Bemutatkozás

A Csütörtöki Csoport (Csücsop) egy Budapesten működő Katolikus Ifjúsági Közösség. Lelki vezetőnk Bíró László püspök atya, tagjaink pedig Budapesten tanuló főiskolások és egyetemisták, valamint fiatal dolgozók (jellemzően 18-30 év közötti korosztály). A Csücsop egyszerre kíván számukra otthon és ugródeszka is lenni. Otthon a Budapesten élő (de sokszor máshonnan érkező) fiataloknak, ahol személyes kapcsolatokat építhetnek, elmélyíthetik hitéletüket, megoszthatják örömeiket és gondjaikat másokkal. Ugyanakkor ugródeszka is, mivel a kezdetektől fogva egyik célunk, hogy tagjaink a Csücsopon szerzett közösségi tapasztalat birtokában később új közösségeket hozzanak létre vagy más, már működő közösségeket erősítsenek.

Érdekel a Csücsop?

Közösségünk minden csütörtök este 7 órakor találkozik a Párbeszéd Házában.

Cím: 1085 Budapest, Horánszky utca 20. (térkép)

Kérdéseddel bátran keress minket az info@csucsop.hu címen vagy közvetlenül írhatsz itt.

Szeretettel várunk!

Csütörtöki levelek

Ragaszkodás

2013.11.14. 19:00 | Barta Emese | Szólj hozzá!

Címkék: csütörtöki levél

Névtelen.jpg

A 12-es kiscsoport ráhangolódása helyes és helytelen ragaszkodásainkról.

 

 

1.)     Orsi:

A kapzsiság, a pénzhez való ragaszkodás tönkreteszi a személyeket, a családokat és a másokkal való kapcsolatokat – mondta a Szentatya október 21-én, hétfőn reggel a Szent Márta Házban bemutatott szentmisén.

A pápa szokás szerint a napi evangéliumi szakaszból indult ki szentbeszédében (Lk 12,13-21). Ebben egy ember arra kéri Jézust: segítsen, hogy testvére megossza vele örökségét. A pápa rámutatott: mindennapi problémáról van szó. Hány családot tett tönkre a pénz, azt okozva, hogy testvér, testvér ellen, apa, gyermeke ellen fordul! A pénzhez való ragaszkodás első eredménye a pusztulás. 

Amikor valaki ragaszkodik a pénzhez, elpusztítja saját magát, családját. A pénz tönkretesz! Nemde? Megtámadja a személyt. A pénz arra szolgál, hogy sok jót tegyünk az emberiség fejlődése érdekében, de amikor a szívedhez tapad, akkor elpusztít – mondta homíliájában Ferenc pápa. 

Jézus arról a gazdagról mond példabeszédet, aki azért él, hogy kincseket gyűjtsön magának, ugyanakkor nem válik gazdagabbá Isten szemében. Jézus arra figyelmeztet bennünket, hogy tartsuk távol magunktól a kapzsiság minden formáját. 

Ez az, ami olyan káros: a pénzéhség, kapzsiság – fejtette ki a pápa. Ha valaki egyre több pénzt akar gyűjteni, akkor eljut a bálványimádásig és tönkre teszi a többi emberrel való kapcsolatát. Nem a pénz, hanem a magatartás az ártalmas, amelyet úgy hívnak, hogy kapzsiság. Ez a kapzsiság azután beteggé tesz téged, mert mindent csak a pénz szemszögéből szemlélsz.

Elpusztít, beteggé tesz.. Végül – és ez a legfontosabb – a kapzsiság a bálványimádat egyik eszköze, mert ellenkező úton halad, mint amelyiket Isten járt velünk végig. Szent Pál azt mondja, hogy Jézus Krisztus, aki gazdag volt, szegénnyé lett, hogy minket gazdaggá tegyen. Ez Isten útja: az alázat, a lehajolás, hogy szolgáljunk. A kapzsiság azonban ellenkező útra térít: te, aki mindössze egy szegény ember vagy, Istenné teszed magad hiúságból. Ez a bálványimádás! – hangoztatta a pápa.

Ezért Jézus kemény, erőteljes szavakat használ a pénzhez való ragaszkodást illetően. Azt mondja, hogy nem lehet két úrnak szolgálni: vagy Istennek, vagy a pénznek. Azt mondja, hogy ne aggódjunk, mert az Úr tudja, hogy mire van szükségünk és arra szólít minket, hogy bizalommal adjuk át önmagunkat az Atyának, aki kivirágoztatja a liliommezőket, és enni ad a madaraknak. 

A példabeszéd férfija továbbra is csak vagyonára gondol, de Isten így szól hozzá: „Esztelen! Még az éjjel számon kérik tőled lelkedet!” Ez az út ellenkezik Isten útjával, esztelenség, amely eltávolít téged az élettől, elpusztít minden emberi testvériséget – mondta homíliájában Ferenc pápa, majd így folytatta: 

„Az Úr megtanítja nekünk az utat: nem az önmagáért való szegénység útjáról van szó. Nem! A szegénység útja Isten eszköze, hogy Isten legyen Isten, hogy Ő legyen az egyetlen Úr! Nem pedig az aranybálvány! Javainkat azért kapjuk Istentől, hogy azokkal előbbre vigyük a világot, az emberiséget, hogy segítsük a többieket. 

Őrizzük meg szívünkben az Úr Szavát: „Vigyázzatok és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete”. 

 

Dal: Tüzed Uram Jézus K264

_________________________________________________________________________

2.)    Niki:

                             Emberekhez való túlzott ragaszkodás:

 

Két dolog jutott eszembe:  egyrészt, mikor én ragaszkodok valakihez túlzottan,

                                       s idesorolható, mikor a szülők ragaszkodnak túlzottan gyerekeikhez…

 

Mindkettőben volt részem,

Mindkettő megkötözi az embert (aki ragaszkodik, s akihez ragaszkodnak)

 

Most inkább csak az előbbihez fűznék pár gondolatot:

 

    Előfordulhat –mint ahogy velem is előfordult– hogy az ember olyas valakit kedvel meg, ragaszkodik hozzá túlzottan, aki nem Isten tetszése szerint való. (vagyis, a kapcsolat Istentől eltávolít, s nem közelít) Már ennek belátása és elfogadása sem egyszerű –u.is. ha belátjuk a dolgot, el kellene kezdenünk tenni ellene, amit ugye nem mindig akarunk.

 

De végül is mikor beláttam, jött a küzdelmes harc magammal. Mert ugye jön a kísértés, hogy ne bízzak Istenben: paradox módon félünk elengedni az illetőt (vagy legyen szó bármi másról) –akinek ismeretét valójában Isten ajándékozta– mert azt hisszük, ő a boldogságunk záloga, soha másik ilyen nagyszerű emberrel/ baráttal már nem fogunk találkozni.  Pedig hát őt is Tőle kaptuk… :) S ha egyet tudott adni, másikat is tud…

 

Ezekkel a gondolatokkal újra és újra tudatosítani kellett magamban, hogy Isten jól ismer, szeret és jót akar, és nem ezen fog múlni a boldogságom, ha elengedem az illetőt (mert nem erre teremtett) Sőt, nyílván látja az Érte hozott erőfeszítéseimet és nem hagyja köszönet nélkül. Így is lett:

Isten kegyelmével sikerült elengednem azt a személyt. S egy idő után küldött utamba egy másik embert, aki legalább annyira jó, ha nem jobb barátom, mint akiről lemondtam…

 

De persze mint hallhattuk /hallani fogjuk még, sok más féle ragaszkodásunk is van, nagyobbak, s apróbbak is, (melynek alapja általában a kényelem, a félelem és a bizalmatlanság…)

s mostanában kezdek egyre inkább rádöbbenni, hogy mennyi ragaszkodás is él bennem… Pedig ebben is Krisztus kéne, hogy példánk legyen, aki semmit magától nem tett és nem azt kereste, Neki mi lenne kényelmes, hanem mindig az Atya akaratát kereste, ahhoz ragaszkodott! : Istennel való egyenlőségét sem tartotta olyan dolognak, amihez feltétlenül ragaszkodnia kellett volna, hanem megalázván magát megtestesült, sőt, meg is hagyta magát ölni (életéről is lemondott) az Atya kedvéért.

 

Dal:  Életem csak kegyelem K53

__________________________________________________________________________

 

3.)     Gábor:

 

             Weöres Sándor: Tíz lépcső

Szórd szét kincseid - a gazdagság legyél te magad
Nyűdd szét díszeid - a szépség legyél te magad
Feledd mulatságaid - a vígság legyél te magad
Égesd el könyveid - a bölcsesség legyél te magad
Pazarold el izmaid - az erő legyél te magad
Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad
Űzd el szánalmaid - a jóság legyél te magad
Dúld fel hiedelmeid - a hit legyél te magad
Törd át gátjaid - a világ legyél te magad
Vedd egybe életed-halálod - a teljesség legyél te magad

 

dal:     Isteni béke, boldog öröm,

          Szállj le szívembe, Isteni csönd

 

__________________________________________________________________________

 

4.)  Judit:

Az élethez való ragaszkodás:

a.)     Ter, 22. 1-19 (Izsák feláldozása)

 

A ragaszkodás témaközében a földi léthez, a testünkhöz való ragaszkodásról beszélnék. Minden elsődleges tapasztalatunka világról a testünkön keresztül történik (látunk, hallunk, tapintunk, eszünk, lélegzünk, stb), a földi életünk során a testünk a lelkünk "otthona", ez a mi valóságunk, természetes, hogy ragaszkodunk hozzá, gondozzuk, elmegyünk orvoshoz, stb. Ez jó is persze!

De tisztában kell azzal lennünk, hogy a testünk mégis csak 70-80 kg szövet, ami természetes módon megszűnik majd egyszer működni, felbomlik, elenyészik. 

Ragaszkodunk az életünkhöz, mintha az lenne az életünk egyetlen forrása, holott hitünk szerint nem az. 

Nem szoktunk gondolkodni a halálunkról, főleg nem fiatalon, pedig tehetnénk, s nem azért, mert meg szeretnénk halni. Lelkünk élete nem egyenlő a testi létünkkel, s ezért nem kell túlontúl ragaszkodnunk a testünkhöz.

Hogy a mai világban sokan ezt teszik ( ránctalanítókrémek, hajfesték, fiatalos öregek, az örök fatalság eszménye). Pedig a halál + öregedés az élet természetes része.

Olyan emberek lehetnek ebben példáink, akik önként lemondtak a testükről, nem ragaszkodtak hozzá minden áron: a vértanúk. 1)Túlláttak a testük korlátain, s tudták, hogy mi van azon túl. 

b.)     Chiara Luce Badano életéről + szüleiről beszélnék még. 

Párhuzam a szülei + Ábrahám Izsák története között. Mindkét helyen kései a gyermek, akit a szülők ajándéknak tekintenek + nem ragaszkodnak hozzá, Isten kedvéért lemondanak róla.

Chiara leveleiből szeretnék 1-2 mondatot olvasni.

Összefoglaló: nem könnyű téma a halálról gondolkodni, de nem szabad a saját testünkhöz sem minden határon túl ragaszkodnunk, s ezen el kell gondolkodnunk.

 

dalok:

Jöjj hozzám, légy velem K290

Az Úr jósága, hogy még élünk a földön. K39

 

 

5.)  Zoli:

A ragaszkodásról nekem az elhunytakhoz való ragaszkodás témaköre jut eszembe. Nem arról van szó, hogy ne ápoljuk az emléküket és megfeledkezzünk róluk, hanem tudjuk elengedni őket, és az időnket az élőkre fordítani. Hiszen többet nem tehetünk értük, csak imádkozni tudunk a halottaink lelki üdvéért. A halottainkkal úgy is találkozunk majd a halálunk után, viszont Isten annak alapján fog minket megítélni, hogy mennyi jót cselekszünk itt a Földön embertársainkkal, tehát rajtuk keresztül mennyire szeretjük őt. A Szentírásban erről ezt olvashatjuk:

Egy másikhoz pedig így szólt: "Kövess engem!" De ő ezt kérte: "Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat".
Jézus így válaszolt neki: "Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj el, és hirdesd az Isten országát!"

A Bibliai magyarázat, illetve segédlet így ír erről az idézett részről:

Jézus az apostoloknak mondott "kövess engem" kifejezéssel fordul egy másik hallgatója felé, de nem éri el ugyanazt a hatást, mint náluk. A válaszadásra felkért ember készsége szilárdnak látszik, de jámborsági cselekedetet kell még végrehajtania: el kell temetnie apját. Jézus válasza paradox jellegű, de lehetetlen, hogy a temetésben akarja megakadályozni őt. Ezért valószínűleg nem szó szerint kell értenünk a választ, hanem felhívásnak kell tekintenünk, amely arról beszél, hogy az országnak elsőbbsége van az ember valamennyi kötelezettségével szemben. A "hadd temessék el a halottak halottaikat" mondat feltehetően azokra utal, akik távol vannak az evangélium fényétől (lelki értelemben halottak). Ezek foglalkozhatnak azzal, hogy halottaikat temetik. Azok, akiket Isten Krisztus követésére hívott, átmentek a halálból az életbe, de ők vannak kisebbségben, míg a többiek (a "halottak") alkotják a többséget. Ezért nem volna helyénvaló, ha az előbbiek átvennék a többség feladatát, és közben elhanyagolnák sajátjukat, vagyis az ország hirdetését. A végső buzdítás megerősíti ezt az értelmezést. Minden más dolognál előbbre való és sürgetőbb Isten országának hirdetése. Erre a feladatra soha nincsen elegendő munkás, a temetésre vagy más dologra ellenben mindig bőven akad vállalkozó.

Dal:     MI CSAK VÁNDOROK VAGYUNK  (K157/B)

            
            ___________________________________________________________________________

 

6.)      Barna:

„Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” "Miért mondasz engem jónak? - kérdezte Jézus. - Senki sem jó, csak egyedül az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodjál hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!” "Mester - válaszolta -, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.” Jézus ránézett és megkedvelte. „Valami hiányzik még belőled - mondta neki. - Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz a mennyben, aztán gyere és kövess engem!” Ennek hallatára az elszomorodott és leverten távozott, mert nagy vagyona volt.

A tökéletesek megfogadják ezen szavakat és elhagyják a világot minden élvezetével együtt, vezekléssel gyötrik testüket és alázatos, szüntelen imádsággal virrasztanak. Követik az evangélium Urát és a lelkiismeretük áldott szent nyugtalanságát. Véleményem szerint, vannak ma is ilyen szent életű emberek, akikről semmit sem tud a világ, Isten a névtelenség homályába rejti őket. Megvédi őket, a hírnév adta beképzeltségtől. Titokban az egész életüket az Istennek szentelik, engesztelve Őt a bűnben elmerülő emberiségért. Talán a nagyobb szörnyűségektől is miattuk ment meg bennünket a Jóisten.

Igaz, hogy a világ dolgaitól való lelki és testi megszabadulás az igazi tökéletesség, mégsem várja el Isten mindenkitől a teljes lemondást, erre nem is vagyunk kötelezve. Nem a javaktól, kell feltétlen megszabadulni, hanem a hozzájuk fűződő rendetlen vágytól, ragaszkodástól. Először mindig a szándékunkat kell megtisztítani. Ugyanis minden arra van teremtve, hogy az embert szolgálja, és amit Isten alkotott az önmagában jó, használjuk hát úgy, mint kölcsönbe kapott eszközöket az üdvösségünk elérése céljából. Az Úr Jézus szavai: „ Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonnal, hogy amikor az elmúlik, befogadjanak titeket az örök hajlékokba.”

Ének: Teremts bennem tiszta szívet…K208

___________________________________________________________________________

7.)  Csabi:

 

Volt a hétvégén egy játék, amikor valaki két dolog között nem tudott dönteni, és a következő segítséget adta ehhez az atya: kiállította az illetőt, aki kivetítette az érzéseit (kijelölt egy embert pl., aki a "biztonságérzetét" képviselte, őneki elmondta, mit jelent számára a biztonságérzet, a biztonságérzet pedig visszamondta neki, természetesen sok más érzéssel is megcsinálta ezt). Ezekkel a kivetítésekkel sokkal könnyebb volt megvilágítani az esetet. Illetve könnyebb volt kitalálni, mi felé húz igazán, mi számára az igazán vonzó. Hasonló, amikor leírjuk a dolgokat, úgy könnyebb átlátni.
És hogy ez hogyan kapcsolódik a ragaszkodáshoz (idézem Sárhegyi Zoli atyát):
"Ez nem csak a döntésekben, hanem pl. nagy fájdalom (vagy ragaszkodás) esetén is jó módszer. Adott valami téma, ami megkötöz. Azt a témát is megnézhetjük a fenti módon, hogy kivesszük, kivetítjük magunkból, majd körbenézzük, hogy mi mindent mond nekünk a téma. Megnézzük, hogy ezen kívül a témán kívül milyen más fontos témák vannak az életünkben. És nekünk mégis miért mindig arról a témáról kell nézni az életünket és a világot, holott van 25 másik.
Mind ott él mindnyájunkban az a kérdés, hogy tudjuk-e azt nézni, ami számunkra valóban fontos és a döntéseinkben valóban fontos; ha pedig egy fájó részünk van, azt tudjuk-e a többi én-részünkön keresztül gyógyítani. Jézus sem a sebekben vájkál, hanem ami egészséges, azt szólítja meg bennünk, és az gyógyítja a többit."
Ez egy példa, hogyan lehet egy ragaszkodásról is eldönteni, hogy az jó-e vagy nem. A részleteket a lelkigyakorlat hanganyagában megtaláljátok, ajánlom szeretettel. ha egy kicsit elvont neked a fenti magyarázat, vagy nem érthető, keress meg. :)

 

Dalok:   Fogadd el, Uram... (Loyolai Ignác imája) K135

 

A ráhangolódás után püspök atya tovább fejtette a ragaszkodás illetve ráhagyatkozás témáját.

 

Ferenc pápa buzdít minket, hogy hitünk és vallásosságunk ne legyen desztillált hit, ami gyönyörű a lombikon belül, de ki már nem jön, hanem csak magának van. Kell, hogy kijöjjünk a csigaházunkból és a körülöttünk élőknek hirdessük (tetteinkkel vagy szavainkkal vagy ahogy szükséges) az örömhírt. Ha csak magunk közt vagyunk, akkor állóvízzé leszünk, nem hűsítő, embert éltető… Szükségszerű, hogy a hitben megerősítve azt tovább is adjuk.

Hisz a megtestesülés titka is erről szól: Krisztus a sérült emberiség közé lépett. A világ ma is sebesült, közé kell elmennünk, az Egyháznak az a feladata, hogy belépjen és gyógyítsa az emberiség életét.

 

Püspök atya példaként állítja elénk Ferenc pápát (akit a „meglepetések pápájának is neveznek), aki minden embert személyesen szeret, és számára a nép nem egy nagy massza, hanem valóban személyes emberek / sorsok sokasága… Történt a napokban, hogy megcsókolt egy eltorzult embert, akinek már alig volt emberi ábrázata, és ő mégis odament hozzá és megcsókolta. S ez nem egy „show-elem” volt részéről, hanem egy őszinte szeretet gesztus az iránt az ember iránt, aki –hozzánk hasonlóan- Jézust hordozza magában. U.így a kisgyereket, stb… Ő mindenkiben Krisztust akarja látni.

 

És még más hasonlatokat is idézett püspök atya a pápától.

 

Beszélt még arról, hogy vannak jó és rossz ragaszkodások.

Kell, hogy azon kívül, hogy a rossz ragaszkodásainkat meg kell próbálni leépíteni, de u. akkor vannak dolgok (pl. eszmék, az Igazság, a jó, az értékek, stb. –hogy Istenről már ne is beszéljünk), amikhez minden körülmények között ragaszkodnunk kell. Megalkuvás nélkül… (példaként elmesélte a saját szülei szilárd kitartását a hitben és hitre nevelésben.)

Ide kapcsolódott még az a szép gondolat is, hogy a testünkhöz való egészséges (tiszta) ragaszkodás az helyes, mert testünk a lelkünk „szimbóluma”!

 

Továbbá hangsúlyozta, a ráhagyatkozás Istenre az nem tehetetlenség, nem a tenni nem tudó ember gyengesége, hanem tudatos vállalása a jónak! Krisztus halála nem tehetetlenségből történt, hanem hősies szembenézése és elviselése mindannak, amit az Atya rábízott. (ami szükséges volt az emberek megváltásához, illetve az Atya szeretetének kimutatásához.)

 

Mit is mondhatnék: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. 28Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” (Jn 12,27-28)

 

Mert szerette az Atyát; hajlandó volt Érte a halálba menni. Jézus egy dologhoz RAGASZKODOTT, de ehhez mindenekfelett: megtenni Atyja akaratát!

               

Mi is Valakiben bízunk, s nem valamiben, ezért (a pápával egyetértve) a keresztény ember nem optimista, hanem a remény embere. Mert reményünk Krisztusban van, aki meghalt, de feltámadt, aki alászállta a poklokra, hogy nekünk ne kelljen, …

 

S végül egy nagyon lényeges és hasznos meglátás, ami nagyon jó megvilágítást ad, ha nehezen igazodunk ki a bennünk kavargó dilemmákon (hogy az életünk sodrásában helyesen tudjunk dönteni, s „hajónkat” a megfelelő irányba tudjuk terelni) :  

     Ha ragaszkodásunk nemes → felszabadít és erőt ad

     Ha ragaszkodásunk helytelen → megkötöz és görcsössé tesz.

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.