Mit jelent lemondani saját magunkról, hogy másokat szolgáljunk? Mit jelent önként a világ sodrával ellentétesen menni? Közösségünk egy tagja, Széna Zsófi idén nyáron hét héten keresztül volt Taizében a zarándokok között önkéntesként. Mindennapjairól mesélt nekünk.
Honnan jött az ötlet, hogy önkéntes legyél?
Három év után lediplomáztam a Corvinus Egyetemen, és ezután szerettem volna egy eseménydús nyarat külföldön. Mindig is szerettem önkéntes lenni, így az egyik szülőm azt tanácsolta, hogy menjek ki Taizébe: ő egyszer járt ott, és látta, hogy sok önkéntes dolgozik a háttérben. Én ekkor még semmit nem tudtam a helyről, csak annyit, hogy keresztény zarándokhely.
Mikor voltál kint először? Milyen volt?
Először 2012 nyarán voltam kint; rögtön 7 hetet töltöttem ott. Mély benyomást tett rám, utána nehéz volt visszakapcsolnom a budapesti kerékvágásba. Nagyon nyugodt, békés hely, az embernek nem kell törődnie az anyagi dolgokkal. Kiszámítható a jövő, és ritkán kerül az ember kezébe pénz.
Taizé megmutatja, hogy az egyszerű élet mennyire boldoggá tudja tenni az embert: kiszabadít a folytonos rohanásból, az internet-központú világból; és elfeledteti a szokásainkat, ami itthon kitölti a mindennapjainkat. Kétkezi munkára szoktat, és napi három közös imára. A sok program és zarándok mellett az embernek nem marad se ideje, se energiája sokat gondolkodni a problémáin, vagy azon, hogy mi zajlik közben a nagyvilágban.
Hogyan teltek a napjaid? Mi volt a feladatod?
Mindennap két munkám volt: egy a délelőttre, és egy a délutánra szólt. 2-2 órás munkákat kaptam. Ezek főleg a konyha, a mosdók és a tábor többi része felé szerveződtek. Tisztán és karban kellett tartani az eszközöket, a sátrakat, a barakkokat, a termeket; szervezni kellett a takarítást. Felügyelni kellett, hogy minden rendben és gördülékenyen menjen. Foglalkozni kellett a nagycsaládokból érkező kisgyermekekkel, fent kellett tartani az információs házat. Főzni kellett mindennap több mint 5000 emberre.
Naponta három imán kellett részt vennünk: egy volt reggel, egy délben és egy este. Ezek 30-45 percet töltöttek ki. Ezen kívül az étkezések voltak a napi állandó programok.
Se telefon, se internet, csak Isten és az emberek. Mennyire volt nehéz megszokni?
Eleinte én is úgy éreztem, hogy semmi másból nem áll, „csak” Istenből és az emberekből. Ezt a „csak”-ot idézőjelbe kell tennem, mert néhány ott töltött nap, és program után megismertem az embereket és a bennük rejlő értékeket. Újat adtak nekem a kultúrájuk, az egyéniségük, a meglátásaik által; láttam őket, ahogy imádkoznak, és megtudtam, hogy ők hogyan látják a világot. Hirtelen életre keltek azok a kultúrák, amikről eddig csak könyvekben olvastam.
Taizé nagyon színes környezet: minden földrészről érkeznek zarándokok. Nekem az volt köztük a feladatom, hogy képviseljem az országomat, és megküzdjek az angol nyelv nehézségeivel. Pezseg az élet: az év legnépszerűbb időszakában 5-6 ezer zarándok is érkezik hetente, - nagyrészt 15-25 évesek, - a világ minden tájáról. Nem hiányzik az internet, mert ilyenkor olyan, mint egy élő „Facebook”-oldal: elég az utcán sétálnunk ahhoz, hogy összefussunk az ismerőseinkkel, és leüljünk velük a fák alatt beszélgetni. Nincs szükségünk képernyőre ahhoz, hogy „lájkoljunk” egy-egy fényképet, mert kinyilváníthatjuk a tetszésünket élőben is.
Valóban: Taizé visszahozza az élő beszélgetések, élő kapcsolatok örömét; lehetőséget és időt biztosít a találkozásokra. Kinyit egy új világot, ami után világpolgárnak érzi magát az ember. És közben észre sem vesszük, hogy nincs internet - mert mindenki ott van élőben, aki „számít”.
Mit adott neked ez az ott töltött idő?
Egy új meglátást, ami után néha szűknek érzem Magyarországot. Persze jó itthon lenni, de a városi környezetben nehéz felfedezni a kultúrák színeit, és az igazi lelkiséget. Itthon, a fiatalok körében gyakran előtérbe kerül a karrier, a pénz és a bulik. Taizében a fiatalokban van valami több. Valahol mélyen él bennük a Taizé Közösség üzenete: az, hogy az életben ennél igazabb dolgokat kell keresni, mert azok adnak tartós boldogságot. A testvérek ezt a példát mutatják nekünk, és néha a fiatalok visszatükrözik ezt a viselkedésükben. Ezt nagy élmény látni. Már pusztán ezért érdemes elutazni oda.
Találkoztál kint magyarokkal?
Minden héten, sőt minden nap találkoztam magyarokkal. A magyar testvérrel (András testvér), magyar csoportokkal, magyar önkéntesekkel, magyar családokkal minden nap összefut az ember, ha csak sétálni indul…
Mit üzensz azoknak, akik szívesen mennének önkéntesnek?
„Taizé mindenkinek azt adja, amire nyitott.” Ezt egy fiatal szegedi lány mondta nekem az első ott töltött napomon, és nagyon bölcs dolgot mondott. Ha akarjuk, az életünket is átformálhatja, de úgy is hozzáállhatunk, hogy „jaj, már megint mosdót kell takarítanom!”. Minden önmagunkon múlik. Én azt tanácsolom, hogy nyitott szívvel menjünk oda, és akkor biztos jól fogjuk magunkat érezni.
Mi a feltétele annak, hogy valaki kimehessen?
Nagyjából semmi. Taizé mindenkire nyitott. Az alsó korhatár 17 év, a felső 35 év – körülbelül.
Jövőre is mész?
Igen, szeretnék.
