Számomra az elmúlt év egyik fontos tanulsága az, hogy közösségben − megannyi más előnye mellett − segíteni is könnyebb, főleg, ha erre csapatostul van lehetőség. Ezúttal ráadásul még csak agyalni sem kellett azon, hogy hova menjünk, hol segíthetnénk a legtöbbet, mert az MKK (anyakönyvi nevén Műegyetemi Katolikus Közösség) meghívta a Csücsopot az általuk szervezett, egynapos önkéntes programsorozatra, a NYITNIkékre.
Hogy honnan a név? Talán a tavasz köszöntésére utal? Egy kicsit később ezt is elárulom.
A 72 óra kompromisszumok nélkül mintájára szerveződő eseményre március 3-án került sor, egy verőfényes, kora tavaszi szombaton. A Magyar Szentek Templománál − MKK-s többséggel, de igen lelkes és tettre kész csücsopos delegáció részvételével − közös imával nyitottuk a napot, majd mindenki átvonult arra a helyszínre, ahova vállalt munkája szólította. Míg a többség (köztük jó pár csücsopossal) a templomnál maradt, hogy rendbe tegye a templom körüli kertet, addig mi (három csücsopos és három MKK-s összetételben) a Ferencvárosi Tanodába vándoroltunk (azon belül is a Közért Ifi Pontba), hogy ott kifessünk egy termet. Bár titokban már régóta vágytam arra, hogy egyszer végre nyakig belemásszak a festékbe, ez a feladat nem csak a segítés örömét és a gyermekkort idéző maszatolást jelentette aznap, de váratlan találkozásokat és további kellemes élményeket is tartogatott.
Odaérkeztünkkor konstatáltuk, hogy egy egész konyhányi asszonnyal kell egy légtérben dolgoznunk, mert amíg mi a falakat próbáljuk rendbe tenni, addig ők főznek, mégpedig nekünk. Mi lehettünk ugyanis az első vendégei egy olyan főzőprojektnek, melynek keretei között roma asszonyok készítenek hagyományos cigány ételeket, és melynek hosszú távú célja egy roma közösségi étterem létrehozása. Miközben a gyomrunk már előre ujjongott az ebéd miatt, komoly kihívást jelentett, hogy minél kevesebb szálló port produkáljunk a munka során. Szerencsére így is elég jól haladtunk a feladatunkkal, ami első körben a falak fehér részének festése, második körben pedig a piros téglaberakásos falfelület lekenése volt. A gyakorlottabbak kezében rutinosan járt a festőhenger és az ecset, a kevésbé tapasztaltak (és itt nem kis részben magamra gondolok) fehér festéktől szeplősen, (nem csak) nyakig maszatosan kenték a kenhetőt. Közben arra is próbáltunk figyelni, hogy egy kicsit vegyüljünk, ismerkedjünk MKK-s társainkkal.
Ebédidőre nagyjából elkészültünk a fehér színű részekkel, félig kimosakodtunk, és a szépen terített asztalhoz ültünk, további öt pár MKK-s segítő kézzel (és éhes szájjal) kiegészülve. A pompás zöldségleves, főétel és palacsinta mellett a még forró cigánykenyér is igencsak elnyerte tetszésünket. Pár mondat erejéig az ebédet készítő asszonyokkal is sikerült interakcióba kerülnünk, de csakhamar vissza kellett térnünk a munkához.
A délután folyamán a már említett új emberekkel kiegészülve olyan lelkesen festettük a piros felületet, hogy idő előtt kifogytunk a festékből, és innentől már csak a száradást kellett várni, no meg felkaparni magunk után a maszatot. A munka végeztével visszavándoroltunk a Magyar Szentek Templomához, ahol a csapat nagyobbik része már végzett a templom környékének rendbetételével. Itt a napközben készült képek megnézésével, rövid élménybeszámolókkal és közös agapéval zártuk a napot.
Node, miért is hívják így a NYITNIkéket? Bár a programsorozat kétségtelenül az idei első tavaszi hétvégére esett, az elnevezés nem csupán ezt az örömteli körülményt hirdeti. A NYITNIkék neve sokkal inkább a „nyitni” igében rejlő megannyi pozitív lehetőségre utal. Nyitottnak lenni arra, hogy meglássuk, hol tudunk segítni. Nyitottnak lenni a környezetünkben élő, más kultúrájú emberekre. És nem utolsósorban nyitni olyan fiatalok felé, akik a Csücsophoz hasonló közösségben, a mienkével azonos értékrendet képviselnek.
Én úgy éltem meg, hogy az idei NYITNIkék napján nagyon jó volt nyitni mindegyik irányba.
Mesterházy Ági (10-es kiscsoport)
