Bemutatkozás

A Csütörtöki Csoport (Csücsop) egy Budapesten működő Katolikus Ifjúsági Közösség. Lelki vezetőnk Bíró László püspök atya, tagjaink pedig Budapesten tanuló főiskolások és egyetemisták, valamint fiatal dolgozók (jellemzően 18-30 év közötti korosztály). A Csücsop egyszerre kíván számukra otthon és ugródeszka is lenni. Otthon a Budapesten élő (de sokszor máshonnan érkező) fiataloknak, ahol személyes kapcsolatokat építhetnek, elmélyíthetik hitéletüket, megoszthatják örömeiket és gondjaikat másokkal. Ugyanakkor ugródeszka is, mivel a kezdetektől fogva egyik célunk, hogy tagjaink a Csücsopon szerzett közösségi tapasztalat birtokában később új közösségeket hozzanak létre vagy más, már működő közösségeket erősítsenek.

Érdekel a Csücsop?

Közösségünk minden csütörtök este 7 órakor találkozik a Párbeszéd Házában.

Cím: 1085 Budapest, Horánszky utca 20. (térkép)

Kérdéseddel bátran keress minket az info@csucsop.hu címen vagy közvetlenül írhatsz itt.

Szeretettel várunk!

Csütörtöki levelek

Közös nyári élmény

2015.09.03. 16:00 | Dondó | Szólj hozzá!

Címkék: páros levél

Sziasztok!
Elindult a tanév, és a páros hittan is. Bár több oszlopos tag már nem volt jelen (legalább három esküvőről tudunk), Püspök atya így sem maradt egyedül: öt pár jelent meg a tanév első szerelmes hittanján.

Éles a kontraszt az egyes kapcsolatok “kora” között: míg az egyiküknek novemberben lesz az esküvője, a “legfiatalabbak” alig 4 hónapja vannak együtt. De ettől, és persze Püspök atya kedves, vidám és őszinte szavaitól lesz a páros hittan egy olyan személyes beszélgetés, amivel kevesen találkoznak manapság. A vegyes “kor” ellenére, Püspök atya mindig fókuszál a jövőre, a házasságokra is. Valljuk be: aki már elkezdi lelkileg mélyíteni a kapcsolatot, tisztában kell lennie a pozitív végkifejlettel is. :)

A szokásosnál picit hosszabb tanítással kezdtünk, bár ahogy PP atya mondta: “Nem én tartom a foglalkozást, hanem ti tartjátok egymásnak.” Szó volt arról, hogy  a szerelem Isten megtapasztalásának egy sajátos időszaka, egy kegyelmi (kairosz) idő, a jegyesség pedig olyan, mint amikor Mária és az apostolok együtt várták a Szentlelket: a jegyespár is együtt várja, hogy majd az oltárnál a Szentlélek a kimondott szavaikon keresztül létrehozza a házasságot.

A házasság viszont abból a “hozott anyagból” építkezik, amit előtte együtt készít a pár, ezért nem mindegy, hogyan történik az alapozás: megtanulnak-e megfelelően kommunikálni, megtanítják-e a másikat, hogyan szeresse őt?

Püspök atya lényegre törően megfogalmazta: ha kijelented a párodról, hogy ismered, azzal azt is kijelented, hogy nem szereted, azaz elutasítod a folyton megújuló szeretet egyik kulcsforrását azzal, hogy nem akarod őt mégjobban megismerni.

Ezután egy körkérdésben mindenki külön-külön elmondott egy számára sokat jelentő közös nyári élményt. Pl egy hegymászás, amikor megtanulták elfogadni egymás határait és inkább visszafordultak, vagy egy két hetes szünet a testi érintésben, amely új kapukat nyitott meg egymás megismerésében, gyerektáborban közös segédkezés, hirtelen felindulásból született ima a vonaton, meglepetés-süti… csak pár példa, hogy mennyit tud adni egy kis figyelmesség és bátorság.  :)

Szokás szerint közös imával zártuk az alkalmat,  majd Püspök atya áldással, és új gondolatokkal a szívünkben utunkra engedett minket. Találkozunk 17-én, csütörtökön 6 órától!

Anikó & Dondó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.