Talán mindnyájan egyetértünk abban, hogy közösségünk egyik legnépszerűbb programja a nyári tábor. Idén az ikervári Zichy Antónia Általános Iskola látott minket vendégül július 26. és augusztus 2. között. A tábor állandó része a lelkigyakorlat is, amit ebben az évben Mészáros Domonkos (Domonkos-rendi szerzetes) atya tartott. Fogadjátok sok szeretettel a táborról szóló beszámolónkat!
Hétfő (Jani)
A vasárnapi megérkezés után a tábort közös játékkal kezdtük: bemelegítésként szőttünk egy óriási pókhálót. A vacsora, majd az estét záró ima után fakultatív társasozás következett tengeri sárkányokkal, sivatagi kalandorokkal és vadnyugati gengszterekkel.
Hétfő délelőtt akadályversenyen vettünk részt, amit a faluban rendeztünk meg. Az állomások között volt képkirakós rejtvény, eszperente versírás, illetve logikai feladatok is egy jelszó megszerzéséért. Nekem a legjobban a tojásleejtős feladat tetszett, amiben olyan "kosarat" kellett készíteni, ami képes törésmentesen elkapni egy két méterről leejtett tojást. Az akadályverseny végén egy barokk tánc megkoreografálása és bemutatása volt a feladat. Véleményem szerint nem biztos, hogy korhű táncokat alkottunk.
A délután folyamán meglátogattuk Magyarország első vízierőművét, amit 1986-1900 között a Batthyány-család épített a Rábán. Az épületet nemcsak kívülről tekinthettük meg, hanem a turbinaterembe is bebocsátást nyertünk, így testközelből szemlélhettük meg üzem közben a muzeális generátorokat. Végül pedig az emeleten berendezett kiállítást is megnéztük a fenntartható energiagazdálkozásról, az erőmű múltjáról, és a környék egyéb érdekességeiről.
A szálláshelyünkre visszatérve közös játékkal folytattunk a napot, melyben az volt a cél, hogy a Magyarország térképén vándorló csapatok egyszerre és épségben érjenek oda Ikervárra. A vacsora után tábortűz következett, ahol minden csapat előadott egy, a Batthyány-család történetéhez kapcsolódó kis történetet.
Kedd (Zsófi)
A keddi napot a mozgás jegyében töltöttük. A reggeli torna után hamar megreggeliztünk, és elindultunk megmászni az "Ikervári-hegységet". A tervünket félóra alatt meghiúsította a tény, hogy Ikerváron nemhogy hegy, de még egy domb sincs.
Mi mit sem törődtünk ezzel a felfedezéssel: gyakorlott kirándulókként nekivágtunk az első, utunkba eső ösvénynek. Az utacska csakhamar bevezetett egy bozótosba, de ez sem tántoríthatott el minket a tervtől, hogy túrázni fogunk. Ágak és tüskék között hajlongva verekedtük át magunkat az ikervári bozótoson, mígnem kijutottunk egy csodás, napsütéses rétre. Itt úgy döntöttünk, hogy célba értünk; a kirándulás "ünnepélyesen" véget ért! Ehhez a döntéshez az a hallgatólagos megegyezés vezetett, hogy a visszautat senki sem vállalta.
Ettől függetlenül nagyon élveztük a túrát, mert az út kiváló alkalom volt a mély beszélgetésekre, és a fennakadásokra. A hangulatot tovább fokozta a felfedezés, hogy a kirándulás alatt semmi mást nem tettünk, csupán megkerültünk egy rétet a bozótoson keresztül. Ettől a ténytől pontosan úgy éreztük magunkat, mint Micimackó és Malacka, amikor egy cserjebozótot kerülget "menyétvadászat" címén. De vigasztalt minket a tudat, hogy a kirándulás amúgy sem tudomány, hanem művészet...
Délután hatalmas métapartit csaptunk a közeli focipályán, és megfáradt kirándulókként kipihentük magunkat az árnyékban. Játszottunk csapat- és sorjátékokat is, amiben megtanultunk kanállal "pipázni", és James Bondot imitálni. Közben kitárgyaltuk a banánpucolás helyes technikáját. Este élményektől gazdagodva tértünk vissza a szálláshelyünkre.
Lelkigyakorlat (szerda-péntek)
Anna
- Feladatom, hogy feleljek a nekem adott kegyelemre.
- A családban inkább azt nézzem, hogy mivel tudom én megajándékozni a másikat, mintsem a hibákat.
- Úgy kell a másik lábát megmosnom, hogy ne vegye észre, hogy ezt teszem.
- Sosem fordul elő olyan, hogy a kereszténységem beérkezett, és már nincs mit csinálnom.
- A kánai mennyegző hasonlatával élve minden emberi kapcsolat eljut odáig, hogy elfogy a bor, de Isten a vízből is tud bort készíteni.
Remélem, hogy lesz időm később is elővenni a jegyzeteim, és megélni azt, amit hallottam.
Szerda este közös keresztútra mentünk. Útközben eszembe jutott, hogy egy kiscsoporttársam szerint azok az igazi, mély keresztutak, amelyeken a saját gondolatainkat osztjuk meg egymással. Nekem erről eddig nem volt tapasztalatom, de a tábor lehetőséget adott arra, hogy megismerjem.
Amikor elindultunk, nehézséget okozott, hogy elkezdett esni az eső, ezért behúzódtunk a templomba; ott kezdtünk el imádkozni. Más volt ez a keresztút, mint az eddigiek, többek között azért, mert a helyünkön ültünk, tehát nem mozogtunk sokat. Nagyon élő volt számomra, ahogyan az ismerőseim és a barátaim egy-egy állomásnál a saját gondolataikat osztották meg.
Engem nagyon megragadott az a gondolat (Santák Csabi mondta), hogy amíg megtehetjük, addig mondjuk el minél többször földi édesanyánknak, hogy szeretjük őt. Mindenki, - aki elvállalt egy állomást, - egy kicsit magából is beletett az imádságba, így sokkal személyesebb lett a keresztút. Ez új utat nyitott arra, hogy az ima lényege eljusson a szívünkhöz.
Gábor
A lelkigyakorlat alatt a vezetõ (Mészáros Domonkos, domonkos-rendi szerzetes) személyisége fogott meg a legjobban. Az atya folyamatosan hangsúlyozta, hogy a lelkigyakorlat "sikerességéhez" ránk, jelenlevõkre is szükség van. Nekünk is közre kell működnünk abban, hogy formáljanak minket az átéltek. Végig ezzel a bizalommal kezelt minket, és bízott benne, hogy mi is komolyan vesszük ezt a három napot. Egyenessége, következetessége szintén megérintett. Nem kertelt, ha pozitív vagy negatív dolgokat kellett mondania, és nem kerülte az erős kijelentéseket. Ezek olyan dolgok voltak, melyeket sokszor hiányolok mind magamból, mind a környezetembõl. Minden története, elbeszélése olyan volt, amibõl épültem, és amit nagyon megjegyeztem.
Lili és Teréz
Csütörtökről péntekre virradóra éjszakai szentségimádást tartottunk a falu kis templomában. A gyakorlat az volt, hogy mindenki csak egy félórát töltött az oltáriszentségnél, de mi egy teljes órát akartunk ott lenni. Reggel fél hattól fél hétig vállaltuk a szentségimádást. Amikor elindultunk a szálláshelyről, a napfelkelte beragyogta az egész környezetünket. Minden olyan friss volt. Útközben nagyon jót beszélgettünk, és amikor odaértünk a templomhoz, először nem akartunk belépni... Végül mégis megtettük. A templomban még páran voltak rajtunk kívül.
A vállalt egy óra gyorsan eltelt, és nem is tűnt hosszú időnek. Nagyon bensőséges volt az imánk: mély kapcsolatban voltunk egymással, és a Jóistennel is. Tökéletes volt ez a reggel. Mikor kiléptünk az utcára, a testünkön kívül éreztük magunkat. Belső, mély kiegyensúlyozottság lett rajtunk úrrá. Nagyon jó volt figyelni a kihalt városkát, nézni, ahogy még minden alszik. Épphogy csak ébredezett a környezetünk, mi viszont éberek voltunk.
Néhány napja kialakult köztünk, hogy szeretünk hazafutni a templomból. Ezért most is kocogni kezdtünk, pedig mindketten utálunk sportolni. Valami mégis lelkesített minket: sok energia dolgozott bennünk. Furcsa volt ez az indíttatás. Miután megérkeztünk, nem éreztünk fájdalmat, sem izomlázat, de nagyon felfrissültünk az úttól. Jó volt ez a levezetés a szentségimádás után. Az az érzés volt bennünk, hogy közel vagyunk a Jóistenhez, és mintha Érte futnánk... Nem éreztünk fáradtságot sem: túllendültünk az álmosságon.
Szombat (Peti)
Hosszú volt az éjszaka, és korai az ébresztő. Egy gyors reggeli után elindultunk a buszmegállóba, ahonnan indul a járat Sárvár felé. Az volt a tervünk erre a napra, hogy várost nézünk. Néhányan, köztük jómagam is, Benyó "taxiszolgáltatását" vettem igénybe. Maximálisan elégedett voltam vele, de az autóval le kellett parkolni a vasútállomásnál, és nem tudtunk behajtani a buszpályaudvarra, ahová a többiek érkeztek. Így még sétálnunk kellett 20 percet a végcélig.
Miután mindenki megérkezett a helyszínre, elindultunk várost nézni, amit összekötöttünk egy csapatversennyel. Feladatokat kellett megoldanunk Sárvár nevezetességeinél. Nehezen indultunk útnak a csapatommal. Az első állomás a helyi tűzoltóság volt, ahol némi kerülgetés után bebocsátást nyertünk a helyre, hogy Szent Flórián szobrával megörökítsük magunkat. Mivel mindenki más egyenesen a várba indult, csoportommal úgy döntöttünk, hogy az emlékhelyet a másik irányból közelítjük meg. Egyik feladatunk kapcsán egy helyi múzeumot kerestünk fel. Itt a jegypénztáros csak azokat a híres embereket sorolta fel, akiknek jegyet adott el, így a megoldásunkat kissé komikussá tette. Már ekkor reméltük, a feladatlapok értékelésénél sikerülni fog vidám perceket szerezni a szervezőknek.
Sárvár bejárása után megebédeltünk egy helyi étteremben. Az ízletes ebéd elfogyasztása után csoportommal úgy döntöttünk, hogy szabadidőnket a város csónakázótaván töltjük el. Sajnos az interneten található információk nem bizonyultak naprakésznek, így csónakot bérelni nem tudtunk. Így végül leültünk a stégen, lábat áztattunk a tóban, és hasznos beszélgetésekkel töltöttük a fennmaradó időt. Persze akadtak, akiknek ez nem volt elég, és közelebbről is "megismerkedtek" a tó vizével.
Az esti bulit az ikervári közösségi házban tartottuk. Ide már némiképpen fáradtan érkezett meg a társaság. A buliban a levélírás, beszélgetések és tánc mellett a kiscsoportok rövid produkcióval is készültek. Az előadások rendkívül változatosak voltak: előkerültek zenés produkciók, paródiák és krimi jelenetek is. Mind a hét kiscsoport kitett magáért. Hajnali 3 órakor fújtuk le végül a bulit. Egy gyors rendrakás után visszaindultunk a szállásunkra.
Vasárnap (Eszti)
Utolsó napunk ugyan rövid volt, de így is tartalmasra sikeredett, fóleg azért, mert ismét rácsodálkozhattunk a falubeliek kedvességére. Reggelire jó pár tálca rétes várt bennünket a helyiek jóvoltából. A reggeli mise után - ahol a község lakóival együtt vettünk részt - nem volt más hátra, mint köszönetet mondani mindenkinek, aki hozzátett valamilyen módon a táborhoz. A holmijainkat még ebéd előtt összepakoltuk.
Míg vártunk a vonatra a pályaudvaron, addig közkívánatra a táborban megtanult Noés dalt énekeltük, és mutogattuk a sárvári váróterem közepén. Ezzel kisebb látványosságként szolgáltunk a pénztáros néniknek, akik még a bent dolgozó kollégáknak is átszóltak, hogy jöjjenek ki, és nézzék meg. Pár lézengő várakozó is ránk csodálkozott.
A játék után megérkezett a vonat, ami egyenesen hazahozott bennünket. Bár a négy órás vonatút egy cseppet sem tűnt rövidnek, de jó társaságban így is hamar elrepült az idő.
