Kiscsoportba bekerülni: újdonság, várakozás, izgalom. Kiscsoportot alakítani: kihívás, várakozás, dupla izgalom.
Három és fél évvel ezelőtt kaptam egy gyufásskatulyát, ezzel a szentírási idézettel: „Ámde az Úr szemmel tartja az őt félőket, az ő kegyelmében bízókat” (Zsolt 33,18). Akkor nem éreztem igazán magaménak ezt az idézetet, mégis nagyon örültem neki, hiszen ez jelölte csücsopos létem első mérföldkövét. Csakhamar kiscsoportba is bekerültem, ahol az elmúlt évek alatt rengeteg odafigyelést és szeretetet kaptam, és igyekeztem megtanulni, hogyan tudok magam is adni. Ez idő alatt sem csak örömteli időszakok voltak az életemben, a fiatal felnőtt lét küzdelmeivel, csalódásokkal, kétségekkel is kikövezett úton mégis a kiscsoportban éreztem igazán – újra és újra meglepődve ezen −, hogy pont úgy vagyok jó, ahogy vagyok.
Az előző bekezdésben nagyon sok volt az egyes szám első személyű állítmányú mondat. Ez nem véletlen. Ahhoz, hogy az ember túllépjen önmagán, és tudatosabban tudjon adni, egyfajta érettség szükséges. Úgy tűnik, hogy nekem három évre volt szükségem ahhoz, hogy megtaláljon egy olyan feladat, amelyet őszinte örömmel tudtam vállalni és amellyel – reményeim szerint − továbbadhatom mindazt a jót, amit eddig kaptam a közösségben. Amikor megkérdezem magamtól, hogy tényleg elég érett vagyok-e rá, az a bizonyos idézet jut eszembe a gyufásskatulyáról: nos, ha Ő úgy látja, hogy igen, akkor nincs mit akadékoskodni (persze azért szoktam néha). És hogy mi ez a feladat? Jelen lenni, részt venni egy új kiscsoport alakulásában. Ráadásul nem egyedül: a kiscsoport-vezetésre egyből ketten vagyunk, így ki-ki azt tudja beletenni és vállalni, amiben jó.
Lassan, fokozatosan bővültünk, de már az újonnan érkezők sem idegenként érkeztek hozzánk, hiszen a felelőtlenkedés és a Tavaszi Tábor révén ismerősökként üdvözölhettük egymást. Hétről-hétre nagy izgalommal vártuk az „újakat”, akik csak az első néhány percben voltak azok. Hiszen könnyű úgy nyitni mások felé, ha ők is őszinte lelkesedéssel, várakozással, örömmel nyitnak a kiscsoport irányába.
Nevünk ugyan még nincs, de számunk már van, mégpedig a tíz. Túl két remek hangulatú kiscsoport-találkozón, egy csütörtöki imaszolgálaton, a Tavaszi Táborban és egyéb csücsopos programokon való aktív részvételünkön, kíváncsian várjuk, hogy milyen kellemes meglepetéseket és kihívásokat tartogatnak számunkra közösségi együttléteink és a vállalt szolgálatok.
Köszönet mindazoknak, akik már a kezdetek óta drukkolnak nekünk és imádkoznak értünk! És – nem utolsó sorban – hálát adunk Neki, aki nap mint nap arra tanít minket, hogyan imádkozzunk és hogyan fogadjuk el egymást:
„Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást” (Jn 13,34).
Ági (10-es kiscsoport)
