Hogy mitől is működik jól a Közösség, vagy miért is jó ott lenni: erről azért egy Csücsopos azt hiszem elég gyakran beszélget. Tudjuk jól, hogy a Jóisten kegyelme nélkül semmi ilyen jó nem valósulhatna meg, és hogy szükség van lelkes, felelős emberekre is, akik időt, energiát, imádságot áldoznak a Csücsopra.
E sorok írója nem áltatja magát azzal, hogy ilyen nagy összefüggéseiben értelmesen írhatna a Csücsopról vagy általában a közösségekről (aki ilyet olvasna, annak ajánlja Jean Vanier könyvét). Mindössze ahhoz meri venni a bátorságot, hogy egy apróságot ragadjon ki abból, miért is jó (szerinte) a Csücsopra járni. Ez az apróság pedig: a Turbómájkrém.
Először kezdjük egy kis történeti áttekintéssel. Csaknem lehetetlen korabeli forrásokat találni, de a szájhagyomány úgy tartja, hogy Hegyi Gábor volt az, aki először megismertette a közösséget a szendvicskészítés eme fortélyával. Ennek már jó pár éve, ez alatt a turbómájkrém mindvégig jelen volt ugyan a közösségünkben, ám jóval kisebb rendszerességgel és tudatossággal, mint az elmúlt hónapokban. Őt méltón megillető helyére csak a 2011-es nyári táborban, Bakonycsernyén került vissza a turbómájkrém.
Nyári újrafelfedezesében (melyben a szerző is tevékeny részt vállalt) a fő vezérelv az volt, hogy valami olyant adhassunk a táborlakók kezébe (szájába), amely finom, de mégsem kerül sokba. Alapanyagként adódott a TESCO-ban egészen meglepően olcsón kapható májkrém – ami viszont önmagában a finom jelző kritériumait talán nem tudná maximálisan teljesíteni – egy gyors körülnézés után az élelmiszer-raktárban (margarin, hagyma) adódótt a válasz: ez lett a turbómájkrém.
A kísérlet olyan jól sikerült, hogy a következő étkezésnél a tábor népe már-már követelte az így elkészített szendvicseket, és a tábor végéig része is maradt a menünek. Valójában a turbómájkrém nevet is itt kapta, a tanulmány szerzője ezúton kéri azok jelentkezését, akik biztos forrásokkal rendelkeznek a névadó személyét illetően.
Azóta is rendszeres része agapés menüinknek. Megfigyelhető, hogy a turbómájkrémes tálcák környékén minidg nagyobb sűrűségben fordulnak elő a Csücsoposok, táborokban, hétvégeken pedig már a tálcacsenésre is vetemedtek néhányan érte (a tálcacsenés azt a műveletet takarja, amikor valaki, a saját asztalán levő tálca, mondjuk párizsis kenyeret suttyomban elcseréli a szomszéd asztal turbómájkrémes tálcájára). És ami legjobban mutatja fontosságát: ha egyszer-egyszer kimarad a menüből, mindig akad valaki, aki számonkérje hiányát.
Hogy mi okozza a nagy sikert, arra nehéz válaszokat találni. A kulcs azt hiszem, az, hogy a finomság/ár-arányban jelenleg nincsen párja. Sokat jelent az is, hogy egyrészt már hagyomány, másrészt vizsont egy picit mindig másmilyen: lehet többféle hagymával készíteni, fűszerekkel ízesíteni, sőt nemrég már uborkás változatban is felszolgálták. A májkrém-margarin arányok megtalálása terén is több sikeres iskola receptjét követhetjük. Nem feledkezhetünk el a turbómájkrém elnevezés nagyszerűségéről sem – ki ne akarna kipróbálni valamit, aminek a nevében van, hogy turbó?
Zárásul a szerző köszönetet szeretne mondani mindazoknak, akik már valaha csináltak vagy ettek turbómájkrémet, hiszen ezáltal is hozzájárultak a legenda épüléséhez és eme cikk születéséhez :-).
Írta: Hujter Bálint
