A Csütörtöki Csoport (Csücsop) Katolikus Ifjúsági Közösség hivatalos blogja
Bemutatkozás
A Csütörtöki Csoport (Csücsop) egy Budapesten működő Katolikus Ifjúsági Közösség. Lelki vezetőnk Bíró László püspök atya, tagjaink pedig Budapesten tanuló főiskolások és egyetemisták, valamint fiatal dolgozók (jellemzően 18-30 év közötti korosztály). A Csücsop egyszerre kíván számukra otthon és ugródeszka is lenni. Otthon a Budapesten élő (de sokszor máshonnan érkező) fiataloknak, ahol személyes kapcsolatokat építhetnek, elmélyíthetik hitéletüket, megoszthatják örömeiket és gondjaikat másokkal. Ugyanakkor ugródeszka is, mivel a kezdetektől fogva egyik célunk, hogy tagjaink a Csücsopon szerzett közösségi tapasztalat birtokában később új közösségeket hozzanak létre vagy más, már működő közösségeket erősítsenek.
Érdekel a Csücsop?
Közösségünkmindencsütörtökeste 7 órakortalálkozik a PárbeszédHázában.
A 4-es és a 8-as kiscsoport ráhangolódása.
Ép testben ép lélek, avagy kereszténység és testi-lelki béke, nyugalom, jóllét
Ráhangolódásunkban a békéről elmélkedtünk, mivel gondoltuk, hogy egy kis ízelítőt nyújtunk belőle a nyári táborra. Ennek…