Bemutatkozás

A Csütörtöki Csoport (Csücsop) egy Budapesten működő Katolikus Ifjúsági Közösség. Lelki vezetőnk Bíró László püspök atya, tagjaink pedig Budapesten tanuló főiskolások és egyetemisták, valamint fiatal dolgozók (jellemzően 18-30 év közötti korosztály). A Csücsop egyszerre kíván számukra otthon és ugródeszka is lenni. Otthon a Budapesten élő (de sokszor máshonnan érkező) fiataloknak, ahol személyes kapcsolatokat építhetnek, elmélyíthetik hitéletüket, megoszthatják örömeiket és gondjaikat másokkal. Ugyanakkor ugródeszka is, mivel a kezdetektől fogva egyik célunk, hogy tagjaink a Csücsopon szerzett közösségi tapasztalat birtokában később új közösségeket hozzanak létre vagy más, már működő közösségeket erősítsenek.

Érdekel a Csücsop?

Közösségünk minden csütörtök este 7 órakor találkozik a Párbeszéd Házában.

Cím: 1085 Budapest, Horánszky utca 20. (térkép)

Kérdéseddel bátran keress minket az info@csucsop.hu címen vagy közvetlenül írhatsz itt.

Szeretettel várunk!

Csütörtöki levelek

Kapcsolatunk Istennel, a szentekkel és az elhunytakkal

2013.10.31. 19:00 | Ági (10-es) | Szólj hozzá!

Címkék: csütörtöki levél

Hands_of_God_and_Adam.jpgA 10-es kiscsoport ráhangolódása az Istennel, illetve a szentekkel és elhunytakkal való kapcsolatról. 

Ezen a csütörtökön arra hívtuk a közösség tagjait, hogy egy közös elcsöndesedés mellett együtt elmélkedjünk arról, hogyan tekint ránk és milyen módon közelít hozzánk Isten, és mi hogyan nyithatunk felé, illetve mi módon tehetjük életünk részévé. 

A ráhangolódás során kapcsolódó szentírási idézeteket olvastunk fel; emellett Ruth Burrows kármelita nővér gondolatait osztottuk meg Isten irántunk való szeretetéről és az imádságról, mint a Vele való kapcsolattartásról. A kiscsoportos beszélgetések során személyes Istenkapcsolatunk és imaéletünk mellett a szentekhez és elhunyt hozzátartozóinkhoz fűződő kapcsolatunkról is beszélgettünk. 

[Róm 8, 31b-39]

"Amennyiben a kereszténység szíve egy olyan Isten, aki nem kevesebbet ad, mint önmagát, ennek logikus következménye, hogy a keresztény ember alapvető beállítottságának is az Ő befogadására kell irányulnia. Legelőször is el kell fogadnunk, hogy szeretnek; hagyni kell, hogy Isten szeressen, Ő legyen az aktív, az adakozó; hagyni kell, hogy Isten Isten legyen számunkra." (Ruth Burrows kármelita nővér*)

[Jn 14,26]

[Jn 15,7-8)

[Róm 8,26]

Mert "A Szentlélek (...) nem kevesebb, mint az Atya és Fiú közti szeretet, az Ő kommúniójuk. Imádságunk olyan szegénynek, olyan sikertelennek tűnhet előttünk! Nem látjuk a valóságot. Imánk azonos ezzel a Jézus és Atya közti szeretetkapcsolattal, amely maga a Szentlélek." (Ruth Burrows kármelita nővér)

"Isten nem valahol "kívül van", hanem a legközvetlenebbül jelen van számomra, vérem lüktetésében. Nem nagy uraság ő, aki örvendezik hűbéresei hódolatának és meg van sértve, amikor ezt nem kapja meg tőlünk. Nem. Mi érdekeljük Őt, a mi boldogságunk az Ő boldogsága. A szenvedélye vagyunk ; minden foglalkoztatja, ami minket érint, életünk minden részlete, testünk minden porcikája. Mindennel szenvedélyes szeretettel törődik." (idézett szerző)

"Lehet, hogy fel kell adnunk az imádságról alkotott összes olyan elképzelésünket, miszerint az ima egy olyan hosszabb-rövidebb időtartam, melynek során Istent úgymond szórakoztatnunk kell szent gondolatokkal, vagy értékes érzelmekkel és szavakkal. Aztán, ha úgy érezzük, előadásunk reménytelen, elbátortalanodunk, és azt a következtetést vonjuk le, hogy bármit is mondanak az ima hasznosságáról, számunkra időpocsákolás." Könnyen "elfelejtjük azt az igazságot, hogy Isten az, aki cselekszik, és aki ad. A keresztény ima nem más, mint jelen lenni Isten előtt oly módon, hogy Ő adni tudjon nekünk. Csak az számít, hogy hiszünk ebben, és Vele maradunk, tekintet nélkül arra, hogy milyen érzelmek töltenek el közben, ha egyáltalán eltöltenek. A hitet úgy tudjuk a legmélyebben kifejezni, ha minden nap fenntartunk egy konkrét, sérthetetlen időt, bármily rövid legyen is, amikor bízó hittel el- és befogadjuk Isten irántunk való korlátlan szeretetét." (idézett szerző)

"Az imádság nem technika, hanem kapcsolat. Nincs benne ügyetlenség, akadály, probléma. Az egyetlen gond az, ha Istent nem akarjuk. Talán "lelki életet" akarunk, "imát" akarunk, de nem Istent akarjuk. Bárki meg tud tanítani arra, hogy mindaz, amit tennünk kell nem más, mint tekintetünket Jézusra szegeznünk. (...) Mi, akik ismerjük Jézust, nem vagyunk kiszolgáltatva saját imáinknak, saját módszereinknek, melyek révén Istennel kapcsolatba léphetünk. (...) Tudjuk, hogy mindezt Jézusban már megkaptuk. Oda kell mennünk Istenhez, és elkérni mindezt. Előttünk a forrás túlcsordul - nem kell tennünk mást, mint inni belőle." (idézett szerző) 

A kiscsoportos beszélgetések kérdései: 

1. Mi a fontosabb, szükségesebb: meghatározott hosszabb időt tölteni imával reggel és/vagy este; vagy a nap folyamán, amikor eszünkbe jut, fohászokkal Isten felé fordulni?

2. Mi jelent örömet és mi jelent nehézséget az imaéletedben? Min lenne jó változtatnod?

3. Kötött vagy szabad ima útján tudsz jobban kapcsolatba kerülni Istennel?

4. Ki neked Isten? Hogy szoktad szólítani? Milyennek látod, tapasztalod Őt mostanában?

5. Mit jelent számodra az Istennel való kapcsolatodban, életedben az Őrangyalod és a Szűzanya?

6. Van-e olyan szent, akit közel érzel magadhoz; aki példakép, akitől tudsz tanulni?

7. Hogy vannak jelen az életedben, imáidban elhunyt hozzátartozóid, szeretteid?

* Az idézetek forrása:

Ruth Burrows OCD: Az imaélet lényegéről. Sarutlan Kármelita Nővérek, JEL Könyvkiadó, Budapest, 2012 (Eredeti cím: Essence of Prayer)

A 10-es (Tíz csapás) kiscsoport

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása