Talán mindnyájan egyetértünk abban, hogy közösségünk egyik legnépszerűbb programja a nyári tábor. Idén az ikervári Zichy Antónia Általános Iskola látott minket vendégül július 26. és augusztus 2. között. A tábor állandó része a lelkigyakorlat is, amit ebben az évben Mészáros Domonkos (Domonkos-rendi szerzetes) atya tartott. Fogadjátok sok szeretettel a táborról szóló beszámolónkat!
Születésünktől fogva tele vagyunk vágyakkal és álmokkal, melyek életünk során végigkísérnek minket. Az utunkat azonban folyamatosan döntések szegélyezik, melyek korlátozzák szerteágazó elképzeléseinket. Ahhoz, hogy mégse féljünk az elköteleződéstől, szükségünk van Isten kegyelmére, és az alázatosság felszabadító erejére. A Világ Világossága (18) és a Mustármag (20) kiscsoport ezen a héten a döntéshozatal izgalmas témájával foglalkozott.
Mai, rohanó világunkban gyakori jelenség a szeretetlenség, és az odafigyelés hiánya. Az embereknek nincs idejük egymásra, mert saját céljaik jobban lekötik őket. Vajon mi is ilyenek vagyunk, vagy ki tudunk lépni olykor önmagunkból? Félre tudjuk tenni saját érdekeinket mások megsegítéséért? A 13-as kiscsoport ezen a héten az önzetlenség és a segítőkészség témájával foglalkozott.
14-es kiscsoport ezen a héten az alázat témáját dolgozta fel. Arra a kérdésre kereste a választ, hogy tudunk-e jószívűek, nagylelkűek és alázatosak lenni anélkül, hogy megbántanának és megaláznának minket mások.
A 10-es kiscsoport ráhangolódása témájaként az Oltáriszentséget választotta. Püspök atyának köszönhetően lehetőségünk volt arra, hogy egy szentségimádással hangolódjunk rá. Alább a szentségimádás során elhangzott gondolatokat olvashatjátok.
Jézus tanácsát világosan olvashatjuk a Szentírásban. A hegyi beszéd azzal kezdődik, hogy nyolcféle embert hirdet boldognak (Mt 5,3-10). De Jézusnak e szavai megdöbbentőek. Olyanokat mond boldognak, akiket józan ember soha szerencsésnek sem nevezne. Boldogok a szegények, a szomorkodók, az éhezők, az üldözöttek... Ki mondana ilyet? Nem inkább azt mondjuk, hogy boldogok a gazdagok, a vigadozók, a jóllakottak, a hatalmasok? Jézus állításai merőben ellenkeznek minden idők közvéleményével.
"Mostanában vettem észre, hogy nem találom az életemben Istent. Valahova elbújt. Nem tudom, hogyan, nem tudom, miért, de mintha nem lenne meg valaki, aki korábban ott volt. Elkezdtem – hiszen mi mást tehetnék? – keresni az életemben, hol is találom Őt.
Az utóbbi időben többünket foglalkoztatta az a gondolat, hogy mit jelent életünkben az oly sokszor emlegetett szolgálat, amely az egymás iránti szeretet egyik legfőbb megnyilvánulása. Az 5-ös kiscsoport a ráhangolódásában, egyéni tanúságtételeken keresztül próbálta saját maga és a közösség számára közelebb hozni ezt a fogalmat. 