A hosszú hétvége és az előző napi nemzeti ünnep sem riasztja el a keresztútra készülőket, lassan, de biztosan érkeznek a Csücsoposok az Erzsébet híd budai hídfőjénél álló Erzsébet királyné szoborhoz. Néhány kérdő tekintet („várunk még valakire?”) és az énekes papírok szétosztását követően - hat óra után pár perccel – menetrend szerint el is indulunk a Gellért-hegyre.
A hegy mellett sétálva még derűs hangulatban örülünk egymásnak és a szép, tavaszias időnek, ám ahogy közeledünk az első állomás felé, szívünkben lassan teljesen átadjuk a helyet Krisztus Urunknak.
„Mint egy inverz roráte” - ötlik az eszembe a szürkületbe boruló város fényeire még egyszer visszatekintve: világosban indulunk és sötétben érkezünk.
Körbe állunk, és keresztvetéssel, Jézus nyomában járva elkezdjük a keresztúti ájtatosságot. Közösen elmélkedünk a megváltoztathatatlanon: a Megváltó közöttünk járt és jár, és mi, bűnösök mégis újra és újra a keresztre küldjük...
- Tudjuk e az Úr segítségét kérni, ha bírálat ér minket jogosan avagy jogtalanul?
- Elfogadom-e a vállamra rakott keresztet?
- El tudom-e fogadni ha elesem a keresztem alatt?
- Tudom-e a szeretet és szenvedés titokzatos egymásbafonódását értékelni?
- "Ilyenkor az, aki mégis segítségemre siet, bizonyosan az ő követe."
- "Nem engedem, hogy legyőzzön a rossz, az „úgyis hiába” egykedvűsége."
- Figyelmes vagyok-e az elesett iránt, vagy csak bosszankodom, ha az utamba kerül?
...csengenek az elmélkedés kérdései fülünkben és szívünkben, mindannyiszor megérintjük térdünkkel a földet...
- "A részvétet elfogadta, de szánalomra nem szorul."
- Számít-e hogy hányszor botlunk el, vagy csupán az, hogy hűségesen újra fel tudunk-e állni?
- Látom-e megszégyenített testvéremben is Krisztus arcát?
- "Ha fölemeltetem, mindeneket magamhoz vonzok."
- "Értünk halt meg, pedig az igaz emberért is alig hal meg valaki, mi meg bűnösök vagyunk."
...térden maradunk a megszentelt pillanatban. Senki nem keresi a másik tekintetét, néhányunk egy-egy könnycseppet morzsol el a szeme sarkában. Egy-egy szívverésünk között mi is meghalunk Krisztussal...
- "Aki legközelebb van hozzá, azt tünteti ki azzal, hogy szenvedésének és halálának titkába avatja."
- "Mióta Ő Istenre nyíló kapuvá tette a halált, azóta minden emberi szenvedés a megváltás eszköze lehet."
...utunk végeztével elérjük a Kilátókő szobrot, csendben, megtelt szívvel vesszük körbe, és elmondjuk a keresztutat lezáró Miatyánkot.
Habár az út közben ránk borult a sötétség, de a lelkünkben új világosság gyulladt. A béke jeleként megszorítjuk egymás kezét és egy derűs mosollyal búcsúzunk egymástól.
A hegyről lefelé még megcsodáljuk az esti főváros kivilágított, zajos szépségét.
"Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz." (Zsidókhoz írt levél 13:8)
Köszönjük a Hétszentség (7) kiscsoportnak a keresztút vezetését!
