Fiatalságunk felelősséggel jár, mert a társadalom nagy hangsúlyt helyez a mi korosztályunkra. Ez olyan eszköz a kezünkben, mely vallásunk hirdetésében is segítségünkre szolgál. Az 1-es kiscsoport a héten az ifjúságban rejlő értékekről és lehetőségekről beszélt a ráhangolódás alatt.
A tékozló fiú története (Sanyi)
A tettek fontossága (Balázs)
A tetteink rendkívül fontosak: nem elég pusztán keresztényként gondolkodni, de úgy is kell cselekedni a mindennapok során. Fontos, hogy másokat a saját érdekeink elé tudjunk helyezni. Erre példa az anyai szeretet, mert az anya a saját érdekeit teljesen háttérbe szorítja a gyermekéért. Az erkölcsileg elfogadott viselkedés ugyanakkor nagyban függ a szociális helyzettől is. Egy szegény ember kisebb erőfeszítése olykor többet érhet, mint egy gazdagabbé. /Márk 12, 41-44/
Személyes kérdések (Réka)
Megosztásomban három kérdést jártam körbe. A válaszokat most nem írom le részletesen; inkább az olvasóra bízom:
- Miről szól a misszió? Mit ad nekem ez a hivatás? Milyen kételyeim vannak vele szemben?
- Missziónak számít az is, ha példát mutatok a környezetemnek?
- Valamint: az is, ha valaki két szék között a padlóra került, és én irányt mutatok neki?
Megosztás (Lilla)
Milyen keresztény fiatalnak lenni? A kérdésen gondolkodva eszembe jutott egy másik gondolat is: kit hívhatunk így? Személyes megtérésünk elengedhetetlen feltétele annak, hogy keresztény fiatalok legyünk. Én ezt akkor tapasztaltam meg, amikor a hittanórák monotonságából egyszer csak kizökkentett egy feldolgozhatatlannak tűnő esemény. Ekkor jöttem rá, hogy a hit talán sokkal több, mint amit addig beletettem. Van egy mondás: amikor fent vagy, akkor megtudják a barátaid hogy ki vagy - amikor pedig lent vagy, akkor te tudod meg, hogy kik a barátaid. Én eléggé lent voltam, és ekkor éreztem azt, hogy Isten az a barát, aki mindig velem van és megvigasztal.Nem könnyű kereszténynek lenni, - fiatalon világi gimnáziumban/egyetemen pedig főleg nem, - de annál jobb figyelni az embereket, és rátalálni azokra, akik hasonlóan gondolkodnak, mint én. Azt hiszem, fiatalon a legfontosabb odafigyelnünk a tetteinkre és a viselkedésünkre. Be kell látnunk, hogy nekünk is vannak jobb és rosszabb napjaink, de a történetünknek tovább kell mutatnia egy olyan világba, ahová a mindennapi problémáink nem érnek el.Végül egy személyes történet: egyszer megkérdezte tőlem egyik barátnőm a bűnbánat kapcsán, hogy most szomorú vagyok? Szeretem, ha érdeklődnek a hitem után, de nekem fontos, hogy csak annyit beszéljek a témáról, amennyit a társam még be tud fogadni.
A missziós tevékenység alapvetően két fronton működik: először is el kell juttatni Krisztus szeretetét és a megváltás örömhírét azokhoz, akik nem hallottak róla; másrészt pedig hírül kell adni az Evangéliumot azoknak, akik már hallottak róla, de még nem fogadták be. Különös figyelemmel kell lenni azokra, akik Isten létét alapjaiban kérdőjelezik meg, és az Urat csupán az emberi halálfélelem "melléktermékeként" tartják számon. Fontos, hogy őket is nyitott füllel, megértéssel hallgassuk, még akkor is, ha elsőre meghökkent az, amit hallunk. A missziónak az a legnagyobb gátja, ha fölényeskedve megsértődünk, amikor megkérdőjelezik a hitünket. Nem szabad haragot éreznünk ilyenkor, inkább arra kell koncentrálnunk, hogy tanuljunk a vádakból, mert az érvek olykor okos észrevételeket rejtenek.
Ricky Gervais angol humorista nyíltan hirdeti ateizmusát. Ezen nézetei azért alakultak ki, mert anyja gyermekkorában vak hitet vár tőle, és nem engedte szabadon elgondolkozni Isten létéről. Anyjának hozzáállása alapvetően tette tönkre Istennel való kapcsolatát, és alakított ki benne torz képet a vallásról. A humorista példájából fontos, hogy tanuljunk: sose féljünk rákérdezni meggyőződéseink alapjaira, mert ezáltal nem csak a hitünk erősödik, hanem hitelesen tudunk fordulni a vallástalan emberek felé. Egy másik interjúban Gervais a következőket mondta a halálról: »Nem vagyok elkeseredve a halandóság miatt, ugyanannyira nem akarok meghalni, mint bárki más. Úgy vélem: egy elég különös mítosz, hogy az ateistáknak nincs miért élniük. Ellenkezőleg. Nagyon is van miért élnünk, pont, hogy nincs miért meghalnunk.« A fenti gondolat is egy – amúgy számos hívő által gyakorolt – torz hitet feltételez. Ennek a feltételezésnek az a lényege, hogy Isten olyan szabályokat alkotott, melyek meggátolják az embert az élet élvezetében. Sokan félnek attól, hogy ha ezeket nem tartják be, akkor a poklon fognak elégni. Holott a jócselekedetek nem azért fontosak, mert "belépőt" adnak a Mennyországba, hanem azért, mert általuk jobb életet élhetünk itt a Földön, és fejlődhet a közösségünk. A parancsok arra nevelnek minket, hogy nyitottabban forduljunk a másik felé, és ne önző módon saját vágyainknak éljünk. Szem előtt kell tartanunk, hogy Isten a szabályokkal segíteni akar. Nem áll szándékában a saját hatalma iránti hódolatot rajtunk behajtani.
Előadás (Quadros Ervanto Lytton SDB)
Amikor Magyarországra küldtek misszióba, csodálkoztam, mert Közép-Afrikára számítottam. Azért is volt furcsa, mert eddig fordítva történtek a dolgok: európaiak jöttek hozzánk misszionálni. Így hát kerestem gyorsan egy magyartanárt, de a 13 millió fős Mumbaiban egyet sem találtam. Érdeklődtem a magyar kultúra után, de azt mondták: az nagyon egyedi... Ahhoz, hogy megismerjem, el kell ide jönnöm. Amikor ideérkeztem, megtapasztaltam, hogy milyen nagy szívük van a magyaroknak.
Gyerekkorom egyik meghatározó élménye, hogy szüleimmel körbe álltunk, és elimádkoztuk a Miatyánkot. Anyukám keresztet vetett, majd elhallgatott. Hosszan hallgatott, ezért türelmetlenkedni kezdtem: mikor kezdjük már el az imádságot? Erre ő azt felelte: már most is imádkozunk. Valóban: a keresztvetés - az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében - az imádság kezdete.
Én úgy kerültem a Don Bosco Iskolába Indiában, hogy gyermekkoromban sportoló akartam lenni. Nem voltam jó gyerek, és csak később, papi tanulmányaim alatt kezdtem el foglalkozni a belső életemmel. Rájöttem ugyanis, hogy úgy nem lehetek pap, hogy mindenkit az első rossz szónál leütök. De az egyéniségem rosszabbik része később segített abban, hogy könnyen megtaláljam a hangot a fiatalokkal, és átérezzem a helyzetüket.
Régóta tanítok, és egyszer egy nagyon rossz diákot fogtam ki. Óra alatt bomlasztotta a rendet, mert folyamatosan mással foglalkozott. Egyszer tanítás után magamhoz hívtam, és elbeszélgettem vele. Kiderült, hogy nem törődik vele a környezetében senki, és ez bántja. Örül, ha kidobják az óráról, mert akkor legalább kap egy kis odafigyelést. Arra számított, hogy majd én is kiküldöm. Nem hitte, hogy meg tudom állni. A következő órától kezdve mindig ezt a fiatalt olvastattam fel, hogy figyelmet kapjon. Eleinte nevettek rajta a többiek, de ez lassan megszűnt. Ez a fiatal egészen megváltozott - kinyílt - attól, hogy feladatot bíztam rá, és vezethette az osztályt.
Hoztam nektek egy tojást. A biztonság kedvéért, ha leejteném, teszek a padlóra egy nylont. Csak hogy ne gondoljátok utólag, hogy "kellett nekünk meghívni ide ezt a szemetelő papot!" Ez a megelőző módszer. Ha ezt a tojást megnyomom a két csúcsán, akkor nem törik össze. (Megnyomta, és széttört. - A szerk. megj.) Széttört, mert ez a tojás már ür
es volt. Mielőtt idejöttem, kifújtam. Üres tojásból nem fakadhat élet. Mi is olyanunk vagyunk, mint ez a tojás: ha eltekintünk a jól öltözöttségünktől és az új frizuránktól, akkor egészen egyformák. Kívülről nem látszik, hogy mi van bennünk. Ne legyünk olyan üresek, mint ez a tojás, mert egyszer fiatalokkal fogunk foglalkozni, akik a mi felelősségünkre lesznek bízva. És ezt csak úgy tehetjük jól, ha fel vagyunk töltődve. Ne gondoljuk azt, hogy ki kell üríteni magunkból a bennünk lévő rosszat egyik napról a másikra. Őrizzük meg az egyéniségünket, - a telített tojást, - és abból próbáljunk meg fejlődni. Ne a jó utat keressük mindenáron, hanem a megfelelő utat, ami elfogadja gyengeségeinket - Don Bosco nyomán. A környezetünk gyakran kategorizál, és azt gondolja: ami rossz, azt ki kell dobni. Ne higgyünk ennek a fekete-fehér látásmódnak, mert akkor olyanná válhatunk, mint ez az üres tojás. Fejlődni szükséges, de nem azon az áron, hogy egyéniségünk gyenge részét elfojtjuk. A teljes énünkből kell építkeznünk.
Az életünknek - Don Bosco nyomán - négy fontos pillére van: a templom, a játszótér (udvar), a család (ház) és az iskola (munkahely). Ezeken a helyszíneken helyt kell állnunk minden nap. Én is - hozzátok hasonlóan - fiatal vagyok, és még pap is. A 2015. évi strenna is rólunk - nekünk - szól: con i giovani per i giovani. Magyarul: fiatalokkal a fiatalokért.
Most hallgassuk meg a következő dalt: Te erőt adsz.
Kérdések
- A püspökök, papok többsége már nem fiatal. Mit gondolsz, hogyan tudsz te fiatalként együttműködni velük az Egyház javára?
- Jézus megátkozta a fügefát, mert nem hozott termést. Eszerint már fiatalon el kell kezdenünk munkálkodni azon, hogy gyümölcsözőek legyünk Krisztus számára. Benned milyen gyümölcsöt találna most Krisztus? Mit teszel azért, hogy még több gyümölcsöt hozz a jövőben?
- Fiatalon az ember nagy energiákkal veti bele magát az újításba. De hatékonyan csak úgy lehet ezt megtenni, ha jól ismerjük azt, amit meg akarunk újítani. Te milyen általad birtokolt ismeretek mentén szeretnéd megújítani az Egyházat?
- Akármennyire is fiatalnak érzed magad, vannak nálad fiatalabbak is. Milyen példát mutatsz nekik? Átérzed a felelősséged, hogy példa lehetsz számukra?
- Mit tennél, ha ebben a pillanatban egy olyan missziós területre érkeznél, ahol éhező, szenvedő gyermekek vannak?
