Bemutatkozás

A Csütörtöki Csoport (Csücsop) egy Budapesten működő Katolikus Ifjúsági Közösség. Lelki vezetőnk Bíró László püspök atya, tagjaink pedig Budapesten tanuló főiskolások és egyetemisták, valamint fiatal dolgozók (jellemzően 18-30 év közötti korosztály). A Csücsop egyszerre kíván számukra otthon és ugródeszka is lenni. Otthon a Budapesten élő (de sokszor máshonnan érkező) fiataloknak, ahol személyes kapcsolatokat építhetnek, elmélyíthetik hitéletüket, megoszthatják örömeiket és gondjaikat másokkal. Ugyanakkor ugródeszka is, mivel a kezdetektől fogva egyik célunk, hogy tagjaink a Csücsopon szerzett közösségi tapasztalat birtokában később új közösségeket hozzanak létre vagy más, már működő közösségeket erősítsenek.

Érdekel a Csücsop?

Közösségünk minden csütörtök este 7 órakor találkozik a Párbeszéd Házában.

Cím: 1085 Budapest, Horánszky utca 20. (térkép)

Kérdéseddel bátran keress minket az info@csucsop.hu címen vagy közvetlenül írhatsz itt.

Szeretettel várunk!

Csütörtöki levelek

Hűség és kitartás

2014.10.16. 19:00 | Széna Zsófia | Szólj hozzá!

Címkék: csütörtöki levél

A 16-os kiscsoуспех2_1.jpgport ráhangolódása a hűségről és a kitartásról szólt, de nemcsak a párkapcsolatokban, hanem az élet minden területén: barátságban, munkában, közösségben és Istennel való kapcsolatunkban.

 

 

 

 

Megosztás (Zsófi)

Sok kitartó emberrel találkoztam már, de a mai napig elbűvöl, ha valaki szenvedéllyel csinál valamit. Ha ez jóságból és szépségből fakad, az igazán lélekemelő számomra: mint csillagfény az éjszakában. Ezt leginkább Taizében éltem át a kórusban, és amikor hazajöttem, tovább akartam élni ezt a lelkületet. Előkerestem rég elfeledett furulyámat, hogy folytassam a zenélést. Kölcsön kértem a Taizé-dalok kíséreteit, és hónapokig gyakoroltam őket. De csak akkor kezdődött az igazi munka, amikor elhatároztam, hogy a kottákat gépre viszem, és könyvvé szerkesztem őket össze, hogy legyen egy saját példányom, ami csak rólam árulkodik. Egy év alatt 100-150 oldalnyi kottát gépeltem be hangjegyenként, és ez rengeteg fáradsággal járt. De a könyv végül elkészült, és most itt van a kezemben. Ebből az élményből töltekezve szeretnék pár gondolatot megosztani a kitartásról.

Ha kitartunk valamilyen érték mellett, a Szentírás szavaival élve: a Föld sójává válhatunk. Csillagfény lehetünk a mai világban. El sem tudjuk képzelni, hogy ez milyen fontos, hiszen mivé lenne az égbolt csillagok nélkül? Mivé lenne a sötétség erőt adó fény nélkül? A könyvem címe is erről szól: »Szomjunk a fény a sötétben«. A szomjúság a vágy metaforája, a sötétség pedig a sivárság szimbóluma. Amikor megszületik bennünk a vágyódás, eltűnik a lelkünkből a üresség. Amint szembe merünk nézni a hiánnyal, máris kiálltunk valami több mellett. A vágyaink mélységétől függ a hűségünk ereje. Az én vágyam eredménye lett ez a könyv, aminek minden részlete az egyéniségemről szól. Az első oldalára írtam egy imát: »Atyánk, ezt a könyvet a közösségért ajánlom! Gyógyíts minket testben és lélekben, ahogy tested templomát is felépítetted három nap alatt!« Ez a mű olyan számomra, mintha a gyermekem lenne... A kitartás szeretetet szül, és büszkeséget ad. Megtanít arra, hogy tiszteljük önmagunkat.

 

Történet (Teri)

A hűség jutalma

 

Versek (Andris)

Baján Nagykagán: Ott, ahol hűség van

Ady Endre: A türelem bilincse

Ne add fel! - biztató versek

 

Gondolatok a hűségről és türelemről (Réka)

»A hűséges barát erős támaszod, vagyont talál, aki ilyen barátra tesz szert.« /Sir. 6,14/

A mai világban az emberek egyre türelmetlenebbek, így nem is tudnak, talán nem is akarnak elköteleződni valami, vagy valaki mellett. Folyton sietnek, nincs idejük semmire: mindig van kifogás. Türelmetlenek és nem szánnak arra időt, hogy leüljenek és átgondolják az életüket. Leülni és gondolkodni. Ez egy döntés. De az elköteleződés is egy döntés? Egy olyan döntés, amiket a saját érveim alapján hozok meg, hogy kell-e nekem vagy sem. Mihez lehetek hűséges? Miben lehetek kitartó? Lehet, hogy a párkapcsolatom már nem az igazi? Lehet, hogy a közösségemben sok probléma van? Nem lenne egyszerűbb váltani és ott hagyni az egészet? Első gondolatra biztosan, hiszen az új dolgok, amiket még nem ismerünk sokkal csábítóbbak, mint azok, amiket már kívül-belül megismertünk. Átgondolva viszont, ha küzdünk, dolgozunk és kitartunk egymás mellett, a barátaink mellett, a közösségünk mellett azt a Jóisten is értékelni fogja, és meglesz a gyümölcse.

 

Hűséghez kötődő fogalmak (Flóra)

Mi a hűség? Mi nem az? A ragaszkodás, félelem a változástól.

Hűség: kitartani valami vagy valaki mellett akkor is, ha nehéz vagy kényelmetlen. Mit jelent a hűség a kapcsolataimban?

Isten kapcsolat: Akkor is tudok-e hinni és bízni benne, ha épp nem érzem annyira a jelenlétét. Kitartok-e az akarata mellett akkor is, ha az nem egyezik az enyémmel.

Önmagammal való kapcsolat: "Légy hű magadhoz!" Legyek hiteles. Számomra fontos dolgokhoz, eszmékhez legyek hűséges, és kifelé is ezt mutassam.

Másokkal való kapcsolat: Leginkább a párkapcsolatban és a házasságban jön elő ez a fogalom. Házastársak kimondják egymásnak hogy jóban és rosszban kitartanak egymás mellett, ebből nyilván a "rosszban kitartás" nehezebb, Ha ez is megvan, az a hűség.

Ma azonban sokak fejében az egyéni boldogság és érzelmi kiteljesedés felette áll a házasság értékének, ezért ha egy külső kapcsolat a még nagyobb beteljesedés ígéretét hordozza, akkor annak - úgy gondolják - teret kell engedni, még akkor is, ha az eredeti család számára fájdalmas következményekkel jár. Még ellentmondásosabban kifejezve: »Az önmagam iránti hűség fontosabb, mint a házastársam iránti hűség. Ha pedig most nem élek ezzel az új lehetőséggel, akkor ezzel magamra kényszerítettem valamit, ami nem én vagyok, tehát hűtlen voltam önmagamhoz.«
/Mihalec Gábor gondolatai a válásról/

 

Kérdések

  1. Mit jelent számodra a hűség?
  2. A hűség nemcsak egy döntés? (igen, miért? ; nem, miért?)
  3. Mennyire vagy kitartó az élet különböző területein? (sport, munka, iskola, egyéb stb.)
  4. Miben vagy a legkitartóbb az életben?
  5. Mik/kik számomra a fontos elvek, tárgyak, személyek az életemben? Mennyire vagyok hűséges hozzájuk? Mennyire szabad hűségesnek lennem egy tárgyhoz? 
  6. Mi az oka annak, hogy az emberek többsége hűtlen egymáshoz?
  7. Mennyire tudsz formálódni/alkalmazkodni/beilleszkedni egy barátságban/párkapcsolatban/közösségben?
  8. Van-e benned félelem valami mellett elköteleződni? 
  9. Van-e olyan dolog, amiben kifejezetten türelmetlen vagy? Próbálsz-e rajta változtatni?

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása