A 8-as és a 16-os kiscsoport ráhangolódása a Keresztényüldözésről.
Dominika
Ferenc pápa: ma nincs kevesebb keresztény vértanú, mint Néró császár idején
Flóra,Teri
Andris
Máté
A modern nyugati civilizáció eljutott odáig, hogy a kereszténységet üldözi, melyre felépítette a kultúráját.
Nem kérdés, hogy keresztényüldözések közepette élünk. Viszont felmerült bennem a kérdés, hogy mi keresztények erről mennyire tehetünk? Egyáltalán kell-e tennünk ez ellen valamit? Amikor Brüsszelben nem szabad Karácsonyfát állítani, mert az keresztény jelkép (ami nem is igaz, de ez most mindegy), akkor hol vannak a felháborodott keresztények? Hol vagyunk, akik felemeljük a hangunkat? Vagy lehet, hogy a keresztények pont nem azok az emberek, akik vallási háborúzást csinálnak, és ez így is van rendjén? Egy dolgot azért még így is meg tehetünk, sőt meg kell tennünk! Amikor beszélgetünk valakivel, aki tudja, hogy hithű keresztény vagyok, de közben azt látja, hogy dől a mocsok a számból, vagy tudja, hogy közben együtt élek a barátnőmmel, akkor azt fogja gondolni, hogy ezek a keresztények magukat sem veszik komolyan. És ebben igaza is lesz. Ebben változtathatunk és kell is. Vegyük komolyan magunkat, a hitünket és éljünk úgy, ahogy Jézus Krisztus erre tanított minket! Ezt meg kell tennünk. Csak így, hitelesen tudunk evangelizálni.
Antal
Isten ma arra hív bennünket, hogy álljunk ki üldözött testvéreinkért. Kiállni azonban csak úgy van értelme, ha sokan teszik ezt meg. Együtt kell fellépnünk magyar keresztény testvéreinkkel, azokkal, akiket egyébként jól ismerünk, azokkal, akikkel negatív tapasztalataink vannak, azokkal, akik nem szimpatikusak. Több egyházközséget is megismerhettem már belülről, láttam, hogy sokszor irigység, pletykálkodás, gúnyolódás, széthúzás feszíti őket. Ezért is vannak sokan, akiknek valahogy nincs kedvük minden vasárnap templomba járni. Mi, keresztények, egymást is nagyon jól tudjuk üldözni. Emlékezzünk csak a nagy szentekre: nagyon sokan közülük a legtöbb támadást nem az egyházon kívülről, hanem az egyházon belülről kapták. Szent Ferenc, akit kis híján eretnekké nyilvánítottak. Szent Johanna, akit máglyán égetett el az inkvizíció. Szent XXIII. János, akit a konzervatív bíborosok akadályoztak a zsinat összehívásában. Mint egy családban, úgy az egyházban is elmondható: testvéreinket nem mi válogatjuk meg, csak a barátainkat. Korunk keresztény vértanúi nemcsak azért adják életüket, hogy Jézus igazsága mellett hiteles tanúságot tegyenek. Életáldozatuk egyúttal a többi keresztényt is összefogásra sarkallja. Elég szomorú, hogy sokszor ilyen áldozat kell ahhoz, hogy mi itt a világ szerencsésebb felén kezet nyújthassunk keresztény testvéreinknek. De ha már így alakult, becsüljük meg annál inkább az így kiküzdött békét és együttműködést.
Kiscsoportos kérdések:
- Mit jelent számodra a keresztényüldözés?
- Volt-e személyes élményed/tapasztalatod keresztényüldözéssel kapcsolatban?
- Az a tudod, hogy nap, mint nap halnak meg emberek a hitükért, hogyan éled meg?
- Mennyire vállalod fel nyilvánosan a hitedet?
- Meddig mennél el a hitedért? (Meghalnál érte?)
- Mit gondolsz, egy keresztény közösségen belül lehet-e keresztényüldözés?(kiközösítés, klikkesedés, hierarchikus rendszer stb.)
