Ki tudunk lépni a komfortzónánkból, vagy ragaszkodunk a szokásainkhoz? A legutóbbi ráhangolódáson a 9-es és a 14-es kiscsoport ezzel a kérdéssel foglalkozott személyes megosztásokon és tapasztalatokon keresztül.
I. Megosztás (Benyó)
Mindenkit más tényező és életkörülmény vesz rá arra, hogy kilépjen a biztonsági zónájából. De mit is hívunk így? Ez az a környezet, amiben kényelmesen elkerülhetjük a konfliktusokat.
Az én életemben a kényelem két dolgot nem tud legyőzni: a hitemet és a felelősségtudatomat.
A hitéletem mindig előtérben van. Ez abban nyilvánul meg, hogy a vasárnapi misét sosem hagyom ki, és a napi (reggeli és esti) imákat rendszeresen elmondom. Engem mindig felidegesít, ha valakit káromkodni halok. Ezt mindig szóvá is teszem, és nem ijedek meg a reakciótól.
A másik legfontosabb tényező a felelősségtudat. Kötelesség fűz a családomhoz, munkámhoz és a Csücsophoz is. Amikor én vagyok az utolsó, aki eljön otthonról, akkor nagyon odafigyelek, hogy a csap ne csöpögjön, és rendesen bezárjam az ajtót.
Szerintem ezeken az eseteken kívül még számos olyan helyzet adódhat, amikor a kényelem helyett érdemesebb az élményt választanunk (=kilépnünk a komfortzónánkból). Ilyen esemény, amikor egy külföldi barátunk hosszú idő után meglátogat minket, vagy egy koncert kedvéért feláldozzuk az utolsó, menetrend szerinti buszt.
II. Megosztás (Teri)
Érettségi után – mivel nem vettek fel a Pető Intézetbe konduktornak – halasztottam egy évet. Ekkor azt sem tudtam, hogy mi, merre, hogyan legyen. Nem tudtam, hogy hány lépés lesz az életem. Végül egy hónapot dolgoztam titkárnőként, s a munkaidőm utolsó hetében felhívott az egyik kedves ismerősöm, hogy van egy kivételes lehetőség Dániában: tanulhatok egy Népfőiskolán.
Egy hetem volt elintézni mindent ezzel kapcsolatban. Ekkor még csak tizennyolc éves voltam, – kevés önbizalommal, – és az önértékelésem sem volt a helyzet magaslatán. Nem mondom, hogy nem féltem, de mégis a szívem mélyén békességet, és nyugodtságot éreztem. Tudtam, hogy el kell mennem, és ki kell próbálnom magam.
Életem egyik legmeghatározóbb élménye volt ez, és azt hiszem, Dániában sikerült összeraknom a saját kirakósomat. Csodás emberekkel találkoztam, sok mindent tanultam – legfőképpen önmagamról. Kintről, megszerveztem az itthoni felvételimet, az újraérettségizést, a nyelvvizsgázást, mindezt azért, mert tökéletesen kikristályosodott bennem, hogy mit szeretnék csinálni. Nem tudtam, hogy hivatássá fog-e válni ez az ambícióm. Nem tudtam, hogy mire hív a Jóisten.
Végül, egyedül jöttem haza Dániából, s mivel gyorsan meg kellett szervezni a hazautat, a repülő nagyon drága volt. Így végül a tömegközlekedés maradt. Több mint egy napon keresztül utaztam, öt átszállással, és egy hatalmas bőrönddel. A táska tele volt a mai napig tartó, szívmelengető élményekkel.
Nem lettem konduktor, se magyar tanár. Szerencsére. A makacs, általam kitalált tökéletes tervek helyett az történt, aminek történnie kellett. Azt tanulom, s azt fogom csinálni, amit valójában szeretek. Erről eszembe jut egy kedves mondás:
»Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidről.«
Kérdés: Neked, mi az első pillanatod?
III. Megosztás (Sz. Eszti)
Augusztus utolsó hétvégéjén lehetőségem volt egy rendezvényen önkéntesként részt venni, ahol gyerekekkel foglalkoztam. Ez volt számomra a legelső ilyen alkalom. Először nagyon féltem, hogy milyen lesz, de a gyerekek annyi örömöt adtak, hogy nagyon feltöltődtem. Ezután két napon át egy rokonom kislányára vigyáztam. Ez volt az első alkalom, hogy egyedül vigyáztam kisgyerekre napközben. Itt is izgultam, hogy fog eltelni a két nap, de nagyon jól éreztük magunkat a kislánnyal. Nem volt vele gondom. Mindenkinek javaslom, hogyha van lehetősége, töltsön időt gyerekekkel. Sok jó élményt lehet tőlük kapni.
Kérdések: Merünk-e nyitni mások felé? Ha valaki a segítségemet kéri, - és van lehetőségem segíteni, - számíthat rám az illető?
IV. Gondolatok (S. Eszti)
Kocsis Fülöp atya gondolatai - Szívében mindenki szerzetes (videó)
Részt vettem a Szeretetláng Fesztiválon, ami nagy hatással volt rám. De mi is az a Szeretetláng? Az Atya, a Fiú és a Szentlélek örök szeretete a Szűzanya anyai szeretetével együtt.
Imádkozhatjuk például így is az Üdvözlégyet:
Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek Gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján. Ámen.
V. Gondolatok (Lilla)
Krisztus követése egyet jelent a lelki fejlődéssel. Természetes emberi vágyunk, hogy levetkőzzük rossz szokásainkat, valamint az, hogy tetteinkkel és szavainkkal szebbé és jobbá tegyük a világot. Ez azonban nem könnyű: ára van a fejlődésnek. Sokszor ki kell lépnünk a komfortzónánkból.
A komfortzóna egyrészt védelem. Védi testi, és lelki egészségünket. Gondoljunk csak bele, mennyi stressztől kímél meg minket az, hogy eltervezzük a dolgokat! De kapcsolatainkban is védhet minket „nemkívánatos" személyektől.
Nem véletlenül kerüljük el messzire a hajléktalanokat, a hangoskodókat, vagy a láthatóan beteg embereket. És mennyivel könnyebb Facebookon tartani a kapcsolatot barátainkkal, vagy sms-ben megírni a főnöknek, hogy lebetegedtünk, ma mégsem tudunk menni dolgozni.
Másrészről viszont hátráltató tényező is. Komfortzónánk túlzott kielégítése arra ösztönöz, hogy mindig magunkkal foglalkozzunk, és a magunk érdekeit nézzük először. Megjelenhetnek olyan félelmek, hogy a másik ember biztos rosszat akar nekem, és meg fog sebezni lelkileg.
Nagyon nehéz belső harcként élem meg mostanában a komfortzónám legyőzését. Segítő hivatású emberként nagyon együtt tudok érezni az emberekkel, főként az elesettekkel. Ugyanakkor meg kell tanulnom, hogy ne másokról - mások megmentéséről - szóljon az életem, és ne vegyem fel mások keresztjét. Mindezt nehezítik a családi példák is.
VI. Gondolatok (Andris)
Anthony de Mello: Csendes tanítás
Anthony de Mello: Önfejlesztő bölcsesség
VII. Megosztás (Anikó)
Azt hiszem, az egész életünk a komfortzónánk állandó átlépéséről szól, ha fejlődni, változni vagy változtatni szeretnénk. Azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy minden lépésünknek szinkronban kell lennie a Szentlélek által megadott ritmussal. Sokszor hajlamosak vagyunk rosszul imádkozni s azt kérjük, hogy „Istenem, áldd meg a terveimet.” Míg inkább azért kéne fohászkodnunk, hogy a Jóisten mutassa meg az Ő terveit életünkre nézve – hiszen az Ő tervei már eleve áldottak. Isten sohasem elégszik meg a fennálló állapottal! Mindennap számtalan módon formál és fejleszt, hogy egyre jobban hasonlítsunk Fiára. Újra és újra olyan dolgokat tapasztalunk meg, olyan helyzetekbe kerülünk, melyek segítenek éretté válni, míg magatartásunk, látásmódunk, gondolkodásunk és ítélőképességünk olyan nem lesz, mint Jézusé.
Íme, három dolog, amit érdemes tudnunk Isten vezetéséről:
- Az ötletek elszállnak, de Isten vezetése megmarad.
- Azt az utat, amit Isten mutat, általában lehetetlen követni az Ő segítsége nélkül. Jézus mondja: „nélkülem semmit sem tudtok cselekedni”.
- Isten vezetése általában valamilyen kényelmetlenséggel kezdődik.
A sasfióka csak úgy tanul meg repülni, ha az anyamadár kilökdösi a fészkéből a szikla szélére. Mégis, mikor arra kényszerül, hogy elhagyja a komfortzónáját, akkor fedezi fel szárnyait, akkor érzi meg erejét, akkor jön rá, hogy az ég az otthona.
Kérdések
- Volt olyan helyzet/életesemény, mikor sikerült leküzdeni önmagadat egy magasabb cél érdekében? Mi volt ebben nehéz? Mi segített továbblendülni?
- A környezet hatására szoktál kilépni a komfortzónádból, vagy személyes okokból?
- Honnan ismered fel, hogy eljött az ideje annak, hogy kilépj a komfortzónádból?
- Mennyire vagy tisztában a saját határaiddal?
- Jelenleg miből szeretnél kilépni/kitörni?
- Mennyire lépsz ki a komfortzónádból a Csücsopért?
