A Csütörtöki Csoport (Csücsop) Katolikus Ifjúsági Közösség hivatalos blogja
Bemutatkozás
A Csütörtöki Csoport (Csücsop) egy Budapesten működő Katolikus Ifjúsági Közösség. Lelki vezetőnk Bíró László püspök atya, tagjaink pedig Budapesten tanuló főiskolások és egyetemisták, valamint fiatal dolgozók (jellemzően 18-30 év közötti korosztály). A Csücsop egyszerre kíván számukra otthon és ugródeszka is lenni. Otthon a Budapesten élő (de sokszor máshonnan érkező) fiataloknak, ahol személyes kapcsolatokat építhetnek, elmélyíthetik hitéletüket, megoszthatják örömeiket és gondjaikat másokkal. Ugyanakkor ugródeszka is, mivel a kezdetektől fogva egyik célunk, hogy tagjaink a Csücsopon szerzett közösségi tapasztalat birtokában később új közösségeket hozzanak létre vagy más, már működő közösségeket erősítsenek.
Érdekel a Csücsop?
Közösségünkmindencsütörtökeste 7 órakortalálkozik a PárbeszédHázában.
Április 27-én avatták szentté XXIII János és II János Pál pápát, ennek örömére a 18-as, Világ Világossága kiscsoport a két szentatya gondolataiból készült nektek a félelemről és a fiatalságról. Olvassátok szeretettel!
1. Interjú II. János Pál pápával…
Az idei Húsvét egészen másképp alakult számomra, hiszen Jénában vagyok Erasmuson. Új helyen, sok ismeretlen emberrel körülvéve töltöttem az ünnepet, és nehéz volt megszokni, hogy itt az emberek „Boldog/Áldott Húsvét!” helyett „Frohe Oster” -t mondanak.
Sok az ismerős…