A 
14-es kiscsoport ezen a héten az alázat témáját dolgozta fel. Arra a kérdésre kereste a választ, hogy tudunk-e jószívűek, nagylelkűek és alázatosak lenni anélkül, hogy megbántanának és megaláznának minket mások.
I. Idézet (Tomi)
»Nincs más fegyver a világgal szemben, csak az alázat; nem a hajbókoló és mellverdeső alázat, hanem az a másik, mely nyugodtan és mozdulat nélkül néz farkasszemet a világgal, nem bizonygatja, hogy igaza van, nem mutogatja hisztériásan bűneit és fekélyeit, nem kér jutalmat az alázatért, mely az emberi nyomorúság és reménytelenség, pimaszság és cinkosság láttára megejti; van egyfajta alázat, mely fegyver is, van egyfajta meghajlás, melyre csak meghajlással lehet válaszolni. Nem mondom, hogy dobd el a kardot. De ne hadonássz vele. Tartsd szerényen, mint a középkor embere, aki tudta, hogy a karddal nemcsak marhát és házat, hanem hitet és eszmét is lehet védeni. Erős akarsz lenni? Maradj nyugodt, figyelmes és alázatos.«
/Márai Sándor/
II. Személyes gondolatok (Benyó)
Minden ember másképp közelíti meg ezt a kérdést, én azonban azt gondolom, hogy az alázat és a megalázkodás között alapvető különbség van. Míg az első egy pozitív emberi tulajdonság, addig a második egy külső, negatív esemény hatására felvett viselkedési forma. Az alázat szoros kapcsolatban áll a jószívűséggel, a nagylelkűséggel és a segítőkészséggel, ebből fakadóan nemcsak nekünk, de másoknak is jó érzést okoz. Ezzel szemben a megalázkodást valamilyen külső sérelem vagy kényszer váltja ki belőlünk.
Keresztény hitünkhöz hozzátartozik, hogy Krisztust követjük az alázatossághoz vezető úton is, ez azonban közel sem egyszerű feladat. Az élet gyakran szül olyan szituációkat, amikor nehéz eldönteni, hogy a hallgatás vagy az önvédelem a helyes reakció. Krisztus kínszenvedése során mindvégig bízott az Atya jóságában, ezért hagyta magát halálra ítélni és megfeszíteni. Mi képesek vagyunk követni a példáját?
"Kölcsön kenyér visszajár." - Mai világunkban gyakran hangzik el a mondat, én azonban azt gondolom, hogy a kereszténységbe nem fér bele ez a szemlélet. Nehéz megtalálni az egyensúlyt a helyes önvédelem és az alázat között, mégis, ez rendkívül fontos. Ha magunkba fojtjuk sértettségünket, és hagyjuk, hogy belülről emésszenek a gondok, akkor többet ártunk, mint segítünk magunkon.
Kerülhetünk olyan helyzetbe is, hogy azt tapasztaljuk, hogy erősebb embertársaink bántják gyengébb barátainkat. Ebben az esetben keresztényi kötelességünk az erőtlenek védelmére kelni, arra azonban mindenképp ügyelnünk kell, hogy ne az indulataink, hanem a belső meggyőződésünk vezéreljen minket.
Gondolataimat egy személyes élményemmel folytatom:
Azt hiszem, hogy a mindennapi életünkben mindnyájan az alázatra törekszünk. Engem szerencsére eddig nem sok megpróbáltatás ért. 30 év alatt ritkán fordult elő, hogy megaláztak volna. Egyszer azonban mégis megtörtént. Hat éve kerültem a mostani munkahelyemre, és az első néhány hónapban sok hibát ejtettem az egyik software kezelése során. Ezt az egyik kolláganőm nem nézte jó szemmel, és gyakran kiabált velem. Pozíciómból adódóan nem szólhattam neki vissza. Ezekben a napokban úgy éreztem, hogy Krisztus keresztjét hordozom a munkám által. Egyszer azonban megelégeltem a dolgot, és megvédtem magam vele szemben. Utólag úgy érzem, hogy ez is helyes döntés volt.
Összegezve eddigi gondolataimat, szerintem vérmérséklet kérdése, hogy ki mennyire áll ki magáért, ha bántják. Én azt tanácsolom nektek, hogy találjátok meg az egyensúlyt az egészséges önvédelem és az alázat között. Ne kerüljetek olyan helyzetbe, hogy túlságosan megszégyenítsenek titeket mások, mert nem ez az igazi kereszténység.
III. Könyvrészlet (Lilla)
„És minél inkább felülmúl mindenkit nemességgel, annyival inkább igyekszik magát megalázni e nemes szent szűz, magyar királynak nemes leánya. Hetet tart vala az konyhán, főz vala az szororoknak, fazekat mos vala, tálakat mos vala, az halakat megfaragja (lepikkelyezi) nagy hidegségnek idején, úgyhogy az nagy jeges víznek hidegségétől ez gyenge szűznek az ő kezének bőre meghasadoz vala és a vér kijő vala az ő kezéből, és mikoron bekötik vala az ő kezét az ő nagy fájdalmáért. Az konyhát megsepri, fárd hord vala hátán, vizet merét vala és ő maga az konyhára viszi vala. Éjjel fölkel és úgy hallgatja vala, ha valamely szoror nyög, és hozzámegyen, megkérdezi. Némelyeknek bort hevít, némelyeknek ruhát melegít, és odateszi, hol az betegnek fájdalma vala. Ha kedég valamely az szororok közül meghal vala, tehát ez szent szűz mindaddig el nem megyen az meghalt szorornak testétől, mígnem eltemettetik vala. Hanem az holttestnél imádkozik, és oly igen nagyon siratja, nagyobban hogynem mintha őneki testi atyjafia volt volna. Margit számára magától értetődő volt a szabályok szigorú megtartása, a kemény önsanyargatás, s a legnyomorúságosabb, utálatot gerjesztő betegek szolgálatában való hősies kitartás. Nagyon gyorsan és erélyesen leszoktatta nővértársait arról, hogy benne bármi módon is a királylányt tiszteljék. Egy szolgáló, akit csodával határos módon mentett meg a fulladástól, a szentté avatási akták szerint így tanúskodott: »Margit jó és szent volt, mindnyájunk példaképe. Alázatosabb volt, mint mi, szolgálóleányok.« A legalacsonyabb rendű munkát is szívesen végezte, és a legrosszabb ruhákban járt. Ruháit maradék rongyokból foltozta és nem élt a királyi pompa kecsegtető lehetőségével."
/Ráskay Lea: Margit-legenda kódex/
IV. Részlet egy prédikációból (Lilla)
Évközi XXII. vasárnap - 2010. augusztus 29. – C év
V. Kérdések
- Mai világunkban az alázat pozitív vagy negatív megítélés alá esik?
- Mi a különbség aközött, hogy családodban/párkapcsolatodban, vagy a munkahelyeden/iskoládban aláznak meg téged? Történt már veled vagy ismerőseiddel hasonló eset?
- Hogyan valósítható meg az életünkben az alázat?
- Hogyan kezeled a megalázó helyzeteket? Osztályozd magad 1-10-es skálán: 1=nem szólok vissza, mert a békesség számomra fontosabb; 10=minden esetben visszatámadok.
