A Csütörtöki csoport életét nagyon sokféle program színesíti. Résztvevőként gyakran csak élvezzük a kínálkozó lehetőségeket, és nem látjuk, hogy mekkora munka és előkészület előzi meg őket. A szervezők olykor rejtekben maradnak, holott ők dolgoznak a legtöbbet azért, hogy mi jól érezzük magunkat. A felelős hétvége valahol arra szolgál, hogy köszönetet nyilvánítsunk a legaktívabb tagoknak, valamint új célokat és irányvonalakat tűzzünk ki a következő évre.
A találkozóra csak személyes levél útján lehet meghívást kapni, ezért egyfajta megtiszteltetés, ha résztvevői lehetünk az eseménynek. Én is ezzel a hálás tudattal indultam neki a hétvégének, és nagyon sok jó élménnyel lettem gazdagabb az együtt töltött három nap (február 22-24.) alatt. A találkozót a Ráckevei Általános Iskolában tartottuk, és körülbelül 45-en vettünk rajta részt. Ha egy mottóval kellene jellemeznem a hétvégét, azt mondanám rá: felelősség. A programok nagy része e köré a fogalom köré szerveződött, és lehetőséget adott rá, hogy megérezzük: nem csak az elvállalt feladatokért vagyunk felelősek, hanem személyesen egymásért is. Az előadások és játékok rámutattak arra, hogy nem lehetünk erős és működő közösség az összetartozás tudata nélkül. Amíg a Csütörtöki csoport tagjai vagyunk, addig „egy hajóban evezünk”. Számomra ezt leginkább a szombat esti csapatjáték szimbolizálta, amikor papírból és hurkapálcikából építkeznünk kellett bizonyos készségeink (látás vagy beszéd) használata nélkül. A feladat egy hajó megmunkálása volt, és nagyon megnehezítette a dolgunkat, hogy hátráltatva voltunk a kommunikációban.
Azt hiszem, ezt az érzést nem a játék során tapasztaltuk meg először. Mint minden közösség életében, nálunk is előfordul, hogy úgy érezzük: nem talál meghallgatásra a szavunk. De nem szabad azt hinnünk, hogy nincsen ránk szükség, mert ez tévhit. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a hajóépítésben is mindnyájan létfontosságú funkciót kaptunk: az összes csapattag kreativitására és ügyességére szükség volt ahhoz, hogy el tudjuk végezni a feladatot.
A játék mellett sok egyéb lehetőségünk volt megtapasztalni a közösség élményét. Ezek közül számomra a szombat esti ima adta a legmaradandóbb élményt. Nagyon szimbolikus volt, ahogy kört alkottunk a földre fektetett feszület körül, és a mécsesek fénye megvilágította az arcunkat. Kifejezte, hogy ugyanazon az úton haladunk egy közös cél – Isten – felé. Ahogy a fény visszaverődött az arcunkról, látszódott, mennyire sokszínűek vagyunk. Mindnyájan pótolhatatlan talentumokkal rendelkezünk, melyek a közösség és egymás építésére/gazdagítására szolgálnak.
A Csütörtöki csoport tagjaiként olyanok vagyunk, mint az esőcseppek, melyeken átvilágít a napsugár, és együtt egy tökéletes szivárványba rendeződünk. A fény pedig a bennünk lakó Isten.
Ez volt számomra a felelős hétvége legfontosabb üzenete. Remélem, hogy ebből mindnyájan erőt tudunk meríteni a hétköznapokhoz, és az előttünk álló munkához!
