Bemutatkozás

A Csütörtöki Csoport (Csücsop) egy Budapesten működő Katolikus Ifjúsági Közösség. Lelki vezetőnk Bíró László püspök atya, tagjaink pedig Budapesten tanuló főiskolások és egyetemisták, valamint fiatal dolgozók (jellemzően 18-30 év közötti korosztály). A Csücsop egyszerre kíván számukra otthon és ugródeszka is lenni. Otthon a Budapesten élő (de sokszor máshonnan érkező) fiataloknak, ahol személyes kapcsolatokat építhetnek, elmélyíthetik hitéletüket, megoszthatják örömeiket és gondjaikat másokkal. Ugyanakkor ugródeszka is, mivel a kezdetektől fogva egyik célunk, hogy tagjaink a Csücsopon szerzett közösségi tapasztalat birtokában később új közösségeket hozzanak létre vagy más, már működő közösségeket erősítsenek.

Érdekel a Csücsop?

Közösségünk minden csütörtök este 7 órakor találkozik a Párbeszéd Házában.

Cím: 1085 Budapest, Horánszky utca 20. (térkép)

Kérdéseddel bátran keress minket az info@csucsop.hu címen vagy közvetlenül írhatsz itt.

Szeretettel várunk!

Csütörtöki levelek

Mert az élet nyáron sem áll meg

2012.07.10. 15:50 | LoremIpsum2 | Szólj hozzá!

Címkék: nyári menetrend

Forró beton, gőzölgő aszfalt, gyöngyöző oldalú söröskorsók a kezekben, kiülős-csevegős helyek terjeszkedése a budapesti utcákon. Bár a vizsgaidőszak lecsengett, a stressz alábbhagyott, és a dolgozók közül is sokan nyaralnak, a Csücsop nem áll le, hanem nyári időszámítás szerint, módosult menetrenddel működik.

„A keresztények mindig megszívják, ugye?”

2012.06.28. 19:00 | LoremIpsum2 | Szólj hozzá!

Címkék: csütörtöki levél

A 18-as és a 2-es kcs közös ráhangolódása: Témánk a keresztény „bénaság”. Azaz, mik azok a tipikus keresztény viselkedésminták, amelyek valóban gyengeségek, és melyek azok – melyek ugyan a világ szemében „bénák” – mégis keresztényként erkölcsi kötelességeinknek számítanak.

,,Évértékelés" / Jézus Szíve (Kajtár Edvárd atya előadása)

2012.06.14. 19:00 | LoremIpsum2 | Szólj hozzá!

Címkék: csütörtöki levél

A 7-es kiscsoport ráhangolódása az elmúlt év eseményeiről, lelki fejlődésünkről, Istenkapcsolatunk alakulásáról elmélkedtünk együtt.

Mire kell, mire lehet, mire nem kellene NEM-et illetve IGEN-t mondanom?

2012.06.07. 19:00 | LoremIpsum2 | Szólj hozzá!

Címkék: csütörtöki levél

A 8-as kiscsoport ráhangolódása. A téma, ami többünket is foglalkoztat mostanában: mire kell, mire lehet, mire nem kellene NEM-et illetve IGEN-t mondanom. Mi az, ami még az én feladatom, felelősségem, és hol vannak a határok az áldozathozatalban? Jogos-e, helyes-e, ha valakinek valamire nemet mondok?

Téged ki vezet? – Gyerekmaros 2012 tavasz

2012.05.28. 13:45 | LoremIpsum2 | Szólj hozzá!

Címkék: program Gyerekmaros

Korábban is hallottam már a Gyerekmarosról, de igazán nem figyeltem fel rá. Amúgy sem volt tapasztalatom gyerekekre felügyelésben. Hanem az egyik hétfői ima után (újabb érv, hogy miért érdemes hétfői imára járni :) ) szóba került a Gyerekmaros, és a lányok olyan meggyőzően mondták, hogy az mennyire nekem való, hogy akkor már tudtam, a Jóisten egy újabb különleges élményt készít a számomra, amit nem lehet kihagyni; vagyis gyorsan meggyőztek, hogy idén menjek Gyerekmarosra (nem mintha olyan nehéz lenne engem meggyőzni bármi jó programon való részvételről :) ).

Rám szakadék - Csita 2.0 élménybeszámoló

2012.05.15. 22:25 | LoremIpsum2 | Szólj hozzá!

Címkék: program képek kirándulás csita

Először is sűrű bocsánatkéréssel tartozom mindazoknak, akiknek ígéretem, hogy gyorsan megírom az élménybeszámolót a legutóbbi Csitáról. De talán jobb is van így. Ha most kinézek az ablakon, itt Pesten borús felhők borítják az eget. Ilyenkor jó visszaemlékezni az olyan eseményekre, mint a napfényes Csitára, a Rám szakadékban.

Tízből tíz: egy kiscsoport születéséről

2012.05.14. 09:18 | LoremIpsum2 | Szólj hozzá!

Címkék: kiscsoport

Kiscsoportba bekerülni: újdonság, várakozás, izgalom. Kiscsoportot alakítani: kihívás, várakozás, dupla izgalom.

Mária tisztelete az Egyházban, Mária-ünnepek

2012.05.10. 19:00 | LoremIpsum2 | Szólj hozzá!

Címkék: csütörtöki levél

A 14-es kiscsoport ráhangolódását a legutóbbi közös csücsopos szentmise prédikációja ihlette, amikor Püspök atya Anyák napja kapcsán beszélt röviden Máriáról is. A mise végén az is elhangzott, hogy mivel május Mária hónapja, a templomban litániákat is tartanak majd, amiken való részvételre bátorítják a híveket.

Tavaszi tábor 2012 - Patakmenti gondolatok

2012.03.18. 14:54 | LoremIpsum2 | Szólj hozzá!

Címkék: kirándulás tavaszi tábor Zebegény

Szép, kora tavaszi reggel volt. Talán az első reggel, amit jó szívvel tavaszinak lehetett nevezni. Hétágra sütött a nap, az égen nem volt felhő, és a csípős, friss reggeli levegőt madárdal töltötte meg.

Tavaszi tábor 2012 - Csé-faktor - csé-csé faktor!

2012.03.18. 11:21 | Barta Emese | Szólj hozzá!

Címkék: tavaszi tábor Zebegény csé faktor

Mi kell a tehetségkutató műsorhoz? Erre a kérdésre kaptuk meg a választ az idei Csücsop Tavaszi Táborban Zebegényben!
<--break->A recept a következő:

süti beállítások módosítása