"Amíg csak kapni akarok egy kapcsolattól, nem fog működni. Nem szabad arról szólnia, hogy szükségem van valakire, akinek fontos vagyok, aki megdicsér, és csak így érzem magam értékesnek. Először magamban kell eljutnom oda, hogy egy egész, szerethető és értékes ember vagyok. Egymagamban is. Ha ez megvan, akkor tudom odaajándékozni magam másnak." Idézet a 16-os kiscsoport ráhangolódásából.
Flóra
1. Szükségletek
Felismerem-e, hogy mikre van szükségem? Vagy másra vágyom, mint amit Isten úgy érez hogy adni akar nekem?
2. Ajándékozás a hivatásban és a párkapcsolatban
Akkor tudok ajándékozni, ha van miből. Minden ajándékozó egyben megajándékozott is. Istentől mind kapunk ajándékokat, fel kell ismernünk mik ezek az értékek, talentumok bennünk. Ha ez megvan, tudjuk hogy miből tudunk adni másoknak. Ez segíthet abban, hogy megtaláljuk a hivatásunkat, ahol sokakat meg tudunk ajándékozni.
"Ne olyan nő legyél akinek szüksége van egy férfira, hanem olyan akire szüksége van egy férfinak."
Amíg csak kapni akarok egy kapcsolattól, nem fog működni. Nem szabad arról szólnia, hogy szükségem van valakire, akinek fontos vagyok, aki megdicsér, és csak így érzem magam értékesnek. Először magamban kell eljutnom oda, hogy egy egész, szerethető és értékes ember vagyok. Egymagamban is. Ha ez megvan, akkor tudom odaajándékozni magam másnak.
Peti
ÉS ISTEN AZT MONDTA: NEM
(A meghallgatott imádság)
Megkértem Istent, hogy vegye el a büszkeségemet,
de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a büszkeséget nem Ő veszi el,
hanem nekem kell feladnom azt.
Kértem Istentől, hogy fogyatékos gyermekem legyen egészséges,
de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a lelke egészséges,
a teste csak átmenet.
Kértem Istent, hogy adjon nekem türelmet,
de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a türelem a megpróbáltatás mellékterméke,
nem kapni, megszerezni kell.
Kértem Istent, hogy adjon nekem boldogságot,
de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, csak áldását adhatja – a boldogság rajtam múlik.
Kértem Istent, hogy kíméljen meg a fájdalomtól,
de Ő azt mondta: nem.
A szenvedés eltávolít a világ dolgaitól és közelebb visz Hozzá.
Kértem Istent, hogy adjon lelki fejlődést,
de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a fejlődés az én dolgom, de hajlandó megmetszeni, hogy gyümölcsöt hozzak.
Kértem Istent, hogy segítsen másokat szeretni, úgy, ahogyan Ő szeret engem.
Erre azt felelte: látom már kezded érteni.
Kértem erőt...
És Isten adott nehézségeket, amelyek erőssé tesznek.
Kértem bölcsességet...
És Isten adott problémákat, hogy megoldjam azokat.
Kértem bátorságot,
És Isten adott veszélyeket, hogy legyőzzem azokat.
Kértem adjon szeretetet...
És Isten adott gondterhelt embereket, hogy segítsek rajtuk.
Kértem kegyelmeket...
És Isten adott lehetőségeket.
Semmit sem kaptam, amit akartam.
Megkaptam mindent, amire szükségem volt.
És imáim meghallgatásra leltek.
Henri Viscandi
Réka
Maslow piramisban lévő szükségletekből indultam ki. Hogyan lehet ezt az öt szintet átformálnom valahogyan a nagyböjti időszakra? Ezen gondolkodtam. Az első a fiziológiai szükségletek: Nagyböjtben ezt a „legnépszerűbb“. Nem eszünk húst, nem eszünk csokit stb. Lemondunk valamiről. De tudnánk-e még többről lemondani? Lehetne-e nagyobb dolgokat bevállalni? Nem arról van szó, hogy aki a csokiról mond le, az számomra nem nagy dolog. Arra gondoltam, hogy akár egy napi böjtöt is be lehetne vállalni.
2. A biztonsági szükségletek: a saját testi épségünk óvására gondoltam. Nagyböjtben lemondani az alkoholról, dohányzásról vagy drogról…bár utóbbi a közösségünkre nyilván nem igaz. Vigyáznunk kell az épségünkre, ezt kaptuk Istentől.
3. A közösségi hovatartozási szükséglet: Szükségünk van arra, hogy másokkal kapcsolatba kerülhessünk, és az emberek valamilyen csoportja elfogadjon bennünket. Ezért járunk csücsopra. A közösség viszont csak akkor lesz, ha mindenki ad bele valamit. Az nem működik, hogy valaki csak hétről hétre jár, de nem tesz semmit érte. Bizony mindenkinek hozzá kell tenni valamit ahhoz, hogy működjön.
4. Az elismerés iránti szükséglet: Az emberek szeretik magukat minél kedvezőbb színben feltüntetni mások szemében, hogy jobb vélemény alakuljon ki róluk. Önbizalmunkat alapvetően befolyásolja az, hogy mennyi pozitív visszacsatolást kapunk tevékenységeinkről. A közösségben erre remek alkalom nyílik, hogy észre vegyük a másikat. Merjük neki elmondani mindazt, amit róla tudunk. 5. Az önmegvalósítási szükséglet : Istentől kaptunk talentumokat. Ezeket merjük felhasználni a hétköznapokban. Ajándékozzuk meg a másikat, azzal a talentummal, amit kaptunk!
Iván
Budapest tele van történelmi emlékhelyekkel, gyönyörű épületekkel, bárokkal és éttermekkel. Mindezek mellett a szegénység és a nyomor is jelen van a városban.Az elmúlt téli időszakban egyre több hajléktalan húzta meg magát az aluljáróban. Nap mint nap elhaladunk kéregető hajléktalanok, öregek, betegek, nyomorékok, kisgyerekek és más nincstelenek – egyszóval: koldusok – mellett. Amikor kérésüket meghallgatva adunk valamit – mondhatni: ajándékozunk – két csapdába eshetünk.Az első, gyakran előforduló, hogy csupán gépiesen adunk egy kis pénzt saját lelkiismeretünk megnyugtatására és ezzel kipipáljuk a napi jócselekedetet. Egy tízforintos nem nagy összeg, bárki adhat. De vajon a mai árak mellett mennyi tízforintost kell összegyűjtenie, hogy vehessen magának bármi szükségeset? Valóban ajándék és napi jócselekedet volt? Az egész személytelenné válik és már nem is ajándék, mert nem őszinteségből fakad. Második esetre saját példámat hoznám fel. Munkába menet naponta elhaladtam egy hajléktalan férfi mellett, aki a kartonján ült a sarkon. Egyik este hazafelé tartva ismét elmentem mellette, pár méterre már elhagytam és elgondolkoztam azon milyen jó sorom is van, a munkahelyen is sokszor állófogadásokon kedvemre ehetek-ihatok és ki tudja az a szegény ember vajon mit eszik. Visszafordultam és a hátizsákomban lévő szendvicset átadtam neki. Továbbmenve azonban elkezdtem gondolkozni: „Most biztosan örül. Most biztosan hálás. Most milyen jó ember voltam. Most én is ajándékot érdemlek az életben.” S itt veszítette el önzetlenségét a tett és vált hiúsággá, bűnné. Figyeljünk ezekre a dolgokra, ha a koldusoknak adunk ne a saját lelkiismeretünk megnyugtatására tegyük és ne is azért, hogy a hiúságunkat tápláljuk vele. Azért adjunk, mert helyesnek tartjuk és így válik ajándékká akár a pénz, akár étel az vagy akár egy használt esernyő a tavaszi zivatarban.
Máté
Gondolom sokan vagyunk, akik tudják, hogy a vasárnap nem böjti nap, viszont ez így béna lenne, ha minden vasárnap hagynám a böjtömet, ezért inkább akkor is tartottam, mert így teljesebbnek éreztem. Aztán volt egy gondolatom, hogy vajon miért nem böjti nap a vasárnap? Meg kellene ünnepelni a vasárnapot Nagyböjtben is? Aztán beszéltem egy liturgiából doktoráló atyával, aki még azt mondta, hogy nem csak hogy nem böjti nap a vasárnap, hanem egyenesen tilos vasárnap böjtölni, sőt, az új liturgia könyv szerint még térdelve imádkozni sem szabad vasárnap. Ezzel megerősített abban a hitemben, hogy a vasárnap az ünnepé, így nem böjtölhetek aznap. Azóta nem böjtölök, hanem kifejezetten ünnepi lelkülettel mégis vacsorázok vasárnaponként, és ez az ünnepi hangulat nagyon felemelő. Újra megtapasztalom a vasárnapok különlegességét. Mindenkinek javaslom!
Kérdések:
- Észreveszem, amikor jócselekedeteimet a szeretetéhség motiválja?
- Tanulmányaimat milyen mértékben motiválja a pénzkeresési lehetőség (szükséglet) és milyen mértékben a hivatástudat (ajándékozás)?
- A szerelem milyen mértékben emberi szükségletünk, és milyen mértékben tudjuk odaajándékozni önmagunkat?
- Mikor tapasztaltam meg az ajándékozás sikerét és a szükségleteimből fakadó kudarc élményét?
- A szükséglet hiány alapú, míg az ajándékozás többlet alapú. Miből fakad ez a többlet?
- Odafigyelek-e nap mint nap, hogy ajándék lehetek-e a másik számára?
