Így, úgy, de belekerültem... 2 éve októberben egyszerre dőzsölésnek éreztem magam jóvilágát. Egy kis haszontalanság érzés is kerülgetett, ha például Teréz anyára gondoltam, vagy bármelyik szentre.
Aztán egy plakát az Örökimádásban. "Uram, nincs emberem...".
Tárcsáz. Időpont egyeztetés. Fél év várakozás. Tavasszal képzés, majd jött a nyár, a szabadság és el is feledtem az "embered-ségemet". Szeptemberben jött a telefon, hogy akkor, ugye, komolyan gondoltam és számíthatnak rám. Hát... Nem volt mit tenni, menni kellett.
Helyszín: I: Belklinika. 100 ágy. Min. 80 beteg fekszik benn kiszolgáltatottan, hol reményvesztetten, hol bizakodón minden héten.
"Jó napot kívánok! F.E. vagyok, önkéntes beteglátogató. Azért jöttem, hogy szóljak, hogy holnap délután fél ötkor római katolikus szentmise lesz az I. emeleten, ahova szeretettel várjuk a hölgyet/urat is, ha igénye van rá. Ha nem nagyon tetszik tudni fenn járni, az atya is szokott a kórtermekbe jönni. Szívesen eljön meglátogatja magát, ha szeretne gyónni, áldozni vagy csak beszélgetni egy kicsit!" "Ez csak egy lehetőség, amivel bárki élhet." (Mosoly) "És hogy tetszik lenni? Mióta tetszik a kórházban lenni?..." " Annus néni, drága! Hát újra be tetszett kerülni? Igazán sajnálom, de nagyon örülök, hogy újra látom! Hogy vannak az unokái?..." "Mit tetszene szólni, ha elmondanánk közösen egy Miatyánkot?" "Hogy tetszik, mondani?" "Igen, igen. Értem." (Nem értek semmit abból, amit mondani próbál a néni, de mégis hallgatom. Őt senki sem hallgatja.) "Mintha múlt héten már találkoztunk volna, ugye? És jobban érzi magát?" "Adhatok egy kis vizet?" " csend " (S közben érzem, hogy mindjárt jöhetnek inni az egerek.) " Nagyon örültem a beszélgetésnek! Köszönöm szépen én is! Ha itt teszik lenni még a jövő héten is, találkozunk" " Nem baj! Egy az Isten! Áldás, békesség!"
Folytathatnám még. Se vége, se hossza, pedig csak 90-160 perc mindössze minden kedden. Mikor, hogy.
Kissé nehézkesen, mindennapi problémákkal a vállamon lépek be a Korányi Sándor utca 2/a kovácsolt vas kapuján. Mikor kilépek a sötétbe a vaskapun át, érzem a derekam, a nyakam, s megint bosszankodom, " Már megint mennyi ajándékkal halmoztál el Uram! Egyszer igazán engedhetnéd, hogy csak adhassak, ellenérték nélkül!". (Na jó, néha hagyja. (: ) Valamiféle boldogság kerít hatalmába. S talán aznap az a pár órám nem haszontalansággal telt.
F.E.
Ui.: Az érdeklődők számára évente több alkalommal ingyenes önkéntes beteglátogatói képzést indítanak az Országos Onkológiai Intézetben. A képzés 4 alkalmas. Majd két gyakorlati óra zárja. Eztán tied lesz egy kitűző s indulhatsz is az osztályra. Várnak!
