Bemutatkozás

A Csütörtöki Csoport (Csücsop) egy Budapesten működő Katolikus Ifjúsági Közösség. Lelki vezetőnk Bíró László püspök atya, tagjaink pedig Budapesten tanuló főiskolások és egyetemisták, valamint fiatal dolgozók (jellemzően 18-30 év közötti korosztály). A Csücsop egyszerre kíván számukra otthon és ugródeszka is lenni. Otthon a Budapesten élő (de sokszor máshonnan érkező) fiataloknak, ahol személyes kapcsolatokat építhetnek, elmélyíthetik hitéletüket, megoszthatják örömeiket és gondjaikat másokkal. Ugyanakkor ugródeszka is, mivel a kezdetektől fogva egyik célunk, hogy tagjaink a Csücsopon szerzett közösségi tapasztalat birtokában később új közösségeket hozzanak létre vagy más, már működő közösségeket erősítsenek.

Érdekel a Csücsop?

Közösségünk minden csütörtök este 7 órakor találkozik a Párbeszéd Házában.

Cím: 1085 Budapest, Horánszky utca 20. (térkép)

Kérdéseddel bátran keress minket az info@csucsop.hu címen vagy közvetlenül írhatsz itt.

Szeretettel várunk!

Csütörtöki levelek

Isten jósága

2013.02.21. 19:00 | LoremIpsum2 | Szólj hozzá!

Címkék: csütörtöki levél

A 15-ös kiscsoport ráhangolódásként egy “rövidített” taizé-imaórával készült. Előbb ezt olvashatjátok, majd pedig püspök atya előadásának rövid összefoglalását.


I.Taizé-ima:
1. A lelkem csak az Úrnál csendesül el
2. Confitemini Domino 
Vigilate-103. zsoltár

Áldjad, lelkem, az Urat,
  s egész bensőm az ő szent nevét. 
2Áldjad, lelkem, az Urat,
  és ne feledd el jótéteményeit.

3Ő megbocsátja minden gonoszságodat,
  ő meggyógyítja minden betegségedet; 
4ő megóvja életed a pusztulástól,
  ő irgalommal és kegyelemmel koronáz meg téged. 

6Igaz dolgokat cselekszik az Úr,
  és igazságot szolgáltat minden elnyomottnak. 
7Megismertette Mózessel útjait,
  Izrael fiaival cselekedeteit.

8Irgalmas és könyörületes az Úr,
  hosszan tűrő és nagyirgalmú. 
9Nem tartja meg haragját mindvégig,
  és nem fenyeget örökké. 
10Nem bűneink szerint bánt velünk,
  és nem fizetett meg nekünk gonoszságainkért.

11Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött,
  olyan nagy az ő irgalma azok számára, akik őt félik. 
12Amilyen messze van kelet a nyugattól,
  olyan messzire veti tőlünk gonoszságainkat. 

20Áldjátok az Urat, angyalai mind,
  ti hatalmas erejűek, akik teljesítitek szavát,
     mihelyt parancsának hangját meghalljátok. 
21Áldjátok az Urat, seregei mind,
  szolgái, akik akaratát megteszitek. 
22Áldjátok az Urat, művei mind,
  mindenütt, ahol uralkodik.
     Áldjad lelkem az Urat!

Olvasmány: Lk 6, 27-32a

 27Nektek viszont, akik hallgattok engem, azt mondom: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. 28Áldjátok azokat, akik átkoznak benneteket, és imádkozzatok azokért, akik gyaláznak titeket. 29Annak, aki arcul üt téged, tartsd oda a másikat is; és attól, aki a köntösödet elveszi, ne tagadd meg az ingedet sem. 30Adj mindenkinek, aki kér tőled; és ha valaki elveszi, ami a tiéd, vissza ne kérd. 31Amint akarjátok, hogy cselekedjenek veletek az emberek, ti is hasonlóképpen cselekedjetek velük. 32Ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, milyen jutalmat érdemeltek?

3. Gyújts éjszakánkba fényt 
Csend (4-5 perc)
Kyrie 1

  • Úr Jézus Krisztus, figyelj kimondott szavainkra, a mai nap minden sérelmét temesd el megbocsátásodban!
  • Úr Jézus Krisztus, Istennek fölajánlott életeddel mutasd meg nekünk az élet útját!
  • Úr Jézus Krisztus, mutasd meg fényedet azoknak, akik nem találják a hozzád vezető utat!
  • Úr Jézus, őrizz meg minket az elbátortalanodástól és az aggodalmaskodástól!
  • Add, hogy rád tekintsünk, és lelkünk békét találjon benned!


Miatyánk
Roger testvér ima:

Jézus Krisztus, amikor a kísértés arra ösztönöz, hogy elhagyjunk, bennünk imádkozol. És arra buzdítasz, hogy ne maradjunk sötétben, hanem a te világosságodban éljünk.

4. Misericordias Domini 
5. Te vagy a fény
6. Jó az Úrban bizakodni

II. Püspök atya előadása (Gál Ferenc: Dogmatika c. könyvéből kiindulva)

Nehéz látnunk Isten jóságát, a gondviselését, mert benne élünk a teremtésben - nincs rálátásunk kívülről, a világ rendeltetését pedig nehéz belülről (benne élve) meglátni! Isten mégis célt tűzött ki elénk. A gondviselés abban nyilvánul meg, hogy Isten értelmet ad a létnek. Lehetnek “mini céljaink” (rövid távúak, személyesek), de ha az egész nem vezet valahová, akkor tud-e a kis részeknek igazi céljuk lenni?
A kinyilatkoztatás tanítja, hogy Isten valóban célt tűzött ki a világ elé. Sokszor azonban, miközben célunk elérésére törekszünk, figyelmen kívül hagyunk néhány nagyon fontos dolgot:
- természet törvényeit, erőit - a természet végzi a maga dolgát (élet, halál,…)
- emberi szabad akaratot – amit az ember tesz/elront, azt ne kérjük számon Istenen

- természetfölötti tényezőket – Isten kegyelme képes jót kihozni abból is, ami pillanatnyilag kudarcnak tűnik (A kudarc gyakran kijózanít: megtisztíthatja a látásodat, ezáltal odafordulsz az igazán lényegeshez. Merjünk számolni a kegyelemmel, hogy Isten görbe vonallal is tud egyeneset rajzolni!)

- létezik gonosz is – nem igazi riválisa Istennek, de a legszentebbe is bele tud zavarni

Ne vonjuk kétségbe Isten jóságát! Miért adna rosszat, ha Ő maga a SZERETET? Olyan gondviselés, mely csak a földi élet sebeit gyógyítja, nem ér semmit!

Nem gondolkodunk Isten távlatában, a kegyelem távlatában! („Fő az egészség!” reklámszöveg helyett: fő az üdvösség!) Merjünk a teljességben gondolkodni („mini célok” helyett)!

 

Zárásként egy gondolat XVI. Benedek pápától:

A hit nem eszmerendszer, nem etikai rendek elfogadása. A hit TALÁLKOZÁS egy eseménnyel és egy személlyel.” – Isten szüntelen esemény, csak nem szoktuk észrevenni! Esténként (minden nap!) álljunk meg egy pillanatra, tekintsünk rá, vegyük észre az Ő jelenlétét! Csak így lesz eseménnyé, személlyé! 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása