Mai, rohanó világunkban gyakori jelenség a szeretetlenség, és az odafigyelés hiánya. Az embereknek nincs idejük egymásra, mert saját céljaik jobban lekötik őket. Vajon mi is ilyenek vagyunk, vagy ki tudunk lépni olykor önmagunkból? Félre tudjuk tenni saját érdekeinket mások megsegítéséért? A 13-as kiscsoport ezen a héten az önzetlenség és a segítőkészség témájával foglalkozott.
I. Bizalom az imádságban (Zsófi)
Mennyire halljuk meg, ha a mi ajtónkon zörgetnek, és tőlünk kérnek?Kik azok, akik gyermekeinknek számítanak? Kik azok, akikért felelősek vagyunk?Kik azok, akiket ismerünk? Kik azok, akiken segítenünk kell? Kik azok, akiket valóban meg tudunk ajándékozni?Mi keressük ezt a segítséget? El tudjuk fogadni? Van bennünk alázat hozzá?
Teremts bennem tiszta szívet...
II. Részlet a Szentírásból (Dóri)
A jó cselekedetet lemondás jellemzi. Tetteimben önmagamat ajándékozom oda a másik számára, és eltölt az öröm, hogy Isten jóságát utánozhatom.
III. Történet (Zsófi)
A számla /Bruno Ferrero: A virág csak nyílik/
IV. Idézetek (Zsófi)
»Ne tartsd fontosnak, hogy fontosnak tartsanak! Egyszerűen csak szeress, és fontos leszel: világító tisztás az önzés dzsungelében.«
/Simon András: A szív jósága/
Szeretni szüntelenül...
V. Idézet (Veronika)
»Az az ember, aki önzést vet, figyelmen kívül hagyva mások szükségletét, – figyelmen kívül hagyva Istent! – gyomot arat. Minden, amit felmutathat az életéből, csak gyom! De aki Istennek válaszolva vet, és megengedi, hogy Isten Lelke végezze el a növekedés munkáját, igazi életet és az örök élet termését aratja.«
/Gal 6:7-8, MSG fordítás/
VI. Megosztás (Viki)
Egyik kedves emlékem, amikor Kaposvárott egy nonprofit társaságnál önkéntes munkát végeztem. Szolgálatom során megtapasztaltam a tolerancia és az előítélet-mentesség fontosságát. Gyerekeken és idős embereken segíthettem, és ez nagyon jó érzéssel töltött el. Később elgondolkodtam azon, hogy vajon miből származik ez az öröm? Rájöttem, hogy abból, hogy éreztem: az embereknek szükségük van rám és a segítségemre. Ugyanakkor megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy önzésnek számít-e, ha jó érzéssel tölt el a szolgálatom.
VII. Megosztás (Dóri)
»Ebben az életben nem tehetünk nagy dolgokat. Csak kis dolgokat tehetünk, nagy szeretettel.«
/Teréz anya/
Mindnyájunk életében nehéz döntés a pályaválasztás. Én a Műszaki Egyetemet választottam abból a megfontolásból, hogy szakmai kihívást láttam benne, valamint szeretem a gyakorlatias dolgokat. Úgy gondoltam, hogy ez egy nagyon népszerű pálya. Később azonban megtapasztaltam, hogy orvosi, illetve pedagógusi területen mennyivel könnyebb megtalálni a hivatás szépségét, mint az enyémen. Miután kipróbáltam képességeimet egy gyógyszergyárban, úgy döntöttem, hogy váltok: átmentem a gyógyszerész-vegyészmérnöki szakra, mert az az álom élt bennem, hogy kutatásaimmal az emberiség javát szolgálhatom. Világmegváltó terveket építettem. Ahogy tanulmányaimban előrehaladtam, egyre inkább világossá vált számomra, hogy csak egy kis fogaskerék lehetek a rendszerben. Felismertem, hogy meg kell küzdenem a nagyravágyásommal és a megfelelési kényszeremmel, melyek az álmaimból fakadnak.
VIII. Szerepjáték (Veronika)
Adott két város. Az egyik helységben minden ember önző, míg a másikban mindenki önzetlen. Álljatok párba, és miután belehelyezkedtetek a települések egy-egy polgárának helyébe, győzzétek meg egymást arról, hogy a ti városotokban jobb élni!
IX. Előadás (Püspök atya)
Ha segítőkészen fordulunk mások felé, az nemcsak nekünk, de a többi embernek is jó. Az egész társadalom számára hasznos. Krisztus azért jött, hogy példát mutasson nekünk. Hatalmas erő van abban, amikor valaki önző világunkban arcot ad az Evangéliumnak. Aki egy adott helyzetben képes arra, hogy szeretetből, minden számítás nélkül forduljon a társa felé, azon átragyog a benne lévő isteni szeretet. Az ilyen ember önzetlenül szeret.
Akkor szeret valaki igazán, ha az Isten szeretetét adja tovább. Az igazi szeretetcselekedet az Úr befogadása és továbbadása. Fel kell ismernünk, hogy az ellenségeink is Isten képmásai. Az Úr szeretete jelen van minden emberben.
Az igazi, keresztény cselekedet nem jótékonykodás, hanem annál jóval több: Isten arcának megjelenítése. Az ember számára megtiszteltetés, ha önként cselekedhet a közjóért. Az igazi szeretetcselekedet összefügg a jóság átadásával és befogadásával. Amikor jót cselekszem, akkor saját személyiségem bontakozik ki, és új élményekkel gazdagodom.
Társadalmunkban elveszett az önzetlenség és az ajándékozás kultúrája. XVI. Benedek pápa szavaival élve, az édesanyák az ajándékozás szellemének utolsó "mohikánjai". Az önkéntes szeretet nem hiánypótlás céljával jön létre, hanem a társadalom humánus és keresztény arcának valós megjelenítése. Az önkéntesség mindig személyességet rejt maga mögött, és Isten kedveli az ilyen, együtt szerető embereket.
A kegyelem több módon juthat el hozzánk. A kegyelemnyerés egyfajta módja, ha odafordulunk egymás felé. A szeretet a lét igenlésének megjelenítése. Valahányszor segítünk, azt adjuk tovább, amit mi magunk is kaptunk. Isten és Jézus tekintete az Úr szeretetében néz vissza ránk.
X. Kérdések
- Mi számít önzetlen segítségnyújtásnak?
- Emlékszel-e olyan esetre, amikor nem önzetlenül segítettél valakinek?
- Önzésnek számít-e, ha jó érzéssel tölt el minket az, hogy látjuk: szükség van ránk?
- Kik azok, akikért felelősek vagyunk?
- Van benned elég alázat ahhoz, hogy elfogadd mások segítségét?
