Bemutatkozás

A Csütörtöki Csoport (Csücsop) egy Budapesten működő Katolikus Ifjúsági Közösség. Lelki vezetőnk Bíró László püspök atya, tagjaink pedig Budapesten tanuló főiskolások és egyetemisták, valamint fiatal dolgozók (jellemzően 18-30 év közötti korosztály). A Csücsop egyszerre kíván számukra otthon és ugródeszka is lenni. Otthon a Budapesten élő (de sokszor máshonnan érkező) fiataloknak, ahol személyes kapcsolatokat építhetnek, elmélyíthetik hitéletüket, megoszthatják örömeiket és gondjaikat másokkal. Ugyanakkor ugródeszka is, mivel a kezdetektől fogva egyik célunk, hogy tagjaink a Csücsopon szerzett közösségi tapasztalat birtokában később új közösségeket hozzanak létre vagy más, már működő közösségeket erősítsenek.

Érdekel a Csücsop?

Közösségünk minden csütörtök este 7 órakor találkozik a Párbeszéd Házában.

Cím: 1085 Budapest, Horánszky utca 20. (térkép)

Kérdéseddel bátran keress minket az info@csucsop.hu címen vagy közvetlenül írhatsz itt.

Szeretettel várunk!

Csütörtöki levelek

Kiválasztottság

2013.10.24. 19:00 | Barta Emese | Szólj hozzá!

Címkék: csütörtöki levél

szőlőtő.jpgA 9-es Agapé kiscsoport ráhangolódása a kiválasztottságról.

Mindannyian kiválasztottak vagyunk, meghívást kaptunk Istentől a keresztény életre. Rajtunk múlik, hogy igent mondunk-e a küldetésünkre, és, hogy befogadjuk-e a Szentlelket. Vajon tudunk Szentlélekből imádkozni? Olyan keresztények vagyunk, akik lángolnak, és másokért élnek, vagy „izomkeresztények” vagyunk, akik folyton megizzadnak a hitükért és nem veszik figyelembe társaikat? Ezekkel, és hasonló kérdésekkel foglalkoztunk a ráhangolódás alkalmával a vendégelőadónkkal együtt.

 

Különböző szentírási részeket hoztunk a témával kapcsolatban.

 

Anikó: Második Törvénykönyv 7,6; János 15,18-20.

 

Zsófi: Gondolat a kiválasztottságról: "Ezt kérdezte egy kiábrándult látogató, aki a kiválasztottság érzését szerette volna megélni:

- Miért nem termett gyümölcsöt az ittlétem?

- Talán azért - válaszolta jóindulatúan a Mester -, mert nem volt merszed megrázni a fát.".

 

Ági: 2 Péter 1,10.

 

Sándor Eszter: Izajás könyve 43,10; 2 Thessz 2,13-14.

 

Szabó Eszter: 139. Zsoltár,1-5 Az ember a mindentudó Isten előtt.

 

Tamás: Jeremiás 1,4-10, Jeremiás próféta meghívása.

 

Vendégelőadónk Eberlein-Sidó Éva volt, aki a Szent András Evangelizációs Iskola Ifjúsági Szekciójában tevékenykedik. Több kérdést is feltett előadása során, a kiválasztottság témájában. Ezek közül néhány.

Hagyom-e magam meggyőzni, vagy meghívni? Istennek küldetése van számomra, van, ami visszatart engem? Milyen a kapcsolatom Istennel? Szomszéd, barát, távoli ismerős, vagy bizalmas barát számomra? Jézussal milyen a viszonyunk? Tömegként, vallásos farizeusként, tanítványként, esetleg apostolként viselkedünk vele szemben?

 

Előadásában többek között kitért arra, hogy a kereszténységre, mint magára az életre kell tekintenünk. A kereszténység nem egy vallásos gyakorlat, hanem élő kapcsolat Istennel. A Szentlelket folyamatosan kérnünk kell, és meg kell köszönnünk akkor is, ha nem látjuk. Ha belülről elkezdünk Isten felé fordulni, be tudjuk fogadni az ő kegyelmét. Teret kell engednünk számára, hogy bennünk tudjon élni, és cselekedni.

 

Végül ezzel a szentírási résszel búcsúzott tőlünk: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, s hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek (János 15,16).

 

 

Kérdések kiscsoportoknak:

 

1) Mit jelent számodra kiválasztottnak lenni? Érezted már magadat kiválasztottnak? Szerinted, kiválasztottnak lenni bátorság kérdése is?

2) Hogyan tudatosítod magadban azt a nagy kiválasztottságot, hogy a Katolikus Egyház tagja lehetsz?

3) Neked mit jelent „megrázni a fát”?

5) Milyen a kapcsolatom Istennel? Látszik-e rajtam, hogy keresztény vagyok?

6) Mennyire vagyok tisztában a személyes küldetésemmel? Mi lenne az?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.