A Csütörtöki Csoport (Csücsop) Katolikus Ifjúsági Közösség hivatalos blogja
Bemutatkozás
A Csütörtöki Csoport (Csücsop) egy Budapesten működő Katolikus Ifjúsági Közösség. Lelki vezetőnk Bíró László püspök atya, tagjaink pedig Budapesten tanuló főiskolások és egyetemisták, valamint fiatal dolgozók (jellemzően 18-30 év közötti korosztály). A Csücsop egyszerre kíván számukra otthon és ugródeszka is lenni. Otthon a Budapesten élő (de sokszor máshonnan érkező) fiataloknak, ahol személyes kapcsolatokat építhetnek, elmélyíthetik hitéletüket, megoszthatják örömeiket és gondjaikat másokkal. Ugyanakkor ugródeszka is, mivel a kezdetektől fogva egyik célunk, hogy tagjaink a Csücsopon szerzett közösségi tapasztalat birtokában később új közösségeket hozzanak létre vagy más, már működő közösségeket erősítsenek.
Érdekel a Csücsop?
Közösségünkmindencsütörtökeste 7 órakortalálkozik a PárbeszédHázában.
"A Biblia úgy mutatja be Istent, mint Atyát, aki őrködik teremtményei fölött és minden szükségükről gondoskodik.” (Püspök atya idézete egy teológiai szótárból) Mit is jelent Isten gondviselése? Mi része van benne Neki és nekem? Mi a helyzet a gondokkal, kudarcokkal,…