A 8-as kiscsoport ráhangolódása a szülőktől való leszakadásról és a felnövés nehézségeiről.
A téma azért fogott meg bennünket, mert mindannyian olyan életkorban, élethelyzetben vagyunk, hogy egyre inkább gyakorolnunk kell az önálló életet, annak minden örömével és nehézségével szembenézve. Elmélkedésünkben arra igyekeztünk választ keresni, kit hogyan érint a szülőktől való leszakadás, mit jelent igazán felnőni és elszakadni otthonról, milyen következményekkel jár mindez a mindennapi és a hitéletünkre nézve.
„Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú életű légy azon a földön, amelyet az Úr a te Istened ad majd neked.”
Érdekes belegondolni, hogy gyerekként milyen érzés elkerülni otthonról, a biztonságos, ismert közegből és elindulni az önállóság felé. Pláne egy olyan családból, ahol a bizalom és a velünk történtek megosztása a mindennapok része. Nagyon nehéz megélni, hogy szépen lassan szüleid és testvéreid segítsége nélkül kell boldogulni a NAGYBETŰS ÉLETBEN.
Próbáltam megkeresni, hogy mi az első lépése függetlenségünknek, felnőtté válásunknak és azt gondolom, hogy mindez ott kezdődik, hogy ismered magadat és pontosan tudod, hogy ki vagy. Először biztosnak kell lenned magadban, hogy tudd, hogy milyen az a felnőtt éned, akit szüleid és a világ elé akarsz állítani, s akit függetleníteni akarsz mások véleményétől. Szeretnélek meghívni titeket néhány kérdésre, ami ezzel a kereséssel kapcsolatos.
Ismered-e legmélyebb vágyaidat, amit a jó Isten ültetett beléd?
Szüleid véleményétől függetlenül tudod-e, hogy mit akarsz és hogy milyen vagy valójában?
Tudatosan figyeled-e reakcióidat és az Úrtól kapott jeleket a különböző helyzetekben?
Meghívod-e az Urat, aki téged megálmodott és megteremtett, erre a folyamatos keresésre?
Az Ő szerető szemével nézel magadra vagy a világbíráló tekintetével bünteted magadat?
A családi életből, vagy a tanulmányainkból merítve egyre alkalmasabbak vagyunk rá, hogy adjunk. A felnőtté válás párhuzamba hozható az adok-kapok arány felcserélődésével. Ha sok lehetőségünk van adni, akkor a szolgálatot meg kell válogatni, irányítani kell a felelősségtudatunk. Ha keveset tudunk adni, akkor is bízni kell benne, hogy Isten eszközei lehetünk.
"Aszerint, hogy ki-ki milyen lelki ajándékot kapott, legyetek egymásnak szolgálatára, hogy az Isten sokféle kegyelmének jó letéteményesei legyetek."
"De ő szemére vetette apjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal."
Számomra a tékozló fiú története egy kicsit a felnövéshez hasonlít. A tékozló fiú radikálisan elszakadt szüleitől. Az idősebb fiú közben talán kicsit irigyelte, de mindvégig eminens maradt. Eközben talán beleragadt a gyermek szerepbe, és emiatt nem tudta látni azt a rengeteg sok jót, amit kapott apjától.
A szülőktől való érzelmi leválásnak fontos eleme, hogy a múltat elfogadjuk és szüleink esetleges hibáit megbocsájtsuk. Végül pedig meg tudjuk köszönni, hogy mennyi mindent kaptunk tőlük.
Az ember felnőtté válásának van két alapvető döntése, amit amíg nem hozunk meg nem is tudunk igazán felnőtté válni:
-Döntés az életállapotunk felől
-Döntés a hivatásunkról - mindennapi kenyérkereső munkánk elkezdése
„Ha valaki követni akar, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet a tanítványom."
Krisztus teljes mértékben akar minket. A felnőttség egy jele, ha képesek vagyunk teljesen odaadni magunkat Neki, az Ő akaratát minden elé helyezve, mint ahogy Mária tette. Ezt a döntést személyesen kell meghoznunk, nem hárítva át senkire, például egy lelkivezetőre.
Kérdések:
- Lehetsz-e úgy felnőtt, hogy rendszeresen szeretteid, barátaid segítségére szorulsz?
- Mennyire tölti ki az életed a szolgálat/ segítség adás és mennyire a saját céljaid? Szerinted méri-e ez az arány az érettséget?
- Van-e olyan fontos döntés az életeben, amit halogatsz és inkább ezer másikkal foglalkozol helyette?
- Isten akarata az első helyen áll-e az életemben, vagy van más ami befolyásol?
