A 18-as és a 2-es kcs közös ráhangolódása: Témánk a keresztény „bénaság”. Azaz, mik azok a tipikus keresztény viselkedésminták, amelyek valóban gyengeségek, és melyek azok – melyek ugyan a világ szemében „bénák” – mégis keresztényként erkölcsi kötelességeinknek számítanak.
Ismerős az alábbi történet?
- Az egész könyvelés az ő kezén ment át. Egy vacak kis radír se volt, ami elkerülte volna a figyelmét. Baromi lelkiismeretes volt.
- Ezt mondom én is. Nem miatta ment csődbe a cég.
- Egyértelmű. A vállalat már korábban is nagy bajban volt. Tudod, a norvég meló kapcsán, amikor fullra kimerült a kasszánk a kötbér miatt.
- Azért azok a norvégok is szemetek voltak…
- Ez most nem lényeges, de tényleg. Hogy csűrték-csavarták a szerződést a nyavalyás jogászaik. Na mindegy. De visszatérve Karcsira: szerintem akkor szállt el az agya, amikor főnök hirtelen azt mondta: „Vége gyerekek, a francnak se kell manapság hidraulika.” Akkor kezdte el Karcsi a cégből kiemelni a lóvét. Öregem, olyan pénzügyi manővereket csinált, amit tuti nem tanítottak neki a Piárban, de még a Közgázon sem. Én is csak az újságokból olvastam.
- De mit is csinált?
- Lényegében azt, hogy a beszállítóinknak elkönyvelte a szállított cuccokat mindenfajta szállítás nélkül, és persze kipengette nekik a pénzt a céges keretből.
- Mi értelme volt ennek?
- Akkor neki már a fejében volt a terv: önálló vállalkozást akart. A későbbi partnereket így lekenyerezte magának, és ami a legfontosabb az egészben: ezzel zsarolhatóvá tette őket, nekik meg fel se tűnt ez a trükk. Akkortájt, a recesszióban kevesen láttak tovább az orruk hegyénél. Örültek egy kis ingyen biznisznek. Megszívták, tény.
- Aztán kiderült persze minden.
- Ja, 5 év után… De akkor már ment a szekér: offshore, Kajmán-szigetek, minden játszott. Ő meg addigra már sebezhetetlenné vált: képviselő-haverok, miegymás.
- …
- Nem csinálnám utána, de tény, hogy hihetetlenül okos csávó volt.
- Annyi szent. Vagy maga az ördög?
Nem? Így már biztosan:
Aztán a tanítványokhoz fordult: „Egy gazdag embernek volt egy intézője. Bevádolták nála, hogy eltékozolja vagyonát. Magához hívatta, és így szólt hozzá: Mit hallok felőled? Adj számot vagyonomról, mert nem maradhatsz tovább intéző. Az intéző így gondolkodott magában: Mitévő legyek? Uram elveszi tőlem az intézőséget. Kapálni nem bírok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek házukba, amikor elcsap az intézőségből. Egyenként magához hívatta urának minden adósát. Megkérdezte az elsőt: Mennyivel tartozol uramnak? Száz korsó olajjal – felelte. Erre azt mondta neki: Fogd adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet. Aztán megkérdezett egy másikat: Te mennyivel tartozol? Száz véka búzával – hangzott a válasz. Fogd adósleveledet – mondta neki –, és írj nyolcvanat. Az úr dicsérte a mihaszna intézőt, hogy okosan járt el. – Igen, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.” (Lk 16, 1-8)
Jézus nem arra buzdít, hogy mi is legyünk csalók, hanem rá akar ébreszteni minket arra, hogy ne legyenek illúzióink a világgal kapcsolatban és igyekezzünk okosak lenni, de ne bűnös módon.
Rendhagyó lelkitükör
- Eléggé erős a hitünk?
- Baráti vagy munkahelyi közösségben ki merünk kiállni keresztény erkölcsi nézetünk mellett?
- Barátaink keresztény erkölcsöt sértő véleményét szó nélkül hallgatjuk, esetleg helyeseljük is? Isten gondviselésében túlzottan és felelőtlenül bízunk?
- Az ember által hozott szabályokat sem hágjuk át sohasem? Teljesen üres utcán pirosan jelez a gyalogoslámpa, sietnénk. Átmegyünk?
- Mindig fizetjük a főnökünk sörét?
- Mindenki lelki szemetesládája vagyunk?
- Ha megdobnak minket kővel, kenyeret dobunk vissza?
- Nem fekszünk le a párunkkal?
- Megcsaljuk a házaspárunkat?.
- Róma leosztja, és mi gondolkodás nélkül megcsináljuk?
- A túlzott önmegtartóztatásért tapsot várunk?
- Minden körülmények között becsületesen viselkedünk?
- Bliccelünk?
- Adót csalunk?
- Elismerjük, ha másnak kárt okoztunk?
- Eljárunk bulizni? Miért? Miért nem?
- Fölveszünk kivágott ruhát?
- Kölcsönadunk annak, akitől nem várjuk vissza?
- Hajléktalanoknak adunk pénzt?
- 70-szer 7-szer megbocsátunk? Mikor, miért, van határ?
- A hagyományokat és tekintélyeket kritika nélkül elfogadjuk?
Elgondolkodtató
Tavaly egy táborban voltam, ahol gyerekekre vigyáztunk és volt egy 6-7 éves kisfiú, Andris, aki amikor szóba jött, hogy „ha megdobnak kővel...” egyből rávágta, hogy „dobd vissza kettővel”... Ezen persze nevettünk, de sajnos ezt látják a mai gyerekek/fiatalok, hogy az erősebb nyer. De vajon a lelki erő nem számít? Hosszú távon mindenképpen jobban járunk vele.
„A keresztények sokszor csak kerülik a konfliktust” – szól a vád, mintha mi csak a könnyebb utat akarnánk választani. De valójában melyik a könnyebb? Visszavágni, felvenni a kesztyűt, vagy lenyelni, ami fáj és rosszul esik? Mert ez lehet, hogy megy, de rögtön meg is bocsátani... Számomra ez a kezdő szint - még nem vagyok teljesen jó, de már annyira rossz sem. Valami ilyesmi volt az előző főnökömmel kapcsolatban, amikor megállapítottam, hogy nem megy egyből, hogy szeressem. Az első lépés, hogy ne utáljam. Visszatérve a kő-kenyér példához: az már egy magasabb szint, hogy nem hogy nem dobom vissza, egyenesen kenyérrel viszonzom a követ és ha már ez sikerült, le lehet taglózni az embereket. Olyan néha, mint egy sokkterápia - eléggé hatásos tud lenni. (Adrienn)
Nemrég részt vettem a Tiszta Szívek Mozgalmának (TSZM) idei kongresszusán. Ha még nem hallottatok volna a mozgalomról, a lényege az, hogy megerősítse a katolikus fiatalokat arról, hogy érdemes tisztán élni a házasság előtt is és utána is. Ezen a kongresszuson Zoli, egy fiatal tanúságtevő számolt be a következő esetéről. Valamilyen szűk körű keresztény bulin vett részt, és a vége felé úgy alakult, hogy leültek beszélgetni „komolyabb” dolgokról is. Szóba került a házasság előtti tisztaság kérdése is. Úgy döntöttek, hogy körkérdésként beszélik meg ezt a kérdést, így szépen sorban elmondták egymásnak a véleményüket. Mindenkinek nagyjából az volt a véleménye, hogy a tisztaság szép eszmény, de a való életben tulajdonképpen nem is annyira nagy baj, ha nem tartjuk meg. Persze úgy alakult, hogy utoljára Zolinak kellett véleményt mondania. Mit gondoltok, mit mondott? Volt rá bátorsága, és kimondta mindenki előtt, hogy a tisztaság egy nagyon fontos dolog az életünkben, amihez mindenáron kell és érdemes ragaszkodnunk.
Mi a véleményetek erről? „Bénaság” volt? Éppen ellenkezőleg, nagyon bátor dolog volt a részéről kiállni a keresztény tanítás mellett. Vajon hány ember mert volna ellentmondani a többieknek egy ilyen helyzetben annak ellenére, hogy meg van győződve a tisztaság fontosságáról? Nem hiszem, hogy sokan. Biztosan lennének akik a közvéleménybe „belesimulnak”, és olyanok is, akik inkább hallgatnának. Én ezeket a viselkedéseket nevezném „bénának”, Zoliét pedig bátornak, és az egyedüli helyesnek. Bár nem voltam ott az esetnél, mégis gyanítom, hogy azok közül is, akik Zoli előtt mondtak véleményt, voltak olyanok, akik valójában Zoli álláspontján voltak. Csak nem merték vállalni... (Balázs)
Baráti vagy munkahelyi közösségben nem merünk kiállni keresztény erkölcsi nézetünk mellett, ugyanakkor barátaink keresztény erkölcsöt sértő véleményét szó nélkül hallgatjuk, esetleg helyeseljük is. Még jó hogy! Általában egy ilyen keresztény erkölcsbe ütköző megnyilvánulás után nincs meg a légkör ahhoz, hogy lelki síkra tereljük a beszélgetést. Ateista vagy részeg csoportosulás...stb. Ha meg ott a „túlerő” és előhozakodok az elveimmel, és pont nem vagyok naprakész az adott témában, tehát nem tudok nyomós érveket felsorakoztatva disszertálni, biztos, hogy a disznók páros lábbal tapossák bele a gyöngyöket a sárba. Szóval ilyenkor max. csak humorosan, finoman felvillantom a tükröt (ha tudom), hogy azzal, amit mond mekkorát harap a farkába a kígyó, mennyire ellentmondásos; vagy ha másra nézve volt bántó a dolog, visszavetítem rá.
Jézus ugyanis arra figyelmeztet: ,,Ne vessetek szent dolgot ebeknek, s ne szórjátok gyöngyeiteket sertések elé.'' (Mt 7,6). Ezzel azt kívánja tőlünk, hogy szent hitünk tanításait és vallási életünk szent titkait ne vigyük bele olyan környezetbe, ahol értetlenül és érzéketlenül állnának velük szemben. Jézus meg is magyarázza, hogy miért. ,,Különben lábukkal eltaposhatják, azután megfordulnak és széttépnek titeket.'' (uo.)
Az értetlenség meggyalázza és kigúnyolja a szent tanításokat, másrészt pedig az illetéktelen kérdezősködő ártalmára lehet életünknek. Éppen ezért a korai kereszténységben kialakult az úgynevezett ,,disciplina arcani'', az őskeresztény titokfegyelem, amellyel eltitkolták keresztény mivoltukat az okvetetlenkedők előtt. Miért is igen magas állásokba is bejuthattak. Szent Sebestyén például Diocletianus testőrségének parancsnoka lett. Igaz, hogy amikor nyílt vallomásra került sor, hitvallást tett, de addig, míg e magas rangra eljutott, mennyi mindent kellett okos módon elhallgatnia!
Ha ez az alapkiindulás, akkor pláne nem kell magunkat bátortalansággal vádolnunk, ha egy vitatkozó kedvű ember – még ha célzatossággal is – vitát provokál. A vita sem a meggyőzésnek, sem a tanúságtételnek nem alkalmas légköre. Vitával még senkit sem nyertek meg a hitnek. Az igazság kereső embernek viszont annál inkább kell tanúbizonyságára
lennünk. [Belon Gellért, in Beszélgetés a Mesterrel] (Marci)
De hol is keressük a helyes utat?
● Meghunyászkodásból vagy valamiféle bátorságból ered?
● A motivációban van különbség, az eredmény kivülről lehet ugyanaz.
● A tehetetlenség vagy a tudatos áldozatvállalás lelkületét veszem észre belül?
Kérdések a kiscsoportos beszélgetésre
1. Voltál már olyan helyzetben, amikor úgy érezted, „béna” lennél, ha mások előtt ki kell állnod keresztény véleményed mellett?
2. Mindenáron, minden helyzetben becsületesen kell viselkedni (pl. puskázás, bliccelés, adócsalás, közlekedési szabályok megtartása)?
3. Volt, hogy nem értettél egyet valamivel, de nem akartad „kelteni a feszültséget”, így inkább magadban tartottad a mondanivalód? Meddig lehet bírni, ha az ember mindent lenyel? És egyáltalán érdemes-e? Mi (lenne) a normális módja a véleményünk nyilvánosságra hozásának?
Püspök Atya gondolatai
A keresztény „bénaság” fogalma létezik, de ne keressük lexikonokban, biztosan nem találjuk meg. A kérdésnek nincs is szakirodalma.
Mindenekelőtt a keresztény önérvényesítéssel áll kapcsolatban. Sokszor ugyanis mi, keresztények félreértjük a jézusi mondást: „Aki első akar közöttetek lenni, legyen mindenki szolgája.” A mondást Jézus elsősorban önmagára értelmezi: ő az, aki mindenki szolgája lett, ő foglalta el az utolsó helyet. De ezt nem valamiféle bárgyúságból tette, hanem éppen ellenkezőleg: Jézus ezt karakán módon és férfiasan vitte végbe. Ő ezzel nagyon bátran szembeszállt a világi hatalmaskodók logikájával és a közösséget vállalt a legnyomorultabb emberekkel is (vö. Filippi-levél Krisztus-himnusza).
A mindennapi cselekvéseinkben ez hogyan mutatkozhat meg?
- Nyugodtan veszekedjenek a párok, ne kerüljék vagy kendőzzék a konfliktusokat!
- Tanuljunk meg okosan érvelni illetve lobbizni jó ügyek mellett!
- Ez nem agresszivitás, hanem az igazság nevében konfrontálódni kell.
- „Lányok, kötelességetek szépnek lenni!”
- Ne hagyjuk magunkat megvezettetni, ahogyan Jézus sem hagyta magát (vö. „Adjatok egy adópénzt!”)!
- Ha szólunk valakinek az érdekében (protekció), aki éppen a határon van, az még nem jogtalanság. Legyen összetartozás közöttünk ilyen módon is!
- Ne járjunk oldalazva az utcán, amiért mi keresztények vagyunk!
