Bemutatkozás

A Csütörtöki Csoport (Csücsop) egy Budapesten működő Katolikus Ifjúsági Közösség. Lelki vezetőnk Bíró László püspök atya, tagjaink pedig Budapesten tanuló főiskolások és egyetemisták, valamint fiatal dolgozók (jellemzően 18-30 év közötti korosztály). A Csücsop egyszerre kíván számukra otthon és ugródeszka is lenni. Otthon a Budapesten élő (de sokszor máshonnan érkező) fiataloknak, ahol személyes kapcsolatokat építhetnek, elmélyíthetik hitéletüket, megoszthatják örömeiket és gondjaikat másokkal. Ugyanakkor ugródeszka is, mivel a kezdetektől fogva egyik célunk, hogy tagjaink a Csücsopon szerzett közösségi tapasztalat birtokában később új közösségeket hozzanak létre vagy más, már működő közösségeket erősítsenek.

Érdekel a Csücsop?

Közösségünk minden csütörtök este 7 órakor találkozik a Párbeszéd Házában.

Cím: 1085 Budapest, Horánszky utca 20. (térkép)

Kérdéseddel bátran keress minket az info@csucsop.hu címen vagy közvetlenül írhatsz itt.

Szeretettel várunk!

Csütörtöki levelek

„Ne féljetek fiatalok lenni”

2014.05.01. 19:00 | Barta Emese | Szólj hozzá!

Címkék: csütörtöki levél

fiatalok (1).jpgÁprilis 27-én avatták szentté XXIII János és II János Pál pápát, ennek örömére a 18-as, Világ Világossága kiscsoport a két szentatya gondolataiból készült nektek a félelemről és a fiatalságról. Olvassátok szeretettel!

 

 

 

1. Interjú II. János Pál pápával (Balázs)

A pápa ezt mondja:
- A szabadság a szeretet mértéke, amire képesek vagyunk.
Ezt is ő tanítja:
- Az Egyház szentség, látható jel. És az ember is a "láthatatlan láthatósága".
Ez hirtelen, különös képhez vezeti gondolatát:
- Abyssus - nincs jobb meghatározás. Az ember lelki szakadék.
Amikor azt mondják rá, hogy "konzervatív":

- Nem érzem magam sértettnek. A pápa nem azért van, hogy megváltoztassa, hanem hogy megőrizze mindazt, amit kapott. Szent János evangéliumában maga Krisztus mondja: "Semmit sem mondok magamtól, csak azt, amit Atyámtól kaptam, hogy mondjam." Ez a mondat, mélységes meggyőződésem, érvényes az apostolokra is.

PopeJohnPaulEyes (1).jpgMitől kell félni manapság?
- Mindattól, ami nem Istentől jön, és a haladás álarca mögé rejtőzik.
Korunk legnagyobb rossza:
- Nem annyira Isten nyílt tagadása, mint inkább annak a kísértése, hogy az ember úgy éljen, mintha Isten nem is létezne.

Megkérdeztem tőle, melyik lenne az Evangéliumnak az a mondata, amelyet akkor választana, ha csak egyetlen egyet hagyhatna nekünk örökül. Azt hittem, a felelethez gondolkodási időre lesz szüksége. De tévedtem. 
Habozás nélkül válaszolt:
- Az igazság szabaddá tesz titeket. (Jn 8,32)

2. „Ne féljetek!”- II János Pál pápa gondolatai a fiatalságról és a hivatásról (Adri)

 'Amikor 1978. október 22-én a Szent Péter téren kimondtam, hogy "Ne féljetek!", még nem tudhattam, hogy milyen jövő vár rám és az egész Egyházra. Ne az ember, hanem a Szentlélek mondatta velem ezeket a szavakat, akit Krisztus ígért meg az apostoloknak, mint Vigasztalót. Az évek során pedig számtalanszor megismételtem különböző körülmények között. (...) Miért nem kell félnünk? "Mert Isten megváltotta az embert. (...) "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz Benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen" (Jn 3,16). Krisztus keresztjének és feltámadásának ereje sokkal nagyobb minden rossznál, amitől az embernek félnie lehetne vagy kellene.'

'Amikor 1978. október 22-én a Szent Péter téren kimondtam, hogy "Ne féljetek!!", még nem tudhattam, hogy milyen jövő vár rám és az egész Egyházra. Ne az ember, hanem a Szentlélek mondatta velem ezeket a szavakat, akit Krisztus ígért meg az apostoloknak, mint Vigasztalót. Az évek során pedig számtalanszor megismételtem különböző körülmények között. (...) Miért nem kell félnünk? "Mert Isten megváltotta az embert. (...) "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz Benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen" (Jn 3,16). Krisztus keresztjének és feltámadásának ereje sokkal nagyobb minden rossznál, amitől az embernek félnie lehetne vagy kellene.'

 

Gondolatok II. János Pál pápától: (forrás)

Ne féljetek fiatalnak lenni!

Ne féljetek a fiatalságotoktól és attól a mélyről jövő kívánságotoktól, hogy kipróbáljátok a boldogságot, az igazságot, a szépséget és a sokáig tartó szeretetet! Néha úgy érezzük, hogy a társadalom fél a fiatalok ezen hatalmas kívánságaitól, jóllehet ti magatok nem féltek.

 

Ne féljetek! Amikor rátok nézek, kedves fiatalok, nagy hálát és reményt érzek. A jövő hosszú ideig, a következő században a ti kezetekben van. A béke jövője a ti szívetekben van. Olyannak kell lennetek, akik mélyen bíznak az emberben, és akik mélyen bíznak az emberi hivatás nagyságában.

 

Ne féljetek válaszolni hivatásotokra!

Ne féljetek attól, hogy szüntelenül visszatérjetek Krisztushoz, az élet forrásához! Kifejezve bizalmát, Jézus felétek fordítja tekintetét és meghív titeket arra, hogy tegyetek jót az életetekkel, tegyétek gyümölcsözővé azokat a talentumokat, amiket rátok bízott, hogy szolgáljátok az egyházat és testvéreiteket, és szolidárisabb, igazabb és békésebb társadalmat építsetek.

Krisztus arra hív titeket, hogy helyezzétek belé bizalmatokat és kövessétek őt a házasság útján, a papság és a megszentelt élet útján. Ne féljetek a szívetek csendjében meghallgatni az Urat, aki szól hozzátok!

Jézus mindannyiótoknak azt mondja: „Jöjj és kövess engem!” Ne féljetek válaszolni hívására, mert ő a ti erőtök!

 

XXIII János pápa (1).jpg3. XXIII János pápa gondolata a félelemről (Eszti)

 

"Ne a félelmeidtől kérj tanácsot, hanem a reményeidtől és az álmaidtól. Ne a kudarcaidon gondolkozz, hanem a még meg nem valósított lehetőségeiden. Ne azzal foglalkozz, amit megpróbáltál, de nem sikerült, hanem azzal, amit még lehetőséged van megtenni."

XXIII János

 

4. „Első ifjúsági találkozóm”- II János Pál, a katolikus ifjúsági találkozók atyja (Anna)

Először ifjúsági találkozón a HungaRio-n voltam. Hatalmas élmény volt - nagyon mély pillanatokkal. Elgondolkoztam rajta, hogy miért nem voltam én ilyenen korábban.

Olyan természetes volt, hogy ifjúsági találkozón lehettem, azt gondoltam, biztos, hogy ilyen mindig is volt - csak hozzám  nem jutott el a híre. Később tudtam meg, hogy II. János Pál pápa indította el a találkozókat. Nagyon hálás voltam neki.

 

5. II. János Pál pápa: Egészen a tiéd (Lili)

Nagyirgalmú Atyánk,
Ez év legyen a kitárulkozás,
a dialógus és a találkozás ideje mindazokkal,
akik Krisztusban hisznek,
és más vallások követőivel
mérhetetlen szeretetedben
légy gazdag az irgalomban mindenki iránt.
Dicsérünk téged Atyánk, mindörökké!
Istenünk, mindenható Atyánk,
engedd összes gyermekednek
megtapasztalni,
hogy úton vannak feléd,
az ember végső célja felé,
s hogy van kísérőjük, aki jót akar nekik;
Mária,a tiszta szeretet képe,
akit eleve arra választottál,
hogy Krisztus Anyja 
és az Egyház Anyja legyen.
Dicsérünk téged, Atyánk mindörökké!
Amen

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása