Bemutatkozás

A Csütörtöki Csoport (Csücsop) egy Budapesten működő Katolikus Ifjúsági Közösség. Lelki vezetőnk Bíró László püspök atya, tagjaink pedig Budapesten tanuló főiskolások és egyetemisták, valamint fiatal dolgozók (jellemzően 18-30 év közötti korosztály). A Csücsop egyszerre kíván számukra otthon és ugródeszka is lenni. Otthon a Budapesten élő (de sokszor máshonnan érkező) fiataloknak, ahol személyes kapcsolatokat építhetnek, elmélyíthetik hitéletüket, megoszthatják örömeiket és gondjaikat másokkal. Ugyanakkor ugródeszka is, mivel a kezdetektől fogva egyik célunk, hogy tagjaink a Csücsopon szerzett közösségi tapasztalat birtokában később új közösségeket hozzanak létre vagy más, már működő közösségeket erősítsenek.

Érdekel a Csücsop?

Közösségünk minden csütörtök este 7 órakor találkozik a Párbeszéd Házában.

Cím: 1085 Budapest, Horánszky utca 20. (térkép)

Kérdéseddel bátran keress minket az info@csucsop.hu címen vagy közvetlenül írhatsz itt.

Szeretettel várunk!

Csütörtöki levelek

Nyolc Boldogság

2015.04.30. 19:00 | _Barna | Szólj hozzá!

Címkék: csütörtöki levél

Jézus tanácsát világosan olvashatjuk a Szentírásban. A hegyi beszéd azzal kezdődik, hogy nyolcféle embert hirdet boldognak (Mt 5,3-10). De Jézusnak e szavai megdöbbentőek. Olyanokat mond boldognak, akiket józan ember soha szerencsésnek sem nevezne. Boldogok a szegények, a…

Hol helyezkedik el Isten az életemben?

2015.04.23. 19:00 | _Barna | Szólj hozzá!

Címkék: csütörtöki levél

"Mostanában vettem észre, hogy nem találom az életemben Istent. Valahova elbújt. Nem tudom, hogyan, nem tudom, miért, de mintha nem lenne meg valaki, aki korábban ott volt. Elkezdtem – hiszen mi mást tehetnék? – keresni az életemben, hol is találom Őt.Hétfő. Reggel korán kelés,…

A szolgálat

2015.04.19. 19:00 | _Barna | Szólj hozzá!

 Az utóbbi időben többünket foglalkoztatta az a gondolat, hogy mit jelent életünkben az oly sokszor emlegetett szolgálat, amely az egymás iránti szeretet egyik legfőbb megnyilvánulása. Az 5-ös kiscsoport a ráhangolódásában, egyéni tanúságtételeken keresztül próbálta saját…

Tavaszi Tábor 2015 – egy forradalmi hétvége Nagykátán

2015.04.04. 15:50 | LoremIpsum2 | Szólj hozzá!

Címkék: program tavaszi tábor Nagykáta

Amikor először hirdetik Csücsopon a tavaszi tábort… aztán hétről hétre újra hirdetik, egyre inkább ott motoszkál benned, hogy „de jó lenne menni”, ám közben még alakulnak a programjaid, feladataid… majd a meghosszabbított jelentkezési határidő utolsó napjaiban eldöntöd,…

Barátságainkban fölfedezni a teremtő Istent

2015.04.02. 19:00 | _Barna | Szólj hozzá!

Címkék: csütörtöki levél

Felmerült bennem a kérdés: létezik még igaz barátság? Van-e igényük egy olyan emberre, akivel dolgainkat őszintén megbeszélhetjük, akiben bízhatunk, aki elfogad bennünket? Vagy csak a haverok kellenek, akikkel együtt lehet szórakozni, diszkóba, buliba menni? Nehéz felvállalni a…

süti beállítások módosítása