. Ma inkább a hangulat számít. Akár hangulatjavítók segítségével is. Pedig a mesterkélt jókedv a lélek valódi belső békéjéhez képest csak árnyék. A felszínes derű gyakran önámítás, az élet sekélyességeibe belevesző ember pedig előbb-utóbb megcsömörlik.

Nem csak az emberi lélek, természeténél fogva az egész teremtett világ a kiegyensúlyozottság irányába rendeződik. A kozmosz és a lélek alapvető törvényszerűségei egymást visszhangozzák. A lélek mély belső békéje utáni vágyat sem mi teremtjük, nem mi csiholjuk magunkban. Inkább csak arról van szó, hogy megengedhetjük, hogy megszólaljon, hogy valóban kibontakozhasson, hogy életünk alaphangja legyen. Ráhangolódhatunk. Ennek a folyamatnak vannak bizonyos törvényszerűségei. Általuk Isten szól hozzánk saját lelkünk univerzumában. Szükséges például, hogy ne vesszünk teljesen bele körülményeink hangoskodásába. Ha körülöttünk túl nagy az alapzaj, aligha fogjuk hallani a belső hangot. Lényünk mélységes békéjének a kibontakoztatásában fontosak lennének még a lélek olyan erőfeszítései is, amelyeket korunk nyelvezetéből szinte már teljesen mellőzünk. Régen erényeknek hívták őket. Ilyenek például a türelem, a kitartás, a tapintat, az alázat és a hit. A bizalomra is szükség van, hogy a jó és a szép, a harmónia életünk alaphangja legyen. Végül szükséges a nagyvonalúság is, elsősorban az idővel. Talán ebből adatik számunkra a legkevesebb. Pedig a megállás, a szerető figyelem, ünnepeink meghittsége nélkül semmi sem születhet meg, ami valóban szép és igazán lényeges.

Bartók Tibor SJ:  A benső béke titkairól

A XII. századi nagy ciszterci szerzetes, Clairvaux-i Szent Bernát és a XVII. századi François Fénélon, Cambrai érseke is benne élt koruk forgatagában, mégis megtalálták az Istenhez vezető utat s a békét. Az alábbi két rövid fordítás ízelítőt ad arról, hogyan keresték mindketten a benső béke útját.

Szent Bernát: A benső béke titka (Részlet – 21. homília az Énekek énekéről, III, 4-6, SC 431, 156-159.)

Aki a Lélekben jár-kel, nem marad állandóan ugyanabban az állapotban, s nem halad előre mindig ugyanolyan könnyedséggel. Az ember haladása ugyanis nem tőle függ, hanem a Lélek kezdeményezésétől, aki tetszése szerint – mint tanítómestervezeti az embert, elfeledtetve vele, ami mögötte van, és lendületet adva neki arra, ami előtte van (cfr. Fil 3,13), hol lassabban, hol gyorsabban. Ha figyelmet szenteltek erre, benső tapasztalatotok megerősíti azt, amiről beszélek.

Ha tespedtség, szomorúság és undor vesz rajtad erőt, ne veszítsd el bizalmadat, s ne add fel lelki életed szándékait. Keresd inkább annak a kezét, aki támaszt adhat. Kérd, hogy vonjon magához (cfr. Én 1,3–4) egészen addig, míg kegyelme által visszanyered futásod gyorsaságát és örömét. Akkor elmondhatod: „Törvényeid útján futottam, Te kitágítottad szívemet.” (Zsolt 118,32) Amíg a kegyelem nálad van, örülj neki. A kegyelem azonban Isten ajándéka, ne hidd, hogy örökös jogon birtokolod, mintha bárki is biztosíthatna arról, hogy soha nem veszted el. Épp ellenkezőleg, alighogy Isten elveszi rólad egy kicsit a kezét és az ajándékot, bátorságod elvész, és elborít a szomorúság. Így ne mondd bőséged idején: „Soha nem rendít meg semmi” (Zsolt 29,7), hogy aztán ne kelljen a zsoltárossal együtt nyögve mondanod: „Te elfordítottad arcodat, és én megrendültem.” (Zsolt 29,8) Ha okos vagy, kövesd inkább a Bölcsesség tanácsát: „A rossz napokon ne feledkezz meg a jókról, vigasztalásod idején pedig ne feledkezz meg a boldogtalan pillanatokról!” (Sir 11,27)

Így aztán, amikor erősnek érzed magad, ne gyökerezz meg a biztonságérzetben, hanem kiálts Istenhez a prófétával együtt: „Amikor megfogyatkozik erőm, Te ne hagyj el engem!” (Zsolt 70,9) A megpróbáltatás idején ismételd ezt, hogy bátorságra lelj: „Vonj engem magad után; s keneteid illata után sietünk.” (Én 1,4) Ha így cselekszel, nem fogy el reményed a baj idején, sem a kellő okosság a boldog napokon. A változó idő sikerei és kudarcai közepette is megőrzöl valamit az örökkévalóság képéből, mint lelked sérthetetlen és rendíthetetlen biztos egyensúlyát. „Minden időben áldod majd az Urat” (Zsolt 33,2), s egy imbolygó világ bizonytalan sikerei és biztos kudarcai közepette is rátalálsz egyfajta örök állapotra. Lassan megújulsz Isten képére és hasonlatosságára, „akinél nincs változás, sem árnyéka a változandóságnak” (Jak 1,17).


François Fénélon: Fordul junk türelemmel Isten felé…

Amikor az ember valóban ráhagyatkozik Istenre, múltja és jövője felől egyaránt nyugalom tölti el. Önma gunkról minden rosszat képesek vagyunk feltételezni, amikor azonban Isten karjaiba vetjük magunkat, elfeledjük és elveszítjük önmagunkat; ez az önelfeledés a legtökéletesebb penitencia, mert a megtérés végső soron abban áll, hogy önmagunkról lemondva Istennel kezdünk törődni.

Az önelfeledés az egoizmus vértanúsága. Százszorta inkább szeretnénk önmagunknak ellentmondani, önmagunkat elítélni, testünket-lelkünket gyötörni, mint egyszerűen elfeledkezni magunkról. Ez a feledés az egoizmus megsemmisülése; önmagunkról elfeledkezve egoizmusunk nem talál többé magának táplálékot. Szívünk kitágul, énünk terheitamelyek alatt görnyedeztünkletéve megkönnyebbülünk. Mi magunk is meglepődünk rajta, hogy utunk mennyire egyenes és egyszerű.

Azt hittük, hogy állandóan szükségünk van valami benső vitatkozásra és valami megállás nélküli tevékenységre. Ellenkezőleg, rádöbbenünk, hogy kevés teendőnk van. Anélkül, hogy sokat töprengenénk a jövőn vagy éppen a múlton, elég, ha bizalommal Istenre mint atyára tekintünk, aki kézenfogva elvezet minket a jelenbe. Ha ilyen vagy olyan szórakozottság miatt szemünk elől is tévesztjük Istent, anélkül, hogy a szórakozottságban megragadnánk, visszafordulunk felé, ő pedig megérezteti velünk akaratát. […]

Meg fogják majd tapasztalni, hogy ez az egyszerű és békés visszatérés mennyire megkönnyíti megjavulásukat, sokkal inkább, mint mindaz a bosszúság, ami legfőbb hibáik miatt támad önökben. Nem kell mást tenni, mint hűségesen és egyszerűen Isten felé fordulni, mihelyt észrevették hibájukat. Hiába is perlekednek bensőleg, hiszen nem saját magukkal kell ezt elintézni. Nyomorúságaik miatt magukat korholva nem tesznek mást, mint önmagukkal tanácskoznak. Szép kis tanácskozás, ahol Isten nincs jelen! […] Viszont a legkisebb Istenre vetett pillantás is jobban lecsillapítja szívüket, amit a saját magukkal való foglalkozás megzavart. Isten jelenléte mindig kivezet önmagunkból, s önöknek éppen erre van szükségük. Nem kell mást tenni, mint türelmesen Isten felé fordulni, s ezt lassacskán szokásunkká tenni, hűségesen visszatérve hozzá, valahányszor szórakozottságon kapjuk magunkat.

 

KÉRDÉSEK:

Milyen feltételei és lehetőségei vannak a jóllét, a harmónia, a belső béke elérésének napjainkban?

Mi a keresztény ember békéjének egyedisége?

Milyen utak vezetik a békéhez?

Aki keresztény, előnnyel indul-e a békesség felé vezető úton? Miért igen vagy nem?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.