Bemutatkozás

A Csütörtöki Csoport (Csücsop) egy Budapesten működő Katolikus Ifjúsági Közösség. Lelki vezetőnk Bíró László püspök atya, tagjaink pedig Budapesten tanuló főiskolások és egyetemisták, valamint fiatal dolgozók (jellemzően 18-30 év közötti korosztály). A Csücsop egyszerre kíván számukra otthon és ugródeszka is lenni. Otthon a Budapesten élő (de sokszor máshonnan érkező) fiataloknak, ahol személyes kapcsolatokat építhetnek, elmélyíthetik hitéletüket, megoszthatják örömeiket és gondjaikat másokkal. Ugyanakkor ugródeszka is, mivel a kezdetektől fogva egyik célunk, hogy tagjaink a Csücsopon szerzett közösségi tapasztalat birtokában később új közösségeket hozzanak létre vagy más, már működő közösségeket erősítsenek.

Érdekel a Csücsop?

Közösségünk minden csütörtök este 7 órakor találkozik a Párbeszéd Házában.

Cím: 1085 Budapest, Horánszky utca 20. (térkép)

Kérdéseddel bátran keress minket az info@csucsop.hu címen vagy közvetlenül írhatsz itt.

Szeretettel várunk!

Csütörtöki levelek

A szolgálat

2015.04.19. 19:00 | _Barna | Szólj hozzá!

 labmosas.jpgAz utóbbi időben többünket foglalkoztatta az a gondolat, hogy mit jelent életünkben az oly sokszor emlegetett szolgálat, amely az egymás iránti szeretet egyik legfőbb megnyilvánulása. Az 5-ös kiscsoport a ráhangolódásában, egyéni tanúságtételeken keresztül próbálta saját maga és a közösség számára közelebb hozni ezt a fogalmat. 

 

Mindenek előtt példákat kerestünk a Bibliában a szolgálat megnyilvánulásaira.

A szolgálat és a Szentírás

Mk10,42-45 ; Jn15,15 ; Jn12,26 ; 1Tim3,13 ; Róm12,4-8

 

Mindig csak adni

Az öreg kút csendesen adja vizét
így telik minden napja.

Áldott élet ez! – fontolgatom.
Csak adni, adni minden napon!

Ilyen kúttá kellene lennem!
Csak adni teljes életemben!

***

                                                                                               

Ezután következtek egyéni tanúságtételeink...

 

A szolgálat napjainkban

A XXI században a társadalom nagyobbik részének nem nagyon fűlik a foga a szolgálathoz. Önként, saját szabadidőt feláldozva kell embertársaink rendelkezésére állni, úgy, hogy azért pénzbeli jutalmat nem realizálhatunk.

Úgy gondolom, hogy a szolgálat népszerűtlenségéhez az is hozzájárul, hogy a szó alapja a szolga kifejezésünk. A szolga mindig is másodrangú eleme volt a társadalomnak, igazi megbecsülést sosem kapott ez a réteg. Korunk embere nem szeretne szolga lenni, nem szeretne egy ilyen negatív bélyeggel a homlokán létezni.

 


Egy személyes tapasztalat

2006 tavaszán egy hatalmas árvíz vonult le a Dunán. Én akkoriban evezni jártam Óbudára a Római partra. Nagyon sok szép élményt adott nekem az ott eltöltött számtalan nyári nap. Így amikor meghallottam, hogy a csónakházunk is a veszélyeztetett területre esik, nem is gondolkoztam, hanem egyből csomagoltam és mentem ki a partra, hiszen tudtam, hogy muszáj segítenem az ottaniaknak. Ne gondolja senki, hogy nem lett volna más elfoglaltságom. Abban az évben érettségiztem és tanulnivaló akadt bőven. Azonban saját érdekeimet, kényelmemet kénytelen voltam háttérbe szorítani és az óbudai emberek szolgálatába kellett állnom. Nem csak a mi csónakházunkat kellett menteni, hanem a környéken lévő számos lakóingatlant is. Harcunk nem volt hiábavaló. Sok sok házat mentettünk meg a nagyobb károsodástól. Ezek az emberek nem ismertek minket, mi sem ismertük őket mégis segítségükre siettünk. Fizetséget nem kaptunk, de azok az emberek, akiken segítettünk egy örök életre megjegyezték az arcunkat és azt is, hogy mit tettünk értük.

 


Kifejtettük, hogy mit jelenthet a Csücsop közösségben a szolgálat fogalma…

Idén ősszel ünnepli a Csücsop fennállásának 20. évfordulóját. Véleményem szerint közösségünk nem maradhatott volna fenn ilyen hosszú időn keresztül a rá jellemző nagyfokú szervezettség nélkül. Ennek a szervezettségnek az alapja pedig szerint nem más, mint a szolgálat- és felelősségvállalás, amelyet mi, a közösség tagjai végzünk egymásért.

Biztosan vagytok most a körünkben néhányan, akik először jöttetek Csücsopra, vagy még nem lettetek kiscsoportba beosztva (Kezet föl! ). Ha megfigyeltétek, már a bejáratnál is mosolygós emberek fogadtak benneteket, akik készséggel igazítottak Titeket útba a díszterem irányába. Püspök atya előadása előtt ezen a héten minket láthattok itt kint ülni. Mi próbálunk egy kis gondolatébresztővel és lelki útravalóval szolgálni, amit magatokkal vihettek. A tőlünk jobbra ülő zenészek pedig már két-három napja lelkesen készültek gondosan összeválogatott énekekkel. Püspök atya szavai után az egyik kiscsoport társaságában tölthettek el egy bő fél órát, akik már nagyon vártak benneteket, és szívesen mesélnek nektek a Csücsopról, válaszolnak a kérdéseitekre. Ezt követően visszatértek hozzánk az esti imára, no meg a remélhetőleg finomra sikeredett agapéra, amikor is jobbnál-jobb szendvicseket majszolva segítünk Nektek a Keltetős játék kitöltésében. Ha ez sem volna elég, a hittan után közösségünk egyik tagjának vezérletével a ráérősek átvonulhatnak a Ferenciek terére, ahol egy forró kakaó mellett örülünk annak, hogy eljöttetek Hozzánk és iszunk az egészségetekre.

Nálunk így zajlanak a csütörtöki alkalmak. Ezek mögött az apró mozzanatok mögött viszont rengeteg munka áll, hiszen semmi sem történik magától! Szükség van a közösség tagjainak áldozatkészségére.

Ha visszagondolok a saját 3 csücsopos évemre, azt látom, hogy az első időszakban különösen jó érzés volt megtapasztalni a Csücsoposok vendégszeretetét, nyitottságát. Az első hónapokat követően igyekeztem nemcsak a csütörtöki alkalmakon részt venni, hanem az imákon, társasjátékozásokon, különböző táborokban is. Ugye mondanom sem kell, minden esemény mögött a közösség áldozatkész felelős tagjai állnak, akik készülnek egy adott imával, programmal, netalántán befogadnak minket egy esti társasjátékozás erejéig az otthonukba is.

A közösségbe integrálódás időszaka után úgy éreztem, nekem is adnom kell valamit magamból a többiek számára. Szívesen igent mondtam, amikor felkértek kisebb-nagyobb tábori programok szervezésére, lebonyolítására, egy-egy csoportvezetésre. Azután egy meggondolatlan nyári délután igent mondtam Marx Andrisnak, aki szerint harmadmagammal nagyon jó kis csücsopos bulikat tudnék szervezni. Azt hiszem, nem az én tisztem eldönteni, hogy igaza lett-e vagy sem.

No és mit adott nekem az, hogy szolgálatot vállalhatok a Csücsopon?

Először is rengeteg emberrel megismerkedhettem a közösségből. A feladataim közös eleme az volt, hogy másokkal együtt dolgozva valami színvonalasat szervezzek. És ez- Hála Istennek!- szerintem többnyire sikerült is. Sok kedves emlékem maradt meg az elmúlt időszakból.

Másodszor pedig segített csökkenteni az egocentrikusságomat. Mondjuk előtte sem éreztem magam túlzottan énközpontúnak. Azonban rá kellett jönnöm, hogy amit én jónak tartok, arról másnak egészen eltérő véleménye lehet. És be kellett jó néhányszor látnom, hogy másoknak lett igaza. Fontos tehát az örökös kompromisszumkeresés és a jó kommunikáció a társaimmal. Nagy örömmel tölt el az a tény, hogy jóllehet sokszor olyan csücsopos barátaimmal szervezkedem, akiknek szinte teljes mértékben eltérő egy adott kérdésben a véleménye, mégis megtaláljuk a közös nevezőt, hogy valami szépet, emlékezeteset tudjunk alkotni- végső soron Isten dicsőségére.

És hogy miért is tartottam jónak ezeket elmondani Nektek? Hogy bíztassalak Titeket arra, hogy ne féljetek felelős szolgálatokat vállalni itt a Csücsopon és más közösségeitekben egyaránt, hiszen ahogy a Katolikus Egyház is vallja: jót tenni jó! A közösségért vállalt munka alkalmat adhat arra is, hogy a Bennetek lévő számos talentum kibontakozhasson. Emellett nagyon klassz élmény azt látni, hogy egy közös cél érdekében mennyien össze tudunk fogni: ki-ki a saját képességei szerint.

Mondandómat egy Szent Pál idézettel zárom: Róm12,4-8

 

 


Természetesen nemcsak a Csücsopon, hanem más élethelyzeteinkben pl. a munkahelyen is értelmezhető a szolgálat fogalma:

A legfontosabb, hogy a rád bízottakhoz és a legkisebbekhez is szeretettel és tisztelettel fordulj, azzal tudod igazán szolgálni a Jóistent. (személyes történet megosztása)

Sőt…a szolgálat ezerféleképpen nyilvánulhat meg az életünkben…

A szolgálat jelentésének egyik megközelítése: önként v. kényszerből valakinek a kedvére tenni.
Fontos, hogy ne csupán valami óriási, nehéz, sok időt, energiát, munkát igénylő feladatként lebegjen a szemünk előtt, amihez már akkor kevésnek érezzük magunkat, mikor még bele sem kezdtünk.
Vegyük észre azokat a helyzeteket, amikor számunkra apró figyelmességekkel, tudatosan örömöt szerezhetünk másoknak.

Ilyen lehet pl.: egy mosoly, de adhatunk segítséget; az időnkből valamennyit; a véleményünket; egy ötletet; támogatást; odafigyelést; bizalmat; teret a másiknak; jó hírt; kedves fogadtatást; bátorítást; adhatunk a tudásunkból; elismerést; hálát; ölelést; adhatjuk a szükségeinket és ezzel lehetőséget a másiknak, hogy ő adjon nekünk; köszönetet; stb.

 

Gondolatok a zenei szolgálatról

Zenélni, énekelni, zenei szolgálatot teljesíteni egy Közösségben igazán felemelő. Nagyszerű érzés a zenésznek, hiszen ezt a talentumot kamatoztatni tudja, és élmény lehet a befogadónak is. Egy-egy dallam mély gondolatokat indíthat el, átsegíthet minket a nehézségeken, örömöt képes az ember hétköznapjaiba vinni. A zenélésnek, éneklésnek közösséget formáló ereje van. Sokszor tapasztaltam ezt egy-egy gitáros misén, a tábortűz mellett vagy egész egyszerűen akkor, amikor „csak úgy”, „magunk között” énekeltünk, zenéltünk. Természetesen a zenei szolgálat is egy komoly feladat. Amikor több ember zenél együtt, elengedhetetlen a koncentráció, az egymásra figyelés és egymásra hangolódás, fontos az „egy húron pendülés”! Ezt a szolgálatot is csak alázattal lehet végezni, ugyanakkor csodálatos, hogy mindeközben kreatívan tudjuk formálni a saját szájízünk szerint a dalokat, és kialakul a zenészek között egy láthatatlan kapocs. Igazán jó érzés, amikor a hallgatóság megköszöni, vagy egy-egy dicsérő szóval illeti a szolgálatot. Ezért éri meg! Nagyon!


 

Gondolatok a szentmisén való technikai szolgálatról

Egy személyes tapasztalaton keresztül éltem meg, hogy milyen személyiségformáló ereje van a szolgálatvállalásnak. 14-15 éves koromban a plébániánkon engem jelöltek ki arra, hogy innentől kezdve hangosítsak a miséken. Ezt kezdetben tehernek éreztem, de az idő múlásával egyre inkább kezdtem felismerni, hogy egy szolgálat alatt nem csak adok, hanem kapok is. A felelősségtudat ekkor alakult ki bennem, valamint a bizalom, amit kaptam az megerősített a szolgálatvállalásban. A miséken többen vállaltunk szolgálatot, együtt készültünk a misékre, így a szolgálatnak van egy közösségformáló szerepe is. Összesen 10 évig hangosítottam, ez alatt az idő alatt olyan élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodtam, amelyek közelebb vittek Istenhez.

Ráhangolódásunk után meghallgattuk Püspök atya gondolatait is: Az egyház maga szolgáló egyház, így tehát mindenkinek legyen benne szolgálata. Püspök atya kifejezetten undorodna egy szolgálat nélküli egyháztól. A legmagasabb szolgálat az evangelizáció, az Evangélium hirdetése és átadása. Nem szabad szaladni, sietni, rohanni, unott pofával tanúskodni az Evangéliumról. Fontosak a legapróbb szolgálatvállalások is: pl. gyerekekre vigyázni, tehermentesíteni a fiatal szülőket. A világi ugyanis ott tud helyt állni, ahol a pap labdába sem rúghat. Nem csak papokból, szerzetesekből lesz jó lelki vezető, hanem a hiteles világiakból is. A közösségbeli szolgálatról egy gondolat: A közösséget akkor hagyd el, ha már nem tudsz rajta segíteni.



Az alábbi kérdésekkel készültünk a kiscsoportos beszélgetésekre:

  • Vállaltál már valamilyen felelősséget/szolgálatot Csücsopon? Mesélj a pozitív/negatív tapasztalataidról!
  • Miben nyilvánulhat meg az Úrnak való szolgálatod? És az embereknek?
  • Említs egy példát a mai napodból, amikor szolgálatot teljesítettél! Mi volt benne a felemelő?
  • Melyek azok a belső tulajdonságaid, amiket mások szolgálatára fordíthatsz?
  • Hogyan formálódtál/milyen változásokon mentél keresztül az alatt az időszak alatt, amikor valamilyen szolgálatot teljesítettél? Ha most is teljesítesz szolgálatot, akkor hogyan formál téged a jelenben?
  • Ha van különleges talentumod, azt hogyan érleled magadban? Mennyire foglalkozol ennek gondozásával/fejlesztésével?
  • A nehezebb időkben ki/mi ad erőt ahhoz, hogy ugyanolyan lelkülettel folytasd szolgálatodat? (Legyen az egy hétköznapi jótétemény, vagy egy összetettebb, több embert érintő feladat.)
  • Hogyan jelenik meg számodra Isten a szolgálat teljesítése közben?
  • Kényelmetlen neked, ha a saját szabadidődet mások szolgálatára kell feláldozod? Vállaltál már önkéntes szolgálatot?

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása