A 12-es Egy Lélek kiscsoport összefoglalója a bűnbánati alkalomról.
Néhány lelkileg „megérkeztető” kérdéssel kezdtünk
- Hogyan érkeztem meg ide. Sietve? Várakozva? Örömmel?
- Volt-e öröm a napomban?
- Volt-e bánat a napomban?
- Hogyan élem meg a nagyböjtöt? Sikerült elhatároznom valamit, valami pluszt, amit megpróbálok a megvalósítani?
- Hogy sikerül megvalósítani?
- Mit szeretnék még megvalósítani a nagyböjti időben?
- Hogy állok dolgaimmal? Kiegyensúlyozott vagyok?
- Sikerül beosztani az időmet?
- Van elég időm pihenni?
- Van elég időm imádkozni?
- Sikerült-e eljutnom keresztútra? Ha nem, miért nem? Tervezem, hogy megyek?
- Sikerült-e felkészülnöm a mai napra?
- Örömöt okoz-e a gyónás?
- Tudok-e őszinte lenni az Úrhoz?
Ezután Edvárd atya mondott egy buzdító beszédet, hogy miért is jó gyónni.
A lélek megtisztulása mellett egyrészt jót tesz, ha magunkba szállunk olykor másrészt segít ellenállni a bűnnek, sok segítő kegyelem forrása is. Továbbá kifejezzük ezzel Isten felé, hogy vágyjuk, hogy Őt választjuk (ahogy az eltévedt bárányka bégetett a jó pásztorához, a gyónás is egy ilyen bégetés lehet Isten felé). Életünk nehezebb helyzeteiben, döntések előtt is jó a tisztán látás, amiben a gyónás szintén segítségünkre van. Nem beszélve arról a boldogságról, hogy „boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent.” Nem csak magunk miatt kell azonban a tisztán látás, hanem a körülöttünk élők és reánk bízottak miatt is, akik példánkra v. tanácsunkra szorulnak. Így tiszta lélekkel Istenre hangoltan jobban képesek leszünk a helyes irány betartására és útmutatásra.
Többek közt ilyen és ehhez hasonló szép gondolatokkal járult hozzá az atya a bűnbánat gyakorlásához.
Az est további részében gyóntatás zajlott, mely alatt a következő gondolatok hangzottak el (vagy csak akartak elhangozni J ):
"Új parancsot adok nektek, szeressétek egymást, ahogyan én szeretlek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért".
Lelki tükörként Jézusnak a názáreti zsinagógában mondott szavait is felidézhetjük, amikor Izaiás tekercsét olvasva annak jövendöléseit magára értelmezte: "Az Úr Lelke van rajtam, azért kent föl, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak, és látást a vakoknak, hogy szabadon bocsássam a megtörteket, és hirdessem az Úr kedves esztendejét". Keresztségünk óta a mi életünkben is valóra váltak Jézus szavai, hiszen ő maga mondta, hogy nem az egészségeseknek, hanem a betegeknek van szükségük az orvosra, és hogy a bűnösöket hívja, nem az igazakat.
Az izaiási jövendölés fényében vizsgálhatjuk meg lelkiismeretünket.
- Urunk, te a keresztség által szemünket megnyitottad a hitre. Életünk körülményeit és emberi kapcsolatainkat megvilágosítja az Evangélium. Hálát adunk neked!
- Olykor azonban előfordul, hogy kételkedünk szeretetedben. Magával ragad a kísértés, és képtelenek vagyunk észrevenni gondviselő jóságodat.
Nem akarjuk meglátni a körülöttünk szükséget szenvedőket, vagy azokat, akik csak egy figyelmes, baráti gesztust várnak tőlünk. Bocsáss meg nekünk, Urunk! Nyisd meg szemünket. Olyanok vagyunk, mint az a vak koldus, akivel Jerikóban, a város határában találkoztál. Gyógyíts meg minket Urunk, hogy meglássunk!
* * *
- Urunk, te magadhoz hívod és felüdíted az elfáradtakat. A lehanyatló, gyönge kezeket megerősíted. Hányszor tartottuk Fiad Testét a szentáldozáskor kezünkben, hogy áldozatának erejéből megerősödjünk. Olykor sikerült is megnyitnunk kezünket a rászorulók felé, hála neked Urunk!
- Mégis túlságosan ragaszkodunk földi javainkhoz, kényelmünkhöz, és megfeledkezünk azokról, akik számítanak imánkra, barátságunkra, feléjük nyújtott kezünkre, időnkre, pénzünkre. Bocsáss meg nekünk, Urunk! Nyisd meg kezünket a szegények felé, és taníts meg nagylelkűen adakozni!
* * *
- Urunk, te azt akarod, hogy a bénák járjanak. Amint Palesztina terein Jézus meggyógyította a bénákat, ma is itt vagy velünk, hogy irgalmaddal felemelj, gyógyíts és bátoríts bennünket. Méltó és igazságos, hogy hálát adjunk neked!
- Mégis gyakran előfordul, hogy megfeledkezünk rólad, túlságosan ragaszkodunk e világi, egyéni terveinkhez, elkeseredünk, ha dolgaink nem úgy sikerülnek, ahogyan mi akarnánk. Bocsáss meg nekünk, Urunk! A szolgálat hivatását kaptuk tőled. Növeld bennünk a hitet és a vágyakozást, hogy azt akarjuk, amit te akarsz. Bármily nehéz legyen az út, követni akarunk, Urunk, egészen a keresztig. Jöjj, és te vezess minket!
* * *
- Urunk, te azt akarod, hogy a szegényeknek hirdessük Evangéliumodat. Azt várod tőlünk, hogy szereteted tanúi legyünk a világban. Erőt adsz mindnyájunknak, amikor elfogadjuk a tőled kapott küldetést. Méltó és igazságos, hogy hálát adjunk neked!
- Sokszor elbátortalanodunk azonban, elfog a félelem, és nem merünk tanúságot tenni a te szeretetedről. Bárcsak annyit törődnénk hitünk elmélyítésével, mint amennyit az élet dolgaival foglalatoskodunk. Bocsáss meg nekünk Urunk, és erősítsd meg hitünket!
Zoli
Szalézi Szt. Ferencnek a következőket írja a bánatról: Minden olyan gondolat, mely nyugtalanít, nem Istentől jön, mert ő a béke Istene s békés szívekben lakik. A bánat lényegében nem egyéb, mint a lélek fájdalma az elkövetett bűnök felett, s ezeknek megutálása, azzal az elhatározással, hogy többé nem vétkezünk. Az igaz bánathoz tehát nem tartoznak sem könnyek, sem sóhajok, sem más érezhető megindulás.
Bánni kell bűneinket, de nem nyugtalankodni miattuk; a bánat a szeretet kivirágzása, a békétlenség az önszeretetből ered.
Azt a szomorúságot, mely az igaz bűnbánatnak alapja, inkább a rossz iránti ellenszenvnek, a rossz megutálásának kellene nevezni. Ez az érzelem nem jár sem haraggal, sem levertséggel; nem bénítja a szellemet, hanem tetterőssé, lendületessé és serénnyé teszi: nem nyomja le a szívet, hanem inkább fölemeli imával s Istenbe vetett bizalommal, és áhítatot gerjeszt föl benne, sőt a legnagyobb keserűségek közepette édes vigasszal árasztja el azt. Azért int Szt. Ágoston:273 „Ha a bűnbánó mindig szomorkodik is, mégis mindig örüljön szomorkodásának„
Egy király kihirdette birodalmában, hogy aki hazudik, azt nyilvánosan megostorozzák, mert a hazugság az ország megrontója. Egy alkalommal a király édesanyját kapták hazugságon. Odavitték a nép elé, hogy a törvény értelmében megbüntessék. Mindenki visszafojtott lélegzettel várta, hogy mi lesz. Megostoroztatja-e a király saját édesanyját? Lesz-e olyan kegyetlen? Vagy felmenti? Akkor viszont igazságtalanná válik. Az asszonyt odakötözték a póznához, s hátul megszaggatták ruháit, hogy jobban érezhesse a fájdalmat. A király parancsolt a szolgáknak: „Kezdj hozzá!” Majd odasietett anyjához, s mielőtt az első ütés következett volna, hátulról átölelte. Így az ütések őt érték…
Niki
Zoszima sztárec a férjgyilkos asszonyhoz intézte:”Ne félj semmitől soha és ne búsulj. Csak a bűnbánat ne apadjon ki belőled, akkor az Isten mindent megbocsát. Nincs és nem is lehet olyan bűn az egész világon, amelyet meg ne bocsátana az Úr, hogyha szívből megbánják. Emberfia nem is követhet el olyan bűnt, amely kimerítené az Isten végtelen szeretetét. Vagy lehetséges olyan bűn, amely túlhaladná az isteni szeretetet? Csak a bűnbánattal törődj szakadatlanul, a félelmet pedig űzd el. Hidd el, hogy az Isten úgy szeret, ahogy el sem tudod képzelni, hogy bűnöddel együtt és bűnödben is szeret. Régen megmondatott, hogy az égben jobban örülnek egy megtérő bűnösnek, mint kilencvenkilenc igaznak. Menj hát és ne félj. Ne keseredj el az emberek miatt, és ne haragudj a sérelmekért. Az elhunytnak bocsásd meg mindazt, amivel megbántott, békülj meg vele őszintén. Ha megbánod a bűnödet, akkor szeretni is tudsz. Szeretettel minden meg lehet váltani, mindent meg lehet menteni. Ha egyszer én, egy ugyanolyan bűnös ember, mint te vagy, meghatódtam sorsodon, és megsajnáltalak, mennyivel inkább megszán az Isten. A szeretet olyan drága kincs, hogy azon az egész világot megveheted és nemcsak a saját bűneidet váltod meg vele, hanem a másokét is. Eredj hát és ne félj!”
(Dosztojevszkij,A Karamazov testvérek)
Mivel tehát a hit révén megigazultunk, békében élünk az Istennel, Urunk, Jézus Krisztus által. Általa jutottunk hozzá a hitben a kegyelemhez, amelyben élünk, és dicsekszünk a reménységgel, hogy az isteni dicsőség részesei lehetünk. De nemcsak ezzel, hanem még szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem fakad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység. A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete. Amikor még erőtlenek voltunk, Krisztus éppen akkor meghalt a bűnösökért, noha az igazért is alig hal meg valaki, legföljebb jó emberért vállalják a halált. Isten azonban azzal tesz tanúságot irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. (Róm 5,1-8)
Bálvánnyá lehetnek a bűneink, amelyeket nagyobbra tartunk, mint Isten irgalmát. Jobban számon tartjuk, mint azt, amit a Lélek mond: Amikor még erőtlenek voltunk, Krisztus éppen akkor meghalt a bűnösökért (Róm 5,6).
"Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban." (Márk 1,15)
"Avagy semmibe veszed, hogy Isten végtelenül jó, türelmes és elnéző, s nem jut eszedbe, hogy irgalma bűnbánatra akar vezetni?" (Rómaiaknak 2,4)
Tomi
1Jn 1,8- 2,
Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, megcsaljuk magunkat, és nincs bennünk igazság. 9Ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igazságos, hogy megbocsássa a bűnöket, és megtisztítson minket minden gonoszságtól. 10Ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk, hazuggá tesszük őt, és az ő igéje nincs bennünk.
Gyermekeim, ezeket azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek. De ha valaki vétkezett is, van szószólónk az Atyánál, Jézus Krisztus, az igaz. 2Ő az engesztelés a mi bűneinkért, de nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is.
(mindannyian bűnösök vagyunk, ezalól senki sem kivétel. Egyetlen mentségünk és „hivatkozási alapunk” Isten előtt: az Ő irgalma! Ehhez érdemes folyamodnunk. Nincs más út, ez viszont mindig nyitva áll..)
___________________________________________________________________________
Lukács, 13, 1-5
A bűnbánat szükségessége.1Épp jött néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus áldozatuk vérével vegyítette. 2Erre ezt mondta: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, azért, hogy így jártak? 3Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mind. 4Vagy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony, és agyonzúzta őket, azt hiszitek, hogy bűnösebbek voltak, mint Jeruzsálem lakói közül bárki? 5Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.”
Két oldalról közelíthetjük meg a fenti evangéliumi szakaszt:
Egyfelől: Ebben a szakaszban Lukács egy olyan történeti eseményről számol be, amelyet más forrásból sajnos nem ismerünk, de mivel az evangélista nem részletezi a történteket, feltehető, hogy a korabeli köztudat jól emlékezett rá.
Minden bizonnyal néhány galileai tragédiájáról szól a történet, akik a Jeruzsálemi templomba érkeztek áldozatukat bemutatni. Pilátus mindenfajta lázongást azonnal elfojtani törekedett. Számunkra ismeretlen okok miatt Pilátus gyanúsnak tarthatta az áldozatukat végző galileaiakat, akiket épp az állatok feláldozása közben, azaz a vallási szertatás alatt, a templomban lemészároltatott. Ezért mondhatja Lukács, hogy a galileaiak vérét Pilátus az áldozati állatok vérével vegyítette.
Ez a tett mai füllel hallgatva is megdöbbentő, az akkori zsidóknak is természetesen vérlázító volt ez az esemény. A rómaiak nem egyszerűen merényletet követtek el, hanem meggyalázták a szent templomot, porig gyalázták a nép vallását, szent helyét.
A zsidók között minden bizonnyal sokan megtorlásra gondoltak. Sokan akkoriban olyan megváltó megérkezését várták, aki majd felveszi a harcot az elnyomó rómaiakkal, s megszabadítja a népet a rabságtól. Bizonyára sokan ilyennek képzelték Jézust is, hadvezér megváltónak. Sokan tehát választ vártak tőle: meg kell-e torolni ezt a tettet, lázadást kell-e indítani?
Másfelől, egy kicsit általánosabb olvasatban is közelíthetünk a szöveghez:
Akkoriban a közfelfogás része volt, hogy az emberek bűnei és az őket ért tragédiák között ok-okozati összefüggés van. Ma is talán néha hajlamosak vagyunk ebbe a téves felfogásba esni, ugyanúgy mint az akkori hallgatóság. A lemészároltak vagy a Siloámban meghalt áldozatok, akikre egy torony ráomlott, bizonyára súlyos bűnben éltek, s kijárt nekik a büntetés. Valaki mondhatná közülünk egy-egy tragédia kapcsán: az az ember mindig is nagyon gonosz volt, megérdemelte, hogy ez vagy az történt vele. Ilyenkor önelégülten hátradőlhetünk, s megnyugodhatunk: velünk ilyen nem történhet, hisz mi nem vagyunk ilyen rosszak.
Máskor, ha ártatlanokat ér tragédia, akár földrengés, szökőár, családi tragédia, akkor gyakran felelősöket keresünk, jobb híján Istent hibáztatjuk: „Miért engedte Isten, hogy ez történjen? Nem hiszek olyan Istenben, aki ezt hagyta!”
Jézus mind a két fenti magatartásra egyértelmű választ ad:
Nem buzdít lázadásra vagy felkelésre a rómaiak ellen. Egyetlen szóval nem jelenti ki, hogy az áldozatok bűnösek lettek volna, s kiérdemelték volna a büntetést.
Épp ellenkezőleg:
Ahelyett, hogy másra irányítaná a figyelmet, felteszi a kérdést: Mi a helyzet veled?
Jobb ember vagy-e mint az áldozatok?
Ha téged érne hasonló, váratlan halál, vajon váratlanul, felkészületlenül érne-e?
Jézus szavai mélyrehatóak: „ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mind”.
Elszomorodhatnánk, sőt mélységesen elkeseredhetnénk ezen a ponton, mert hisz melyikünk tökéletes? Melyikünk bűntelen?
Jézus nem titkolja el hallgatói elől a lehetséges kimenetelt. Nem álltatja őket, mint ahogy minket sem, abban a képzetben, hogy mindenképpen a mennybe fogunk jutni. Ahogy máshol mondja: „A haszontalan szolgát pedig dobjátok ki a külső sötétségre! Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás!” (Mt, 25, 30)
Viszont, rögvest megoldást kínál: ha nem akarsz erre a sorsra jutni, tarts bűnbánatot! Mielőtt nem túl késő, törődjetek a lelketekkel, tartsatok bűnbánatot!
Ez a kiút nekünk, keresztényeknek a szüntelen öröm forrása!
Isten nem azért teremtett minket, hogy örök kárhozatra küldjön, hanem épp ellenkezőleg! Maga mellé akar fogadni! Szüntelen biztosítja ehhez e kegyelmet a szentségek révén, szüntelenül odafordul felénk, szüntelenül érezzük megbocsátó szeretetét.
Egyetlen dolgot kér: forduljunk el bűneinktől, s tekintsünk őrá! Engedjük, hogy karon fogjon minket!
___________________________________________________________________________
Lk, 13, 6-9
Aztán ezt a példabeszédet mondta: ,,Egy embernek egy fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Ezért így szólt az intézőjéhez: ,,Íme, három esztendeje, hogy ide járok, gyümölcsöt keresek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja hiába a földet?'' De az így felelt neki: ,,Uram! Hagyd meg még ebben az évben, amíg körülásom és megtrágyázom, hátha gyümölcsöt hoz jövőre; ha pedig nem, akkor vágd ki.
(Olivér, a strucc különbözött társaitól. Úgy gondolta, hogy nem jelent megoldást minden veszély elkerülésére az, hogy homokba dugják a fejüket. Szerinte attól, hogy a struccok úgy tesznek, mintha a veszély nem létezne, attól az még igenis létezik. Próbálta erről meggyőzni társait, de mindhiába. Ők továbbra is úgy gondolták, hogy minden fenyegetés megszűnik, ha gyorsan belevájják a fejüket a homokba és nem vesznek róla tudomást. Egy nap jelentős elefántcsorda trombitálása és dübörgése verte fel a csöndet éppen azon a viszonylag szűk ösvényen, ahol a struccok tartózkodtak. Olivér kétségbeesetten biztatta társait, hogy bújjanak az útmenti nagy szikla mögé, akkor megmenekülnek. Azok azonban nem hallgattak rá: mélyen belefúrták fejüket a homokba, s azt gondolván, hogy ezzel ők is láthatatlanná válnak, se láttak, se hallottak. Olivér egyedül bújt a szikla mögé. Amikor pár perc múlva elhalt az elefántdübörgés és előmerészkedett, társaiból csak véres csont- és tollhalmazt talált.
Addig, amíg valaki vagy valami nem létezik, nem kell számolni vele. Nem kell róla tudomást venni, semmi kötelezettségünk nincs vele szemben. Addig, amíg valaki vagy valami nem létezik, gondolhatunk róla akármit, képzelhetünk és állíthatunk róla akármit. Amíg az embernek nincs családja, férje, felesége, gyermekei, addig álmodozhat, képzelődhet róla bárhogyan. Attól a pillanattól azonban, amint van, már jócskán lehatárolódik az álomvilág és konkrét formákat ölt az ember tennivalója velük szemben. Konkrét, sokszor nem könnyű elvárásoknak kell megfelelnie velük szemben. Igen, jóval kényelmesebbnek tűnik, ha valaki vagy valami nem létezik, főleg ha komoly közünk lenne hozzá, ha létezne. Épp ezért az emberek jó része ma struccpolitikát folytat Istennel szemben. Ha homokba dugom a fejem, s nem veszek róla tudomást, akkor egyúttal Isten elvárásairól is elfelejtkezhetek, amiket esetleg velem szemben támasztana. Minderről II. János Pál az „Ecclesia in Europa” c. enciklikájában írja: „az emberek nagy része ma úgy él, mintha Isten nem létezne”.
Isten léte azonban kikerülhetetlen. Isten már a kinyilatkoztatás kezdetén úgy mutatkozik be Mózesnek, mint „Aki van”. A név a lényeget fejezi ki: Isten lényegéhez tartozik a Biblia szerint a létezés. Ha azonban Isten van, akkor innentől Ő is egy konkrét valaki, akihez viszonyulnom kell. Ha Isten van, akkor törvényei és ígéretei rám is vonatkoznak, akkor Isten tehát az én éltemmel szemben is elvárásokkal léphet fel.
A fügefát azért ültették, hogy gyümölcsöt hozzon. Jogos a gazda reakciója, amikor elvárja, hogy befektetése megtérüljön. A fügefának előbb utóbb termést kell hoznia, ha nem hoz termést, értelmetlen a léte. A fügefa épp úgy viselkedik, mint a strucc csapat, amely homokba dugva fejét nem vett tudomást a valóságról, nem teremte a tőle elvárt gyümölcsöket.
Isten hosszantűrő, nem mond le rólunk, nem adja fel az életünkkel szemben táplált elvárásokat. Rögvest haladékot ad a fügefának is, egy újabb esélyt a gyümölcstermésre. Akkor vágja ki a fát, ha az képtelen a gyümölcshozásra.
A fügefa története tehát Isten türelméről szól, de egyszersmind aláhúzza a megtérés elengedhetetlenségét!
Isten türelmének határa nem az Ő szeretetének megszűnését jelenti, hanem a mi szeretetünk hiányát. Isten türelmének határa nem az a „nem”, amit Ő mond ki ránk, hanem az a „nem”, amit mi mondunk ki Őrá, az Ő meghívására. Isten türelmének határa a mi elutasításunk.
Ha véglegesítjük a struccpolitikát Istennel szemben, vagyis ha nem teremjük meg az Isten és embertársaink iránti szeretet gyümölcseit, akkor az a mi életünkben fog hiányként, nagyon is fájó elégedetlenségként megnyilvánulni. Bizony örök hiány, örök elégedetlenség, örök kizártság is kialakulhat ebből.
Jézus meghív minket a megtérésre, ugyanúgy, ahogy a fügefának, nekünk is folyton esélyt a bűnbánatra. Jézus meghív minket az Isten kikerülhetetlen és egyúttal minket szüntelenül szerető valóságának elfogadására, törvényeinek követésére és bűneink megbánására, megvallására.
Éljünk Isten türelmével, és emeljük fejünket őfelé, ahelyett, hogy homokba dugnánk.)
Judit
129. zsoltár:
A mélységből kiáltok, Uram, hozzád,
Uram hallgasd meg a szavam!
Füled figyeljen fel könyörgő szavamra!
Uram, ha vétkeinket számon tartod,
Uram, ki az, aki megállhat előtted?
Ám nálad bocsánatot nyer a vétek,
hogy féljenek téged.
Remélek az úrban,
benne remél lelkem,
és bízom a szavában.
Lelkem várja az Urat,
jobban, mint az őr a hajnalt.
Igen, jobban, mint az őr a hajnalt,
várja Izrael az urat.
Mert az Úrnál az irgalom
és bőséges nála a megváltás.
Ő váltja meg Izraelt minden bűnétől.
________________________________________________________________
Uram, (ebben a nagyböjtben) teremts bennem csendet, hogy rád tudjak figyelni!
Uram, erősítsd meg hitemet, hogy egyre jobban hozzád tartozzak!
Uram Jézus, te az Olajfák hegyén szembenéztél a félelmeiddel, segíts engem, hogy én se félelemből, bizonytalanságból cselekedjek!
Hálás vagyok a bűnbocsánat szentségéért, amelyben szüntelen újrakezdést kínálsz!
Hálás vagyok a mai gyónásokért, a bűnbánati alkalomért!
