A Csütörtöki Csoport (Csücsop) Katolikus Ifjúsági Közösség hivatalos blogja
Bemutatkozás
A Csütörtöki Csoport (Csücsop) egy Budapesten működő Katolikus Ifjúsági Közösség. Lelki vezetőnk Bíró László püspök atya, tagjaink pedig Budapesten tanuló főiskolások és egyetemisták, valamint fiatal dolgozók (jellemzően 18-30 év közötti korosztály). A Csücsop egyszerre kíván számukra otthon és ugródeszka is lenni. Otthon a Budapesten élő (de sokszor máshonnan érkező) fiataloknak, ahol személyes kapcsolatokat építhetnek, elmélyíthetik hitéletüket, megoszthatják örömeiket és gondjaikat másokkal. Ugyanakkor ugródeszka is, mivel a kezdetektől fogva egyik célunk, hogy tagjaink a Csücsopon szerzett közösségi tapasztalat birtokában később új közösségeket hozzanak létre vagy más, már működő közösségeket erősítsenek.
Érdekel a Csücsop?
Közösségünkmindencsütörtökeste 7 órakortalálkozik a PárbeszédHázában.
A 18-as kiscsoport ráhangolódása.
Anselm Grün: A válaszok könyvéből "Van értelme még manapság az ördögről beszélni?" című fejezet
"A hetvenes években néhány filozófus szerint az ördögben nem kell hinnünk, az létezik. Az ördög a rossz valóságát és…